Harangozó Imre néprajzkutató Ipolyi Arnold nyomán hívta fel a figyelmet arra, hogy amely nép emlékeit veszni hagyja, nemcsak saját nemzetének, de az egész világnak veszteséget okoz.
Takács György 1995 és 2005 közti gyűjtései a hajdani Csíkszék, később Csík vármegye területéről kerülnek ki. Az eddig megőrzött hagyományos életforma, ahol az emberek együtt éltek a közösséggel, a tájjal, eltűnőben van, így a gyűjtés leletmentéssé változott. A legidősebbek még a 19. század végén születtek, de az átörökítésnek köszönhetően 21. századi születésű adatközlőt is találunk, bár a hivatalos elnevezést a néprajzkutatók nem szeretik, mert nem fejezheti ki azt a közös munkát, melynek során a gyűjtő léleknyitogató eredményre jut a hagyományt még őrző és azt átadó emberrel.
Az egykori Magyarország keleti szegélyén lévő Székelyföld területének jellegzetessége hegyes tájainak nagyszerűsége, népének eredetisége. Három részre osztható, és mindegyik egy folyóhoz köthető: Csík az Olt, Gyergyó a Maros, Kászonszék a Kászon folyóhoz. Orbán Balázs leírta, ahogy az utazó a havasokig elér, úgy gondolja, itt vége az emberlakta vidéknek. Így csak elszánt kutatók jutottak el ide, és Takács György is ilyen ? jellemezte a szerzőt Czövek Judit. Németh Lászlóval szólva ?különutas kutató?, aki jogi tanulmányokat folytatott, majd teológiát végzett, klasszikus műveltségű ember. Olyan munkát vitt véghez egyedül, mely kutatócsoportot kívánt volna a megfelelő támogatással.
A szerző Erdélyi Zsuzsanna, Pócs Éva nyomán folytatta feltárásait, ráolvasások, imádságos szövegek gyűjtésével, melyek akár félévszázados vagy korábbi, még Árpád-kori hagyományra épülnek. Jelen kötet 521 imádságot tartalmaz, és a gazdag jegyzetanyagnak köszönhetően megismerhetjük történeti, földrajzi, néprajzi összefüggéseit, korábbi rétegeit, melyek passiókkal, kódexek szövegeivel is összevethetők.
A kutató-gyűjtő lelki kincset élhet meg útjai végén, ahol örömteli felfedezésekben és atavisztikus emlékekben részesül barátságos és befogadó emberek között. Olyan világra nyit kaput, ahol van egy transzcendens idő, amelyet a parasztember, halászember ért. A hagyománynak van ereje, és a közös hit, a közös nyelv, a közös származás tudata összetartja a közösséget. Takács György elmondta: a teljesen iskolázatlan emberek között ragyogóan intelligens embereket ismert meg, ami felülírta korábbi elgondolását arról, hogy az intelligencia szoros összefüggésben áll a műveltséggel.
Már Bartók és Kodály is gyűjtött erről a területről népzenét, de a vallásos folklór leírása elmaradt. Korábban az imádság, így annak népi megjelenése is a klérus hatáskörébe tartozott, és a hatvanas-hetvenes évekig néhány kivételtől eltekintve feltáratlan volt. A néprajzkutatók 1970-től sorolták a hagyományos folklór műfajához. Tánczos Vilmos írta le, hogyan épülnek fel az archaikus imádságok, melyet könyvben a Püski Kiadó jelentett meg 2001-ben.
Takács György korábbi, Aranykertbe? aranyfa című kötetében imádságok és ráolvasások együtt szerepeltek, a mostani, Angyalok csendítének című könyvében a műfaj szétvált, és az imádságok külön gyűjteményként jelentek meg. A szerző számára a legérdekesebb szöveg a gyergyószárhegyi ferences szerzetesek tevékenységéhez, hatásához köthető balladisztikus epika, a könyv címét adó szövegrészlet pedig Kostelekről származó gyimesi csángó gyűjtés, ahonnan Vaszi Levente, a legutóbbi Fölszállott a páva egyik díjazottja is jött.
A közönség az érdekes beszélgetés mellett Dsupin Páltól, aki maga is gyűjtő, és Navratil Andrea népdalénekestől hallhatott népzenét és népi éneket, bibliai hatású archaikus balladát.
Csanda Mária
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
