Adventi beszélgetések – Balsai Móni

Mit
várt gyermekként leginkább a karácsonyban?

A havat! December 13-án van a születésnapom, és már azt is komoly várakozás előzte meg: hátha esik a hó, de a legszebb az volt, ha karácsonykor havazott. Újpesten nőttem fel, igazi gyerekparadicsom volt. Sok, nagyjából egykorú gyerek lakott a környéken, nagy bandázásokat csaptunk. A házak között volt egy nagyobbacska domb, amin – ha leesett a hó – iszonyú nagyokat lehetett csúszkálni. Érdekes, hogy nagyon szerettem a hóban játszani, de egyébként nehezen viselem a telet, mert rendkívül fázós vagyok. A tavasz a kedvenc évszakom, így karácsony után egyre a tél végét várom. Most egy hegyek közt fekvő faluban élünk a fővárostól nem messze, és ha a rádióban bemondják, hogy az országban esett a hó, az valószínűleg nálunk is esett, és hosszan meg is marad. Csodálatos, ha az ember otthon van, kirándul, a reggeli próbára indulás viszont sokkal nehezebb ilyenkor.

Írt
gyermekként levelet a Jézuskának?

Érdekes módon nekem ez a csodavárás kimaradt, sem a
Jézuskában sem a Mikulásban nem hittem – ez talán szomorú –, és nem igazán
tudom, miért alakult így. Esetleg mert sokat voltam együtt nagyobb gyerekekkel.
Anyukám úgy meséli, hogy azonnal felismertem az óvó nénit a Mikulás-szakáll
mögött, nekem egyszerűen képtelenség volt ilyesmit „beadni”. Most, hogy
kisfiunk van, át kell gondolnunk, mi hogyan csináljuk majd. Egyelőre egyéves
sincs, így csak élvezzük a szeretetet és az összebújást.

Állítottak
karácsonyfát?

Gyerekkoromban igen, mindig közösen díszítettük fel. Családi anekdota, hogy amíg a szüleim tettek-vettek, engem leültettek az asztalhoz azzal, hogy rajzoljak díszt a fenyőfára. Mit rajzoltam? Egy húsvéti nyulat – elég jellemző –, és azt akasztottam fel a fára. Gondoltam, ne legyen olyan egyedül a karácsony, tegyük mellé a húsvétot is.

Emlékszik
valami örömteli, nagyon vágyott ajándékra?

Igazán kivételes dologra nem. De borzasztóan örültem a
fodrász babának, amely így visszagondolva horror, hiszen nem volt teste, csupán
egy fej hajszárítóval, hajcsavarókkal… Egyszer kaptam egy babát, amely teljesen
olyan volt, mint egy igazi csecsemő, még az illata is arra emlékeztetett.

Színésznőként
gondolom, ritkán adatik meg, hogy otthon tölti az ünnepnapokat.

Különös dolog az ünnep a mi szakmánkban, mert amikor az emberek többségének szabadnapja van, akkor mi – a szórakoztatóiparban – dolgozunk. Nem volt még olyan húsvét hétfőm, hogy ne játszottam volna. Karácsony másnapján megesett, hogy három előadásom volt. Gyermekkoromban – ahogy mondtam – mindig volt fenyőfa, az elmúlt években viszont Károllyal (Ujj Mészáros Károly rendező, Balsai Móni férje – szerk.) mindig valamilyen alternatív megoldást választottunk. Előfordult, hogy összeeszkábáltam nádból egy „karácsonyfát”, amelyre a fényfüzér mellé ráapplikáltunk családi fotókat. Idén uszadék fából lesz karácsonyfánk, de ahogyan a gyermekünk növekszik, biztosan megmutatjuk neki a klasszikus karácsonyt.

Amióta Károllyal együtt vagyunk, saját szokásaink alakultak ki. Minden évben készítünk adventi koszorút és adventi naptárat, amelybe szavak, mesék, történetek kerülnek. Ez egy játék, arról szól, hogy minden nap legyen néhány perc, amikor együtt kibontjuk, megnézzük. Érdekes, hogy felnőttként kezdtünk el játszani. Amikor gyerek voltam, az adventi naptár sem volt divat.

Van
kedvenc ünnepi süteménye?

Apukáméknál elmaradhatatlan a bejgli, én pedig évek óta nagyon szeretek mézeskalácsot sütni. Miután kiderült, hogy laktóz- és gluténérzékeny vagyok, kissé körülményes, ha vendégségbe megyünk, mert bizonyos dolgokat egyszerűen nem tudok megenni. De már van tökéletes mézeskalácsreceptem!

Az idei karácsony sok tekintetben különös: egyrészt a járvány miatt, másrészt, gondolom, Önöknél fontosabb, hogy idén először a kisfiukkal ünnepelnek.

Ha mi a nehézségek ellenére megtaláljuk az örömet, a szeretetet ebben a karácsonyban, azt a gyermekünk is élvezni fogja. Kevesebben leszünk, szűk körben, de egy kisbabával egyébként sem a zajos rokonlátogatásokról szól az ünnep. Amikor sorra gyújtottuk meg az adventi gyertyákat, a fiunk az ölünkben ült. Bizonyára nem sokat értett ebből, de ahogyan lekapcsoltuk a villanyt, elcsendesedtünk, érezte, hogy valami különleges dolog történik.

Bensőségesebb és meghittebb lehet ez az ünnep. Nagyon szeretek „varázsolni”, ezért biztos vagyok benne, hogy a következő években előkerülnek a díszek, égősorok, de a kevesebb több. Mielőtt elkezdtük készíteni az alternatív karácsonyfáinkat, Károllyal mindig lementünk az utolsó pillanatban, és megvettük az ott hagyott legkisebb, legnyomorékabb fát, hazavittük és borzasztó büszkék voltunk rá. Nekünk efféle játékaink vannak.

Nyitókép: Polyák Attila/Origo