Vietnamban született, de élete nagy részét már Budapesten töltötte. Elmesélné, hogyan és mikor érkezett Magyarországra?
Mint sok más, ez is sorsszerű dolog volt az életemben. Hanoiban születtem és éltem kilencéves koromig, aztán a nyolcvanas évek végén családostól Magyarországra költöztünk, mert diplomata édesapámat ide helyezték egy nemzetközi szervezet nagyköveteként. Eleinte csak átmeneti állomásnak tekintettük Budapestet, de aztán lejárt apám kiküldetése, és vissza kellett utaznia, mi pedig édesanyámmal itt folytattuk az életünket. Ez közvetlenül a rendszerváltást követően történt, Magyarország tele volt ígéretekkel és pozitív energiákkal.
Milyen volt gyermekfejjel beilleszkedni egy teljesen idegen világba?
Örültem, hogy itt maradtunk. Mivel Vietnamban is a fővárosban laktam, sem az európai emberek, sem a szokások, sem az itteni ételek nem voltak idegenek számomra. Nagyon tetszett Budapest hangulata, légköre, tetszett a magyarok életritmusa, mindent összevetve úgy éreztem, valamiféle nyitottság van a levegőben.
A neve divattervezőként vált ismertté, különösen a táskái voltak nevezetesek. Hogyan került kapcsolatba a kifutók világával?
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végeztem textiltervező szakon, ami lényegében divattervezést jelentett. Ezen belül is a bőrkiegészítőkre, elsősorban a táskákra, hátizsákokra specializálódtam, mert ezekre volt a legnagyobb kereslet. Sokan azt hitték, hogy csak ilyesmikkel foglalkozom, holott
A tervezésnél mindig ügyeltem a minták és a színek jelentésére, hangulatára és összhangjára, a tradicionális motívumok megőrzésére, illetve a hagyományos anyagok használatára, ugyanakkor a modern technológiák alkalmazását is fontosnak tartottam.
Azóta éles kanyart vett a pályája, ma már nem ruhákat, hanem éttermeket tervez, illetve vezet. Hogyan lesz valaki divattervezőből gasztronómiai szakember?
Mindig is érdekelt a főzés, a gasztronómia. Nemcsak azért, mert szeretek jókat enni, hanem azért is, mert az étkezést a baráti találkozók, beszélgetések kiemelt eseményének, sőt az élet egyik legfontosabb részének tartom. Tulajdonképpen a pályamódosításom is baráti rendezvényekkel kezdődött, ahol főztünk a vendégeknek, aztán már privát vacsoraesteket is szerveztünk, amelyek sikerén felbuzdulva az étteremnyitás mellett döntöttünk. Akkoriban még elsősorban divattervező voltam, aztán lassan felcserélődött a sorrend, már az éttermek az elsők.
Hozzá kell tennem, hogy amit ma csinálok, ugyanolyan művészet, mint a ruhatervezés. Ugyanúgy ki kell alakítani a koncepciót és „tetőtől talpig” fel kell öltöztetni mindent, akár a modelleket a divat világában. A különbség csak annyi, hogy itt nem ruhákról és kiegészítőkről van szó, hanem terekről és burkolatokról, bútorokról és dísztárgyakról, színekről és fényekről, illetve mindezek összhatásáról, amelynek tökéletes egységet kell sugároznia. És ugyanez igaz minden egyes ételre is, csak textil, bőr és cérna helyett zöldségek, gyümölcsök, húsok, halak és fűszerek az alapanyagok, de az összhang, a sós, az édes, a savanyú és az erős ízek harmóniája ugyanolyan fontos. Úgy kell adagolni őket, hogy ne elnyomják, hanem kiegészítsék egymást. A divattervezés és a gasztronómia tehát nem is áll olyan távol egymástól, mint első hallásra gondolnánk.
Hogyan hozta létre az éttermeit, hogyan alakította ki koncepcióikat?
Az első éttermemet – ami egyben az első nagyobb vietnami étterem is volt Budapesten – egy magyar barátommal nyitottam meg az Andrássy úton, az akkori nyugati trendeket követve. Ezt követően indítottuk el jelenlegi magyar és kínai üzlettársammal a Sáó éttermet a Gozsdu-udvarban, amit az újlipótvárosi Khan követett. A Qui a Covid ideje alatt nyílt meg az Arany János utcában, az Ópium pedig két évvel ezelőtt, közvetlenül mellette. Mindenütt olyan terek létrehozására törekedtem, ahova örömmel lépnek be az emberek, és
A Sáóban főként vietnami fogások szerepelnek az étlapon, a Khanban a kínai ételek dominálnak, a Qui elsősorban thai, míg az Ópium indokínai étterem. Ez utóbbi azért különösen érdekes, mert az Indokínai-félsziget, illetve a délkelet-ázsiai régió országainak gasztronómiájára erős hatással volt a kínai és az indiai konyha, amihez a gyarmatosítást követően francia hatások is keveredtek. Úgyhogy meglehetősen összetett, izgalmas a menü.
Az éttermek enteriőrjei is mind egyedülálló, sajátos világot tükröznek. Mik voltak a vezérelvei a belsőépítészeti megoldások kialakításánál?
A gasztronómiában gyakori, hogy ha valahol bevált egy koncepció, ugyanazt próbálják másutt is megismételni. Mi nem ezt a modellt követjük: amikor új éttermet nyitunk, mindig azt szeretnénk, hogy másmilyen legyen, mint az előzőek voltak. Szeretjük a kihívásokat, és azt is, hogy ezzel gyarapodnak az ismereteink, bővül, izgalmasabbá válik a kínálatunk. Az új helyek berendezésénél fontos szempont a hagyományőrzés, a keleti motívumok beemelése az enteriőrbe, de a környezetbarát megoldásokra és az újrahasznosítható anyagok használatára is nagy súlyt fektetünk.
Mindez talán a Qui-ban látszik leginkább, ahol a beépített faanyagok régi vietnami épületekből származnak, a bontott járólapokat pedig egy budapesti raktárban találtuk és magunk újítottuk fel. A keleti kultúrát a vitrinekben látható dísz- és használati tárgyak – több száz éves indiai kerámiák, rizstálak, pipák és különböző más edényfélék – képviselik. Mindezek a saját műtárgykollekciómból származnak, amelyet magyar népművészeti tárgyak is színesítenek.
Mi a véleménye a magyar ételekről? Vannak-e kedvencei?
Bár viszonylag kevés húst és zsírt eszem, imádom a magyar ételeket, főként a főzelékeket, a pörkölteket és a töltött káposztát. Tulajdonképpen a csülök és a pacal kivételével mindent szeretek.
Megjegyzem, a határon túli magyarlakta vidékek fogásainak beemelésével és azokkal való kombinálásával változatosabbá lehetne tenni a mostaninál, így hasonlóan sokszínűvé és összetetté válhatna, mint a például a francia vagy a kínai konyha.
Több mint harminc év után bizonyára Magyarországon is képzeli el a jövőt. Milyen tervei vannak mint divattervező és étteremvezető?
Divatfronton pillanatnyilag nem készülök semmire. Az Ópium alagsori helyiségében egy japán ételbár épül, szinte teljesen kész is van már, most a menü kialakításán dolgozunk. Folyamatosan fejlesztjük a meglevő éttermeinket, szeretnénk mindenütt újabb fogásokkal bővíteni a választékot, illetve tovább tökéletesíteni a mostaniakat. Újabb önálló étterem nyitását egyelőre nem tervezzük, de ha terveznénk, akkor az egy magyar étterem lenne, vietnami–magyar fúziós ételekkel.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
