Milyen érzés a levegőben táncolni? Bennem, amellett, hogy lenyűgöz, félelmet kelt, mert bármikor leeshettek. Legalábbis lentről nézve így tűnik.
Adolf Dia: Pont az ellentét: szabadságot érzek odafent, és ezt próbálom átadni a nézőknek. Félelem abszolút nincs bennem. Az extrém sportok művelőinek nyilván az a célja, hogy ámulatba ejtsék a nézőt, ijesztgetni viszont semmiképp sem szeretnénk.
André Rolland: A levegőben éppúgy, mint tűztánc közben belefeledkezem az itt és mostba. Amikor égő eszközöket pörgetek és dobálok magam körül vagy szabadesést csinálok tissue-n tíz méter magasban, azt nem is lehet másképp, mint flow-ban. A tűz ereje, hangja, energiája és a magasság hatására a szó átvitt értelmében is emelkedett állapotba kerülök. Számomra fontos, hogy a légtorna sportértékén túl a magam stílusát is megtaláljam ebben a mozgásműfajban. A tanítványaimat is arra ösztönzöm az Inspirál Cirkuszközpontban, hogy már abban is benne legyen az egyéniségük, ahogyan megfogják a silket (selyemszalag – a szerk.). A légtánc számomra eggyé válni a zenével, a mozdulattal – megérkezni a pillanatba, mert akkor ájul el a közönség.
Hol van a határ? Mi az, amit nem vállaltok el?
Dia: Nem tudom, hogy a trükköket illetően egyáltalán van-e ilyen, mert amikor először megfogtam a földön a silket, nem gondoltam volna, hogy egyszer majd a Deák Ferenc téri óriáskeréken lógok róla. A biztonságérzetre azonban szükségem van, ezért egy új trükk kipróbálása esetén például elengedhetetlen, hogy legyen alattam matrac. Ha pedig előadásról van szó, akár tissue-n, kötélen vagy például karikán dolgozom, biztosan tudnom kell, hogy a körülmények megfelelőek és a felszerelés rendben van. Anélkül soha nem fordulhat elő, hogy felmegyek a levegőbe.
Mikor másztatok fel először légakrobata-eszközre?
Dia: Ha a fát és a mászókát is ebbe a kategóriába soroljuk, akkor már kiskoromban. Extrém módon használtam őket. A szüleim először táncórákra hordtak, majd cirkuszi foglalkozáson vettem részt, ami izgalmasnak ígérkezett: a légtorna mellett zsonglőrködést és akrobatikát is tanítottak. Látták bennem a továbbfejlődés lehetőségét, és az edzések folyamatosan javították a koordinációs meg a logisztikai készségeimet. Összebarátkoztunk az egyik tanárral, aki a szárnyai alá vett, és amikor az első különórán megkérdezte, hogy melyik eszköz tetszik a legjobban, melyikre helyezzünk nagyobb hangsúlyt, rámutattam a silkre. A mai napig ez a legnagyobb szerelmem. Így indult az utam. Sokan felfigyeltek rám, noha nem végeztem artistaiskolát.
Rolland: Kisiskolásként elvarázsolt a cirkusz, de nem a légtornával kezdtem. Egy tévéműsorban tűzzsonglőr fiatalokat láttam. Megismerkedtem, összebarátkoztam velük, és egy idő után már együtt léptünk fel. Ez hozta maga után a többi zsánert, majd általános mozgásművészként először az egykori Magyar Cirkusz és Varietében, később az Állami Artistaképző Intézet felnőtt szakosztályán végeztem. Azóta is folyamatosan workshopokra, külföldi képzésekre járok – az motivál a legjobban, hogy mindig fejlődhetek. Három-négyévente új impulzusok érik a légakrobatika világát, ezért érdemes az újításokra figyelni.
Mikor és hogyan indult a karrieretek, és hol tart ma?
Dia: Először nyolcévesen, az edzőhelyünk, a Tűzraktér megmentéséért szervezett esten léptem fel, aztán pedig a Szárnyas Sárkány fesztiválon, ahol nemcsak azt használták ki, hogy jól mozgok a magasban, hanem hogy zenélni is tudok. E két képességemet ötvözték egy megmentő kisgyermek szerepében. Ezt követte a Freak Fusion társulat, amellyel a mai napig jó kapcsolatot ápolok. Az évek során több eszköz használatában is fejlődtem: Juhász Kata koreográfus egyik újcirkuszi előadása kedvéért például megtanultam gólyalábazni. Ezt a tudást odáig fejlesztettem, hogy ma már akrobatikus gólyalábas előadásokban is részt veszek a Kreatív Kráter Kör formációval.
Velük is az Inspirál Cirkuszközpontban dolgozunk, ami 2016 óta működő csodás közösségi tér. Napközben próbálunk, esténként pedig azok járhatnak az óráinkra, akik nem intézményes keretek között szeretnék tanulni a légtornát, hanem hobbiként, amivel azonban persze profi szintet is el lehet érni. Táncművészeket is tanítok, hogy elsajátítsák a tissue-trükköket. Gyakran szervezünk szakmai napokat, időnként pedig fesztivált, hogy bárki bepillanthasson az Inspirálban zajló munkába.
Rolland: Én a Hobo Blues Band és a tűzzsonglőrcsapatunk mintegy 14 évvel ezelőtti, a békéscsabai Jókai Színházban megrendezett közös előadását, a Hobo Circus Hungaricust tartom a karrierem kezdetének. Többtucatnyit játszottunk belőle. Formabontó jellegét az adta, hogy a színházi előadást cirkuszi elemekkel és könnyűzenei koncerttel vegyítettük. Fantasztikus emberekkel dolgozhattam együtt. Aztán öt-hat évet a Jókai Színházban töltöttem előadóként, szcenikusként és koreográfusasszisztensként. Később Presser Gábor mellett léptem fel a színpadon és a levegőben egyaránt: akkor szereltem fel először a tissue-t 26 méter magas gerendákra.
