Balsai Móni

December 13-án történt

Ma ünnepli születésnapját Balsai Móni színésznő, aki saját bevallása szerint nem versenyző alkat, hanem csapatjátékos, és aki színházi szerepei mellett olyan sorozatokban játszott, mint az Alvilág, a Mellékhatás vagy a Tündérkert, és olyan filmek épültek rá, mint a Liza, a rókatündér vagy az X – A rendszerből törölve.

Alföldi Róbert, Stohl András és Trokán Nóra is Szigligeten játszik

Július 30. és augusztus 20. között a Centrál Színház két, Puskás Tamás rendezte Molnár Ferenc-darabbal várja a közönséget a Szigligeti Várudvarba. Július 30-tól augusztus 4-ig esténként a Delila, augusztus 13. és 20. között pedig a szerző talán leghíresebb, de biztosan legszemélyesebb darabja, a Játék a kastélyban lesz műsoron.

Bodrogi után most Stohl utazóügynöke bukik bele az amerikai álomba

Két évtized után Alföldi Róbert ismét megrendezte a nagyzási hóbortban szenvedő, majd kiábrándult kisember drámáját, Az ügynök halálát. Mindkét verziót megnéztük.

Shirley Valentine Balsai Mónival a Centrál Színházban

Április 28-án mutatja be a Centrál Színház Willy Russel remekbe szabott, szívmelengető és sziporkázóan humoros sikerdarabját, a Shirley Valentine-t Balsai Móni nagyszerű tolmácsolásában, Ujj Mészáros Károly fordításában és rendezésében.

Mi a közös Shirley Valentine-ban és Balsai Móniban?

A Shirley Valentine című monodrámát Balsai Mónival, Ujj Mészáros Károly rendezésében mutatják be a Centrál Színházban.

Adventi beszélgetések – Balsai Móni

„Minden évben készítünk adventi naptárat, amelybe szavak, mesék, történetek kerülnek. Ez egy játék, arról szól, hogy minden nap legyen néhány perc, amikor együtt kibontjuk, megnézzük. Érdekes, hogy felnőttként kezdtünk el játszani."

Mozikban a magyar thriller!

A skandináv krimiket idéző thrillert készített Ujj Mészáros Károly rendező, akinek a Liza, a rókatündért is köszönhetjük. Az X – A rendszerből törölve című alkotást november 1-jétől vetítik a magyar mozik. Ujj Mészáros Károly a filmet leginkább azoknak ajánlja, akik szeretik a skandináv krimiket vagy nem rettennek meg egy kis izgalomtól.

Nemzetközi fesztiválon debütál az X!

Két nemzetközi fesztiválra is meghívást kapott a Liza, a rókatündér rendezőjének új filmje, az X – A rendszerből törölve. Ujj Mészáros Károly thrillerének világpremierje az október 12. és 21. között zajló A kategóriás Varsó Nemzetközi Filmfesztiválon lesz, ahol versenybe válogatták a filmet. A film az amerikai közönség előtt az október 10-én kezdődő 54. Chicago Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be.

Új előzetes a várva várt filmhez

Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs, Molnár Áron és Kulka János főszereplésével kerül a hazai mozikba november 1-jén a Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly fantasztikus látványvilágú, szövevényes thrillere, az X – A rendszerből törölve. A premierre tehát még várnunk kell, ám van egy jó hírünk: elkészült a film új előzetese!

Egy várva várt film!

Idén november 1-jén kerül a mozikba Ujj Mészáros Károly, a Liza, a rókatündér rendezőjének régen várt következő filmje, a titokzatos című X – A rendszerből törölve. A rendező új műfajban bizonyítja tehetségét, és így sem lett hűtlen magához, ezúttal is különleges látványvilágú és hangulatú filmet készített.