Hakan Aydemir török nyelvész, turkológus, az Istanbul Medeniyet Egyetem nyelvészeti tanszékének vezetője egy új, komplex, a népneveknek, illetve azok alakváltozatainak és keletkezésük sorrendjének etimológiai elemzéseire alapuló nyelvtörténeti módszert alkalmazva kezdte kutatni a székelyek eredetét, majd kutatásainak eredményéről A székely eredetkérdés megoldása címmel publikált tanulmányt, s ez volt a témája A székelyek eredete című előadásának is, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeumban hallgathattak meg az érdeklődők.
Mongóliában volt az őshaza
A nyelvész bevezetőjében kifejtette, a székelyek eredetét illetően két ellentétes nézet uralkodik: az egyik szerint a székelyek magyar eredetűek és mindig is magyarul beszéltek, míg a másik azt vallja, hogy a székelyek török eredetűek és elmagyarosodtak. Mint elmondta, saját kutatásai során elsősorban kínai forrásokra – a keleti szekel csoportokra és a nyugati székelyeknek az egykori Nyugati Türk Kaganátus területén élő csoportjaira vonatkozó anyagokra – támaszkodott. Megállapította, hogy mindkét csoport nevei között számos névváltozat található, a keletieknél eredeti alakokat, míg a nyugatiaknál másodlagos, elszogdosodott változatokat talált. Kutatásai kimutatták, hogy a legkorábbi vonatkozó kínai forrásban a székelyek sījié névvel a mongóliai Tola-folyótól északra levő tiele törzsek egyikeként szerepelnek, s ez a terület a székelyek őshazája.
A nyelvészeti kutatások során azt is megállapította, hogy a székelyek két elkülönülő csoportot alkottak: a szekelek és az eszkelek területileg és politikailag is két külön törzs voltak, az eszkelek szállásterülete 350-től 744-ig a Nyugati, a szekeleké pedig 350 és 845 között a Keleti Türk Kaganátus területén volt. A források szerint
A történész ezután bemutatta a keleti és nyugati székely törzsek vándorlásait, amelyeknek útvonalai a kínai források, a belső-ázsiai területeken fellelt korabeli földrajzi nevek, illetve numizmatikai adatok alapján rajzolódtak ki.
A fehér patás lovúak törzse
A kutatások szerint a hunok és a székelyek egy részét Belső-Ázsiában a Ruru Birodalom felemelkedése kényszerítette menekülésre, illetve elvándorlásra 350 és 370 között. Az útra kelők egy része – köztük a mai székelyek ősei – északnyugat felé vette az irányt, és 370 körül a Volga alsó folyása vidékére, majd az ötödik század első felében a Kárpát-medencébe érkezett. Másik részük délnyugat felé, a Balhas-tótól délre fekvő Ili-folyó és a Fergana-völgy közötti régióba vándorolt, emléküket a Fergana-medence keleti részén a Sekelek helynév, kicsit távolabb pedig egy ugyanilyen nevű hágó őrzi. A székelyek ide települt ősei bizonyos szintű önállósággal rendelkezhettek, ugyanis a negyedik század végén saját pénzt verhettek, és ezeken az érméken a székelyek neve szogd írással, eskelek-ként jelenik meg egy lóábrázolás mellett.
A kutató ezután folytatta a hunok és a székelyek vándorlási útvonalainak ismertetését, amelyeket a fellelt hun és székely nevekre utaló földrajzi, hely- és településnevek elemzése, illetve kontextusba helyezése segített számára rekonstruálni. Kitért a volgai bolgárok eszkel nevű törzsének valószínűsíthető történetére is, megállapítva, hogy – egyes feltevésekkel ellentétben – semmilyen történelmi és földrajzi adat nem utal arra, hogy az erdélyi székelyek ennek a törzsnek a leszármazottai lennének.
Csak a magyar nyelvet vették át
Hakan Aydemir kutatásai eredményeit összefoglalva elmondta, hogy a székelyek tulajdonképpen egy hun, illetve török eredetű nép Belső-Ázsiából, akik az észak-mongóliai Tola-folyó és a Bajkál-tó közötti területekről vándoroltak el, majd az ötödik század első felében, a hunokkal együtt érkeztek mai lakóhelyükre, Erdélybe. Az Attila halála és a Hun Birodalom szétesése utáni időszakban
Ezután valószínűleg bolgár és török uralom alá kerülhettek, s e korszak maradványai lehetnek a székely nyelvjárás ogur-bolgár-török vonásokkal rendelkező, más magyar nyelvjárásban nem található szavai.
A székelyek története innentől már a magyar történelem részét képezi – folytatta a turkológus Anonymusra utalva, aki szerint amikor a székelyek meghallották, hogy 896-ban a magyarok Pannóniába érkeznek, eléjük mentek, csatlakoztak hozzájuk, és részt vettek Pannónia elfoglalásában. A honfoglaló magyarokhoz csatlakozott székelyek ezután valószínűsíthetően azokat a területeket – a Délkeleti-Kárpátok hegyvidékeit – kapták szálláshelyül, amelyeken már korábban is éltek.
és bizonyára a magyarokkal együtt áttértek a kereszténységre. Ez a folyamat legkésőbb a 12. század végére, illetve a 13. század elejére befejeződött – zárta szavait az Istanbul Medeniyet Egyetem nyelvészeti tanszékének vezetője.
Fotók: Bach Máté / Kultúra.hu
