Fennállásának ezredik évfordulóját ünnepli a franciaországi Mont-Saint-Michel-i apátság. A legenda szerint Szent Mihály arkangyal 708-ban jelent meg a közeli Avranches püspökének, és meggyőzte arról, hogy építtessen templomot a tengerből kiemelkedő sziklára.

Az évfordulót kiállításokkal, táncelőadásokkal és koncertekkel ünneplik. Az 1979 óta UNESCO világörökségi listáján szereplő népszerű normandiai turisztikai célpont jubileuma alkalmából Emmanuel Macron is Mont-Saint-Michelbe utazott hétfőn. A francia elnök beszédet mond, és megtekinti az apátság történetét bemutató harminc kiállítási tárgyat, közöttük a felújított Szent Mihály-szobrot. 

A kétévi munkával készült kiállítás, amely a múlt hónapban nyílt meg, részleteiben mutatja be a szárazfölddel mindössze egy keskeny töltéssel összekötött, sziklás szigeten emelt építészeti különlegességnek számító műemlék építését. A kiállításon megtudható, hogyan vált túl szűkké a zarándokok számára a 966-ban emelt építmény, és hogyan hozták létre az építők a mai is látható 11. századi apátságot.

Francois Mitterrand volt államfő 1983-ban az apátságban elmondott beszéde óta számos vezető intézett e helyről üzenetet a nemzethez. Nicolas Sarkozy volt elnök 2007-ben itt kezdte meg elnökválasztási kampányát. Macron elnök tanácsadói a látogatással kapcsolatban megjegyezték, hogy a Mont-Saint-Michel-i apátság „falai és örökkévalósága” a normandiai partraszállás „ellenállásának és lendületének” a fogalmát jelképezik, amelyről a héten emlékeznek meg ugyanebben az észak-franciaországi régióban.

Franciaország több mint tizenöt év alatt több mint 32 millió eurót (11,8 milliárd forint) költött az épületegyüttesre, a munkálatok közel állnak a befejezéshez. A hatóságok az elmúlt években igyekeztek megvédeni a műemlék környezetét is a tömegturizmus hatásaitól. Az egyik legnépszerűbb franciaországi nevezetességnek számító Mont-Saint-Michel-sziget tavaly 2,8 millió látogatót vonzott, közülük 1,3 millióan az apátságot is megtekintették.

Fotó: Hemis via AFP / Gerault Gregory