Az ExperiDance Frank Sinatra című táncjátékát akrobataszámokkal színesítettük, a Katona József Színház Music, music, music című produkciójában pedig cirkuszi zsánerekkel fűszereztük a színészek produkcióját. Később néhány barátommal társulatot alapítottam, amely azonban két teljes estés darab bemutatóját követően megszűnt. Akkortól egy ideig mélyrepülés következett, és valójában csak mostanában érzem újra úgy, hogy képes vagyok alkotni. A legfontosabb, amire energiát szánok, Euflowria nevű egyesületem, amely a légtánc, a zsonglőrködés, a tűzzsonglőrködés, a fénykardvívás és a rekreációs célú kertészkedés segítségével flow-élményt kínál a nézők számára. Ezek mind olyan tevékenységek, amelyek szinte bárki számára könnyen elérhetők. Új, utcára készülő darabon is dolgozom, elsősorban fesztiválközönség számára. Tűz és légtánc egyaránt lesz benne.
Mit tartotok a legveszélyesebb trükknek, eszköznek? Előfordult, hogy balesetet szenvedtetek?
Dia: A piruett, vagyis a vízszintes szabadesés például lehet veszélyes. Olyankor a kötelet először elengedve 360 fokot fordulok a magasban, majd visszafogok rá. Kellő gyakorlással ez is megtanulható. Partnerekkel együtt dolgozni a levegőben szintén izgalmas, ezt most tanulom. Gyorsabban ver például a pulzusom, amikor két gólyalábas társam vállára szintén gólyalábon ráállok. Miközben megtartanak, egyensúlyoznak, vagyis az eszköz kialakítása miatt folyamatosan lépkednek. A zsonglőrszámok jóval kevésbé veszélyesek: azokban labdákat, karikát dobálok, passzolok. Az úgynevezett poi, amikor egy kötél végén két labdát pörgetek, csak akkor jelent nagy kihívást, ha égő eszközzel, a tűzzsonglőrszámaimban végzem. Balesetem soha nem volt még.
Neked viszont igen, Rolland. Több is.
Rolland: Az első komolyabb esetnél 24 éves lehettem. Egy buliban a rosszul rögzített tissue-állvánnyal mutatvány közben egy az egyben a közönségre borultam, és nagyon megütöttem a fejemet. Szerencsére senki más nem sérült meg. Egy évig úgy másztam fel a tissue-ra, hogy az volt bennem: leszakadhat, leeshet, ledőlhet. Megfordult a fejemben, hogy szakmát kéne váltanom, mégsem tettem. Soha nem megoldás a hátraarc, hanem fel kell dolgozni a történteket. Két évvel később egy próbán rosszul lőttem be a magasságot, és úgy bevertem a lábfejemet, hogy több mint fél évig sántikáltam, viszont éppen akkor volt egy külföldi fellépésem, és míg járni nem tudtam, szállni igen. Ez lenyűgözte a közönséget, és olyan karakter született belőle, amit attól kezdve sokszor játszottam, és sok izgalmas mutatvány inspirálója lett.
Dia, te a The Flock Project nevű társulatban vertikális faltáncosként bővítetted a tudásodat, és új előadást állítottatok színpadra (falra), amivel aztán körbejártátok Magyarországot és fél Európát.
Dia: A The flock of Birds című előadásban alpinistatechnikával, beülőkben, húsz-harminc méter magasról lógva vertikálisan mutatunk be különféle cirkuszművészeti elemeket. Simor Ágnes a Budapest 150 emlékév részeként rendezte a show-t, ami színházi dramaturgiára épül, és montázsolt versszövegeket használ. A jelmezek újrahasznosított anyagokból, PET-palackok átalakításával és hulladék felhasználásával készültek. A környezettudatosság fontosságáról még erősebben fogalmazva készítjük a vadiúj darabunkat is, a címe Ecoflight. 2025-ben mutatjuk be, és ugyanúgy turnézunk majd vele, mint az előzővel. Ráadásul ezúttal külföldi zenekarokkal is együttműködünk, amelyek élőben kísérnek minket. Európai szintű projekt lesz. Nyáron a Magyar Zsonglőrtársulat felkérésére több hetet töltöttem Portugáliában, az európai zsonglőrtalálkozón. Négyen képviseltük Magyarországot: workshopokon vettünk részt, és tanítottunk.
Mi vonz titeket a levegőben?
Dia: A tánc, csak szó szerint magasabb szinten. A levegőben ugyanúgy el tudunk mesélni történeteket, át tudunk adni érzéseket. Újcirkuszi elemeket ötvözünk. Ez a mozgásműfaj vonz, ebben teljesedek ki, és alkotni is ebben szeretek. Remélem, hogy egész estés előadást is létrehozhatok majd, egyelőre magam és mások számára kreálok koreográfiákat különböző előadások részeként.
Rolland: A földet elhagyva szabadságot találok, és én döntöm el, merre van a fel és a le. A levegőbe emelkedve új dimenzióba lépünk ki, ami semmihez sem fogható érzés! Biztonságtechnikai szakértőként gyakran felelek akrobaták épségéért, ami kompenzálás is, mert míg a hétköznapokban gyakran könnyelmű vagyok, ellenőrként soha nem hibázhatok, hiszen életekért felelek. Elbűvöl a flow-élmény. Noha ez a munkám, nem érzem úgy, hogy dolgoznék, részben talán azért is, mert mindig más produkciókban veszek részt és más partnerekkel működöm együtt.
