André Breton kedvence, a magyar szürrealista festő: Reigl Judit

Szőnyi István tanítványaként 1941–1945 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1947-ben a római Magyar Akadémia kétéves ösztöndíjával jutott ki Olaszországba, ahol a bizánci ikonfestészetet, a ravennai mozaikokat, Giotto, Masaccio, Giorgione és Tiziano festészetét tanulmányozta. Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után ösztöndíját megszakítva haza kellett térnie, útlevelét elvették, viszont felajánlottak neki egy hároméves moszkvai ösztöndíjat és a lehetőséget, hogy politikusokat festhessen meg. Az egész életében oly fontos művészi szabadságát megőrzendő, kilencedik kísérletre sikerült kiszöknie az országból, 1950-ben Párizsban telepedett le.

Klasszikus festészeti műfajokat példázó korai műveit erőteljes, tónusos festésmód jellemzi. Bevallása szerint az Európai Iskola 1945-ös kiállítása vezette el az absztrakt festészethez. A francia fővárosban fantasztikus lényekkel teli, szürreális, figuratív kompozíciókon dolgozott, 1951–1954 között készült nagyméretű művei a szürrealista automatikus írás jegyeit viselik. Ebben az időszakban készült életműve egyik legértékesebb darabja, a Hasonlíthatatlan gyönyör (1952–1953), amelynek eszmei értékét 2010-es hazai bemutatásakor 135 millió forintra becsülték.

1954-ben Hantai Simon révén megismerkedett a szürrealizmus atyjaként tisztelt André Breton költővel, akit lenyűgöztek a képei, ő nyitotta meg a festőnő 1954-es első párizsi kiállítását. Breton legjobban a Csillapíthatatlanul szomjazzák a végtelent (1950) című ikonikus képéért rajongott, amelyet neki is ajándékozott. A költő a művet haláláig megtartotta, majd a hagyatékából rendezett árverésen a párizsi Pompidou Központ vásárolta meg, azóta ott látható.

Reigl független, öntörvényű alkotóként nem tűrte a korlátokat, 1957-ben a szürrealistákkal és Bretonnal is szakított, hogy a maga útját járja. A híd szerepét töltötte be a szürrealisták és a fiatal művésznemzedék formálódó lírai absztrakciós művészeti irányzata között, de többé semmilyen művészeti csoporthoz sem csatlakozott. Az általa egyedileg kigondolt technikával dolgozott, játszott a színekkel, a formákkal, a festékanyag tulajdonságaival. Festett a vászon mindkét oldalára, a megtaposott vászonra, az elrontott festményeket újrahasznosította, minden eszközt, a testét is a művészet szolgálatába állította.

„Egész testtel részt veszek a munkában, avec les bras grand ouverts (szélesre tárt karokkal). Mozgással írok bele az adott térbe, ritmust, szívverést, tempót. Ez magyarázza képeim nagy méreteit is” – nyilatkozta munkamódszeréről, amelyhez egész életében ragaszkodott. 1963-ban a Párizs közeli Marcoussis-ban telepedett le, műveiben visszatért a figurális ábrázoláshoz, ekkor születtek az Ember-sorozat képei. Az 1980-as évek második felétől festészetében a finom és a monumentális viszonya vált dominánssá. Az 1990-es években újra visszatért a figuratív ábrázoláshoz. Hantai Simon mellett a szürrealizmusból induló és az absztrakció új útjait kereső művészként tartják számon.

Későn, 80 éves kora után fedezték fel Makláry Kálmán galériatulajdonos közreműködésének köszönhetően. Ma már a világ legelismertebb és leginnovatívabb kortárs festői közé sorolják, képei a magyar kortárs festők közül a legdrágábban cserélnek gazdát. 2015-ben a Robbanás (Éclatement) című sorozatának egyik 1955-ben készült előképe jutalékkal együtt 412 ezer euróért (128 millió forint) kelt el a Sotheby's párizsi aukcióján. 2018-ban szintén a Sotheby's-nél 273 ezer euróért (közel 90 millió forint) cserélt gazdát Tömbírás sorozatának egyik alkotása. Itthon a Virág Judit Galéria 2020-as aukcióján 44 millió forintot adtak Gomolygás, Csavarás, Oszlop, Fém című festményéért.

Alkotásai a világ legnagyobb múzeumaiban, kortárs gyűjteményeiben kaptak helyet: a New York-i Modern Művészetek Múzeumában és a Metropolitan Múzeumban, a londoni Tate Modernben, a párizsi Pompidou Központban, míg itthon a budapesti Ludwig Múzeum, a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum kollekciójában találhatók meg.

Első hazai kiállítását – szintén Makláry közreműködésével – 2005-ben a Műcsarnokban tartották, 2010-ben a debreceni Modemben életművét bemutató, mintegy száz festményből álló tárlatot rendeztek. 2014-ben a budapesti Ludwig Múzeum adott otthont az Űr és extázis című életmű-kiállításának. 2016-ban öt párizsi galéria példátlan összefogásával nagyszabású kiállításon mutatták be 1954–2010 közötti alkotói időszakának több mint hatvan, nagyrészt Franciaországban addig még soha ki nem állított művét. Születésének centenáriumán, május 1-jén a budapesti Kálmán Makláry galériában Reigl Judit és barátai címmel, októberben a Műcsarnokban Reigl 100 címmel nyílik kiállítás.

1964-ben elnyerte a Guggenheim Nemzetközi Díjat, 1967–1968-ban a Carnegie-díjat, 2011-ben a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének tiszti, 2016-ban parancsnoki fokozatával tüntették ki. Az elsők között kapta meg a Franciaországban 2017-ben kifejezetten női művészeknek alapított AWARE díjat. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét kapta meg, 2011-ben Kossuth-díjjal tüntették ki az európai absztrakt expresszionista művészet képviselőjeként világszerte számontartott művészi munkásságáért, művészi életútja elismeréséül.

Reigl Judit 97 éves korában, 2020. augusztus 7-én halt meg Marcoussis-ban. Röviddel halála után jelent meg Csillapíthatatlanul szomjazzák a végtelent címmel Gát János róla szóló életrajzi könyve, amely beszélgetéseik feldolgozásából született.

A képen a festőművész A létezés ritmusa című életmű-kiállításán a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban 2010-ben. Fotó: Oláh Tibor / MTI