Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) kutatói új módszert dolgoztak ki a ritmusérzék felmérésére, amely előrejelzi a gyerekek olvasási és helyesírási teljesítményét. Az eljárás lehetővé teszi a veszélyeztett gyerekek korai szűrését és fejlesztését.

A nyelvnek, mint a zenének is, ritmusa van. Van, aki ezt a ritmust könnyedén felismeri, másnak azonban kitartó figyelemre és sok gyakorlásra van szüksége, míg követni tudja, márpedig ezen is múlhat, mennyire tud majd pontosan és gyorsan olvasni és írni. Napjainkban egyre több gyerek küzd olvasási nehézségekkel, pedig minőségi olvasás nélkül nehéz jól teljesíteni az iskolában.

Az olvasási nehézségek kialakulásának hátterében a kutatók szerint az idői feldolgozás problémája állhat.

„A beszélt nyelvnek a zenéhez hasonlóan ritmusa és tempója van, és agyunk ennek az akusztikai mintának a felismerésével képes olyan előrejelzéseket tenni, amelyek megkönnyítik az elhangzottak pontos észlelését. Ha ezt a ritmust és tempót nem vagy csak gyengén érzékeljük, akkor reprezentálni is pontatlanul fogjuk, ez pedig gyenge olvasást jelent” – közölték az ELTE kutatói.

Az elmúlt évtizedekben a szakemberek felfigyeltek arra is, hogy a gyengén olvasó gyerekeknek nehézségeik vannak a zenei ritmusok észlelésével, produkciójával is: nehezebben tudnak például különböző ritmusokat visszatapsolni, rosszul követik a hallgatott zene tempóját. Több kutató is felvetette annak a lehetőségét, hogy a gyerekeket korán, még az olvasástanulás kezdete előtt ritmusfeladatokkal szűrjék.

A gyenge ritmusérzék mint rizikófaktor korai felismerése lehetővé tenné, hogy a veszélyeztetett gyerekek kiemelt figyelemben, célzott fejlesztésben részesüljenek.

Kertész Csaba doktorandusz és Honbolygó Ferenc egyetemi adjunktus olyan ritmikai tesztet fejlesztettek ki, amellyel a ritmusérzéket tudják vizsgálni. Az úgynevezett tapping (kopogási) feladat során elsőosztályos gyerekeket arra kértek, hogy a hallott metronómhanggal vagy zenei részlettel 30 másodpercig együtt kopogjanak, majd az inger befejezése után további 30 másodpercig folytassák a kopogást. Ehhez digitális dobpadot használtak, amellyel nagyon pontosan lehet mérni a ritmustól való eltéréseket, de azt is, mennyire egyenletes a kopogás.

Két évvel később, amikor a gyerekek már harmadik osztályba jártak, a vizsgálatot megismételték. A kutatók mérték a gyerekek olvasási és egyéb kognitív képességeit, például a rövidtávú emlékezetüket és nonverbális intelligenciájukat is. Az eljárás eredményesnek bizonyult: a tapping feladatban mutatott elsőosztályos kopogás előrejelezte a harmadik osztályos olvasási és helyesírási teljesítményt. Azok a gyerekek, akik az első vizsgálat során egyenletesebb kopogást produkáltak, két évvel később folyékonyabban és pontosabban olvastak, emellett még a helyesírásuk is jobb volt, függetlenül nonverbális intelligenciájuktól, a szókincsüktől és a rövidtávú emlékezetüktől.

„A feltárt kapcsolat a ritmusérzék és az olvasási folyamatok között több szempontból is jelentős. Egyrészt bizonyítékkal szolgál arra, hogy az olvasási nehézség korai felismerése szempontjából lényeges a gyerekek ritmusérzékének vizsgálata. Másrészt felveti a lehetőségét az olvasási készség ritmikus foglalkozásokkal való fejlesztésének” – mutattak rá a kutatók.

A vizsgálatot bemutató cikk a Scientific Reports című tudományos folyóiratban jelent meg februárban.

Nyitókép (illusztráció): Sharomka / Shutterstock