A Gulagokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány célja a kiállítással a szembesítés, szembesülés a múlt, a történelem bűneivel, szembesülés a túlélőkkel, a társadalom szembesítése is a közönnyel, a múlt relativizálásával. A második világháború végétől csaknem egymillió magyart hurcoltak szovjet kényszermunkára a történelmi Magyarország területén. Közülük 2-300 ezren soha nem térhettek haza.
A közismerten Gulagként elhíresült táborokba általában koholt vádak által kerültek az „elítéltek” a Szovjetunió legkietlenebb és legtávolabbi pontjaira, míg a Hadifogoly- és Internálótáborok Igazgatósága alá tartozó Gupvi táborokba hadifoglyok, málenkij robotra hurcoltak és német ajkúak kerültek tömegesen a Donyec-medencétől az Urálig. A túlélők lefogyva, megnyomorítva, fiatalságuktól megfosztva tértek vissza Magyarországra.
A Démuth Réka Lilla grafikus és Kovács Emőke történész kurátori munkájával összeállított tablókon Gúth Zoltán – aki időközben távozott az élők sorából –, Hartmann Klára, Kerényi Lajos, Marton Ernesztin, Mohos Andor, Tóth István mai és gyermekkori fotói láthatók. A fotókon megtekinthető elhurcoltak közül többen is csaknem tíz esztendőt raboskodtak ártatlanul szovjet kényszermunkatáborokban.
Tavaly a Magyar Nemzeti Múzeumban a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából szervezett tudományos konferenciát az alapítvány a táborokban raboskodó művészekről, az ott született irodalmi, képzőművészeti és zenei alkotásokról. A tanácskozáson elhangzott előadások szerkesztett változatát tartalmazó, Az alkotó szabadsága – Művészek a szovjet fogságban című tanulmánykötetet kedden az Emlékpontban mutatják be.
