Alanyi jogon: Túlbonyolított szövegek csapdájában

Az Alanyi jogon előző írásában ígéretet tettem rá, hogy megvizsgáljuk, miként hasznosíthatók a mondatelemzés sokszor haszontalannak tűnő módszerei a mindennapi életben. A bemutatáshoz nincsen szükség másra, csupán egy hivatali nyelven megírt szövegre és egy hétköznapi állampolgárra, aki ezt a szöveget meg akarja érteni.

Bizonyára a kedves olvasónak is van tapasztalata arról, hogy milyen, amikor hivatalos levelet kap, szolgáltatói szerződésmódosításról szóló tájékoztatót kell kézbe vennie vagy tájékoztatást kér egy állami szervtől, milyen kötelességei vannak állampolgárként. A válaszok olykor meghökkentők, sőt ijesztők lehetnek, ha a levelek terjedelmét nézzük. Nem is beszélve a nyelvi szerkezetekről, amelyek egy embertől elidegenedett világról tanúskodnak. Ilyenkor még a leggyakorlottabbak bicskája is beletörhet a szövegértésbe.

Az internet kiváló lelőhelye az ilyen bonyolult szövegeknek. Pár évvel ezelőtt találtam rá egy internetes portálon arra a válaszlevélre, amelynek egy kormányzati portál ügyfélszolgálatosa volt a szerzője. A kérdés az volt, hogy milyen dokumentumokra van szükség új útlevél igényléséhez. Az érdeklődő a következő választ kapta:

„Az úti okmány iránti kérelem előterjesztésekor a kérelmező a kérelmezett úti okmány adattartalmát képező személyes adatait, azok ellenőrzésére szolgáló okiratokat, lakcímét, illetve értesítési címét, továbbá arcképmását és saját kezű aláírását köteles az eljáró útlevélhatóság rendelkezésére bocsátani. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy az arcképmás, aláírás és ujjnyomat a kérelem benyújtásakor kerül felvételezésre.”

Arra, hogy miként lehetett volna ügyfélbarátabb módon – tehát érthetően és átláthatóan fogalmazni –, a cikk szerzője fel is kínált egy egyszerű, emberi megoldást:

„Új útlevél igényléséhez hozza magával:
1. Lakcímkártyáját.
2. Érvényes személyi igazolványát, kártya formájú jogosítványát vagy útlevelét.
Az útlevélhez fotót készítünk önről, továbbá rögzítjük az aláírását és ujjlenyomatát.”

És valóban: a szerzőnek igaza van. Jó
lenne minden esetben ilyen strukturált és tömör, mégis informatív szövegeket
olvasni. És bár kétségtelen, hogy óriási előrelépés történt az elmúlt
évtizedben az ügyfélbarát kommunikáció terén, messze vagyunk még a precizitást
nem nélkülöző, mégis közérthető kommunikációtól.

Mit tehet hát az egyszeri nyelvhasználó, hogy boldoguljon?

Nos, pontosan azt, amit az iskolában tanult: megkeresi az alanyt és az állítmányt, és tulajdonképpen újból összerakja a mondatot. Vizsgáljuk meg a fenti példán, mi adja az értelmezés nehézségét, és mi a teendő hasonló esetben!

A válaszlevél szövege többek között azért nehéz, mert az első mondatban rendkívül messzire került egymástól az alany és az állítmány, amelyek a mondat értelmének magvát kell(ene), hogy adják: „… a kérelmező… köteles…”; közöttük pedig olyan hosszú tárgyas felsorolás kapott helyet, hogy mire az olvasó összekapcsolná a két mondatrészt, elfelejti, mi is, ki is volt a mondat alanya. Ráadásul a levél elején a teendők szempontjából kifejezetten lényegtelen körülményekre utaló mondatrészek állnak: „Az úti okmány iránti kérelem előterjesztésekor…”

Mindez egyben ábrázolva így néz ki:
(Az úti okmány iránti kérelem előterjesztésekor…)
…a kérelmező
a kérelmezett úti okmány adattartalmát képező személyes adatait, azok ellenőrzésére szolgáló okiratokat, lakcímét, illetve értesítési címét, továbbá arcképmását és saját kezű aláírását köteles
az eljáró útlevélhatóság rendelkezésére bocsátani.

Látható: a mondat leglényegesebb részei kétsornyi távolságra vannak egymástól.

Ez nagyjából olyan, mint amikor gyermekkorunkban játékból vizet hordtunk a tenyerünkben a kerti csapról az udvar végén lévő vödörbe. A csapnál a kezünk még tele volt vízzel, de mire az udvar végéhez értünk, az ujjaink között elszivárgott az összes, és a vödörbe már csak pár csepp jutott. Így van ez az olvasóval is: a szöveg elején elkaphatja a lényeget, de a sok szó között elvész az, amit szeretnénk „átvinni a túlsó partra”. A legújabb magyar nyelvtanok ennek kapcsán igencsak szemléletesen fogalmaznak. Azt mondják: egy mondat = egy jelenet, amelyben egymást dinamikusan kiegészítő mondatrészek helyezkednek el. Nos, a túlcifrázott mondatokból pontosan ez a dinamizmus hiányzik.

Lássuk hát, hogyan nyelvészkedhet az egyszerű nyelvhasználó.

Tegye egymás mellé a mondat két legfontosabb részét, a jelenet alanyát és állítmányát! A kérelmező köteles…

Keresse meg, hogy mire kötelezi őt a válaszadó! …rendelkezésre bocsátani… (Persze ez annyira hivatali ízű, mondhatjuk, hogy „magával vinni”, hiszen mégiscsak az alany szemszögéből közelítünk a kérdéshez. Ez lesz a mondat kötelező vonzata.)

Válassza ki, és próbálja meg lefordítani magának az egyébként hétköznapi nyelven röviden megnevezett okmányokat! Az adatai ellenőrzésére szolgáló okiratokat (pl. a személyi igazolványát), lakcímét és értesítési címét (azaz a lakcímkártyáját, hiszen ezek azon szerepelnek). Ezek a mondat úgynevezett iránytárgyai, hiszen a kötelesség teljesítése ezekre a tárgyakra irányul.

Az egészben az a humoros, hogy az arcképmás (=fénykép), az
ujjnyomat (=ujjlenyomat) és az aláírás rendelkezésre bocsátására is
felszólítanak. Az ujjlenyomatunkat nem is tudnánk otthon hagyni, ezért annak,
valamint az aláírásunknak a megadása és az arcunkról készített felvétel
engedélyezése pedig magától értetődőnek tűnik, ha az azonosításunkról van szó.

Milyen eredményre jutunk tehát?

A kérelmező köteles magával vinni a személyi igazolványát (útlevelét, jogosítványát) és a lakcímkártyáját. Ezenkívül az útlevél igényléséhez fénykép készül a kérelmezőről, akinek az ujjlenyomatát és az aláírását is rögzítik/felveszik.

Az általam olvasott cikk szerzője is hasonlóan járt el, amikor egyszerűbb formában fogalmazta meg a válaszlevél szövegét – helyreállítva ezzel a szöveg dinamizmusát, amely az érthetőséget, a jelenetszerűséget biztosítja. Persze jó volna, ha a hivatalok helyettünk végeznék el ezt a munkát, és nekünk, állampolgároknak már csak el kellene olvasnunk a szövegeket. De amíg ilyen formában megírt közérdekű szövegek léteznek, addig nem mondhatja senki, hogy haszontalan, amit az iskolában mondattanból tanultunk.

Dr. Pölcz Ádám
#nyelvműhely

Nyitókép: Shutterstock/Luis Molinero