Volt taxis és vagyonőr, ma ő az egyik legismertebb hazai nevettető

„Apa, a Kolompár cigány név? – kérdezem apámtól. – Igen, fiam – válaszolja. Mire én: – Akkor szerencse, hogy én Lakatos vagyok.”

Lacika azóta felnőtt, Lakatos László Bátya pedig ebből a gyerekszáj sztoriból (is) simán viccet csinál. Bár az első – és azóta is egyetlen – cigány humoristaként ismerte meg a nagyérdemű, szeretné ezt a titulust meghaladni. Ugyan a romaság a léte, nem fordít rá különösebb figyelmet, ugyanolyan természetesnek veszi, mint más azt, hogy levegőt vesz.  

Persze pályája kezdetén félig-meddig tudatosan épített arra, hogy eltér a nagy átlagtól, vagy ahogy ő fogalmaz, hendikeppel indul: „Amíg az embert nem ismerik meg, addig abból kell poént gyártani, ami a közönség számára egyértelmű, ami azonnal lejön. Például, ha be van gipszelve a kezem, az eléggé látszik, így kell kezdenem vele valamit, muszáj rá reflektálnom, viccel oldani a szituációt. Amikor az alaphangulat megvan, utána már be lehet vinni a nézőket abba a tematikába, amibe szeretném. Hogy nekem milyen a valós jellemem, azt csak ekkor lehet előhozni és a közönséggel megértetni.”

Ha akarná sem tudná elrejteni származását, ezért a Békével jöttünk című, Musimbe Dávid Dennisszel – aki anyai részről magyar, apai részről dél-afrikai gyökerekkel rendelkezik – közösen készült, első estjükön még erősen épített a roma témákra:

„Ebbe az előadásba beletettem mindent, amit a cigányságommal kapcsolatban el akartam mondani. Az üzenetem most már pont az, hogy nincs különbség. Én is veszekszem néha az asszonnyal, lehet rossz napom, olykor szerencsétlenkedem, de ezek miatt nemhogy különböznék, inkább hasonlítok a többségi társadalomra.”

Amikor arról kérdezem, hogy a cigány közösségeken belül milyen szerepe van a humornak, hasonló módon válaszol: „Talán annyi a különbség, hogy több a vérszívás, az egymással való csipkelődés, de egyébként a humornak ugyanolyan szerepe van, mint bármelyik másik népcsoportnál.”

A közönsége sem más, mint a többi dumaszínházas fellépőnek, szerinte ma már elég ismert ahhoz, hogy a közönség tudja, milyen értékrendet képvisel, mit várhatnak tőle, mire váltanak jegyet. Például azt már a kezdet kezdetén eldöntötte, hogy a színpadon nem fog káromkodni, hogy ne erősítsen rá a sztereotípiákra. Ugyanakkor nem finomkodik sem a webshopjában, sem a közösségi médiás felületein. Az előbbin mindenféle vicces pólókat, mörcsöket árul, amelyeken a feliratok az ő agyszüleményei. Ezeken a tárgyakon azért van néhány erősebb kifejezés, például: Te prikezsia (Te szerencsétlenség cigányul – a szerk.), Te bánat, vagy a Csóró utolsó. Ezt a shopot akkor indította el, amikor – magának tett fogadalmát teljesítve – a Facebookon meglett a százezer követője.

Bár egy korábbi interjújában azt mondta, szívesen hagyná ott a közösségi médiát, előadóként fontosnak tartja, hogy ne csak a színpadon vagy a tévében legyen látható. Mára masszív követőbázist épített fel: a Facebookon 344 ezren, Instagramon 80 ezren, TikTokon 94 ezren, YouTube-on 53 ezren várják tartalmait. Kisvideóiban néha szokott olyan szavakat, kifejezéseket használni, amiket mások talán kerülnének, de szerinte ha ez valakinek nem tetszik, nyugodtan el lehet kattintani: „Ha gyártok egy tartalmat, amiben elmondom valamiről a véleményem, az, hogy azt az emberek hogyan fogadják, tudnak-e vele azonosulni, az már az ő dolguk. Ezért vitatkozni, kommentháborúkba beállni nem szoktam és nem is fogok.”

