Április 30-án történt

Egyéb

Április 30-a 2018 óta a magyar film napja annak emlékére, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, a Zsitkovszky Béla rendezésében készült A táncz című alkotást.

Ünnepek:

A magyar film napja – 2018-tól tartják annak emlékére, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, a Zsitkovszky Béla rendezésében készült A táncz című alkotást.

A méhek napja Magyarországon – A Magyar Méhészek Egyesületének kezdeményezésére 1994-től ünneplik.

Nemzetközi jazznap – Az UNESCO 2011-ben döntött megrendezéséről Herbie Hancock amerikai jazz-zongorista kezdeményezésére.

A kutató- és mentőkutyák világnapja – A Nemzetközi Kutató- és Mentőkutyák Szövetsége 2008 óta minden év áprilisának utolsó vasárnapján tartja.

Szent V. Piusz ünnepe – a 225. római pápa, a katolikus megújulás legnagyobb jelentőségű egyházfője.

Április 30-án történt:

1671 Bécsújhelyen kivégezték Frangepán Ferenc grófot és Zrínyi Péter horvát bánt, Bécsben pedig Nádasdy Ferenc országbírót, a Wesselényi-összeesküvés vezetőit.

1711 A Rákóczi-szabadságharc befejezéseként a szövetkezett rendek és a Habsburgok képviselői aláírták a szatmári békét.

1789 Beiktatták hivatalába az Egyesült Államok első elnökét, George Washingtont.

1803 Franciaország 15 millió dollárért eladta az Egyesült Államoknak a 2,1 millió négyzetkilométernyi területű Louisianát, ezzel a fiatal nemzet területe megkétszereződött.

1857 Átadták a forgalomnak a budai Várhegy alatt épült alagutat.

1876 Budapesten felavatták a Margit hidat.

1912 Az amerikai New Jerseyben megalapították a Universal Filmstúdiót.

1945 A II. világháború végén a Berlint ostromló szovjet Vörös Hadsereg elfoglalta a német parlament, a Reichstag épületét. Ugyanezen a napon lett öngyilkos körülzárt bunkerében Adolf Hitler, a náci Harmadik Birodalom Führere és felesége, Eva Braun.

1975 Véget ért a vietnami háború: az észak-vietnami csapatok elfoglalták a déli fővárost, Saigont (ma Ho Si Minh-város.)

1980 Hollandiában trónra lépett Beatrix királynő.

1993 A CERN bejelentette, hogy a világháló (World Wide Web) mindenki számára szabadon hozzáférhető és ingyenes.

2003 Budapesten megnyílt az A38 hajó.

2009 Csődvédelemért folyamodott a Chrysler, a harmadik legnagyobb amerikai autógyártó vállalat.

2013 Trónra lépett Vilmos Sándor holland király.

2019 Lemondott Akihito japán császár.

2021 Megszűnt a Magyar Posta táviratszolgáltatása.

Április 30-án született:

1662 II. Mária angol királynő

1762 Illésházy István gróf, a Magyar Tudományos Akadémia egyik alapítója

1870 Lehár Ferenc az egyik legsikeresebb magyar operett-komponista

1883 Jaroslav Hašek cseh író, Svejk alakjának megteremtője

1912 Fényes Szabolcs Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, érdemes és kiváló művész

1938 Juraj Jakubisko szlovák filmrendező, az 1960-as évek csehszlovák filmes újhullámának kiemelkedő alakja

1954 Campion, Jane Oscar-díjas új-zélandi filmrendező, forgatókönyvíró

1956 Lars von Trier dán filmrendező

1982 Kirsten Dunst amerikai filmszínésznő

Április 30-án halt meg:

1883 Édouard Manet francia festő

1974 Szécsi Pál táncdalénekes

1983 Muddy Waters (McKinley Morganfield) amerikai blues-zenész

1983 George Balanchine grúz származású orosz-amerikai táncos, koreográfus és balettigazgató

1989 Sergio Leone olasz filmrendező, a „spagettiwestern atyja”

1996 Keresztury Dezső Széchenyi-díjas író, költő, kritikus, műfordító, irodalomtörténész, akadémikus

2003 Horváth Tivadar Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész

2022 Naomi Judd Grammy-díjas amerikai countryénekesnő

Nyitókép: A táncz jelenete. Forrás: Nemzeti Filmintézet