Adele-énekesnő-Grammy-díj-2017-MTI-EPA-Paul-Buck-950.jpg

Adele egy időre visszavonul az énekléstől

A tizenhatszoros Grammy-díjas brit előadó döntését azzal indokolta, hogy kimerült, és a zenélés helyett más kreatív dolgokkal szeretne foglalkozni.

A 36 éves énekesnő a német ZDF-nek adott nyilatkozatában bejelentette, hogy a közeljövőben egy időre felhagy a zenéléssel – írja a The Guardian. Elmondása szerint teljesen kimerült abban, hogy szinte minden hétvégén színpadra lépett Las Vegasban. Adele 2022 vége óta szerepel a Caesars Palace kaszinóhotelben, az ottani szerződése idén novemberben jár le.

Az utolsó vegasi fellépések előtt a nyarat Münchenben tölti, ahol öt héten keresztül heti két koncertet ad egy erre a célra épített stadionban. A szervezők elmondták, hogy a sztár fellépéseire már eladták a jegyek 95 százalékát. A koncert helyszíne 400 ezer négyzetméter területű, és egy 13 ezer férőhelyes, Adele World elnevezésű éttermi részt is magában foglal, amely angol stílusban készült pub.

A színpadon pedig egy 220 méter hosszú és 30 méter magas kivetítőt helyeznek el, amely a világon az eddig használt legnagyobb képernyő lesz.

Ezt Adele egy-egy fellépésén 80 ezer ember láthatja majd augusztusban. Az említett interjúban beszélt arról is, hogy a nagyon harsány amerikai közönséggel szemben az európai nézők egy kicsit halkabbak, talán azért, mert udvariasabbak.

Az énekesnő a müncheni fellépéssorozat utánra tervezi a szünetet. Legutóbbi albuma 2021-ben jelent meg 30 címmel. A kiadvány az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is a slágerlisták élére került, és abban az évben világszerte ebből a nagylemezből adták el a legtöbbet. Az Easy on Me című kislemeze szintén az első helyre került mindkét országban.

Ez is érdekelheti

A vesszőt Beck és Grecsó rakta ki, de mi tehetjük a történet végére a pontot

Ha a világot fel lehet osztani négy égtáj szerint, akkor a szívet is. Beck Zoltán és Grecsó Krisztián szerint legalábbis bizonyosan. Lemezkritika.

Szebényi Dániel: A zene egy véresen komoly hobbi

Szebényi Dániel Artisjus- és Fonogram díjas magyar előadóval, producerrel és zeneszerzővel, a Póka Egon Művészeti Akadémia egyik oktatójával beszélgettünk nemzetközi fesztiválturnéjáról, tanításról és nemzetközi sikerekről.

Borbély Bence Regő: A trendek helyett kizárólag önmagunknak akarunk megfelelni

Borbély Bence Regő sorsszerű út során kötött ki a PEMA-n, hogy mainstream zenekarok dobosaként új, formabontó zenekart alapítson szaktársaival.

Ikonok új köntösben – vallásos motívumok a popkultúrában

A feszület nemcsak hitéleti közegben, hanem a klipek világában, divatfotókon, városi fényinstallációkban vagy Instagram-posztokban is felbukkan. A kérdés nem új: profanizáljuk-e a szentet, vagy épp ellenkezőleg – új értelmet adunk neki a hétköznapokban?