Úgy tűnik, hogy ez a taktika bejött, mert rendesen tele van a naptárja fellépésekkel: egyre ismertebb, folyamatosan járja az országot, de idén már Németországban és Angliában is volt az új előadásával, A Szent Családdal. Szintén sűrűn látható az ország különböző pontjain Meg tudjuk magyarázni című, Denisszel közös estjén is.

Vele egyébként még 2016-ban, a Dumaszínház és a Comedy Central által közösen indított Magyarország, szereplek című műsorban ismerkedett meg, azóta is nagy cimborák. Jó volt akkor a merítés, hiszen kettőjükön kívül itt fedezték fel Ráskó Esztert, Elek Pétert és Szabó Balázs Mátét is. A tehetségkutatót követően Lakatos először vendégszereplőként, két évre rá pedig már társulati tagként lett a Dumaszínház fellépője. Kezdetben még taxizott, Hadházi László „előzenekara” is volt, ma már csak a saját és a közös esteket viszi.   Mivel ezeken nem szégyell nagydarab testalkatával is viccelődni, így én sem hagyhattam ki a ziccert, hogy megkérdezzem, mindez a híresen nehéz cigány ételeknek köszönhető-e.

„Ha öröm ér, eszem, ha bánat ér, eszem. A mozgás sajnos nem lett az életem része, szerintem ennek nagyobb szerepe van a testalkatomban, mint a roma gasztronómiának. Főzni nem tudok, enni viszont nagyon. Anyukám nokedlijéből soha nem hagynék maradékot, de az asszony spagettijét is nagyon szeretem. Van egy kis lábosom, amikor abban összekever nekem valami jó szaftosat sok sajttal, akkor nagyon boldog vagyok.”

Nem véletlen, hogy műsoraihoz az életéből, a mindennapjaiból, a családjából meríti az ihletet. Szerinte a humoristáknál ugyanúgy, mint az újságíróknál, a téma az utcán hever: „Van egy olyan szemüvegem, amivel bizonyos helyzetekben könnyebben meglátom a humort, mint mások. Ha valami számomra érdekes történik, azt felírom. Amikor összegyűlik egy nagy rakás jegyzet, akkor meg nekiállok kidolgozni belőlük a poénokat.” Bár követ más humoristákat – a hazaiak közül Hadházi László, a külföldiek közül Kevin Hart a kedvence –, ezzel csínján bánik. Megvan ugyanis a gondolattapadás veszélye, ami miatt mások poénjairól hiheti azt, hogy az ő fejéből pattantak ki, ezt viszont szeretné elkerülni.

Ötleteit első körben a párján teszteli, ha neki tetszenek, akkor tovább dolgozik rajtuk. Bevallása szerint gyerekkora óta maximalista, ezért néha meg is kapja, hogy soha nem tud igazán örülni semminek: „Utálom visszahallgatni magam. Amikor megszülöm a poénokat, akkor sokat röhögök rajtuk, olyankor nagyon vicces figurának is érzem magam. De mire műsor lesz belőlük, már más szemmel nézem őket, és mindig azon agyalok, hogy hogyan tudnám még jobban csinálni, hova kellene a hangsúlyt tenni, mikor iktassak be szünetet, vagy hogyan játsszak a mimikámmal. Egy előadás sosincs készen, most is folyamatosan dolgozom azon, hogy az új estemet, A Szent Családot még magasabb szintre emeljem.”

Ennek soraiból még nem idézhetünk, de álljon itt lezárásként egy korábbi estjéből származó, cigányságából gyártott poén:

„Voltam taxis és vagyonőr is. Ez utóbbi nagyon jó volt, úgy éreztem magam, mint Penge a filmből. Nem azért, mert fekete volt, hanem mert ő is a sajátjaira vadászott.”