Mészáros Tibor: Az emberi ellentmondásosságot nagyon fontosnak tartom
Mészáros Tibor irodalomtörténész évtizedek óta foglalkozik Márai Sándor hagyatékával. Kutatómunkája nyomán jelenhetett meg többek közt Márai Sándor naplóinak eddig legteljesebb kiadása és több kiállítás létrehozásában is közreműködött itthon és külföldön. 2024-ben megjelent, Egy 20. századi Odüsszeia – Márai Sándor élete című monográfiája az MMA Irodalmi Tagozatának díját is elnyerte. Kiállításrendezőként folyamatosan dolgozik azon, hogy az író művei és személye ne csak dokumentumként, hanem megfogható módon legyen jelen. A Tabánban nyílt Budára költöztem című kiállítás is ebbe a folyamatba illeszkedik: egyszerre épít a hagyaték anyagára és kínál új megközelítést. Az alábbi beszélgetésben a hagyaték hazakerüléséről, a kiállítás koncepciójáról és arról is szó esik, hogyan változik egy kutató viszonya az életműhöz, ha évtizedeken át dolgozik rajta.
Hogyan válik valaki a Márai Sándor-hagyaték kezelőjévé?
1988 óta dolgozom a Petőfi Irodalmi Múzeumban és könyvtárosként egy Márai-bibliográfia összeállítására vállalkoztam – akkor még nem tudtam, mekkora fába vágom a fejszémet – ez vezetett be az életműbe. A bibliográfia kapcsán kerestem meg a torontói Vörösváry kiadót, akiknél a hagyaték volt és néhány, általam nem látott kötet adata felől érdeklődtem tőlük. Legnagyobb meglepetésemre azt válaszolták, hogy inkább hazaküldenék a teljes anyagot letétbe. Így került a gyűjtemény 1997-ben a PIM-be, és mivel akkor már egy évtizede foglalkoztam Máraival, magától értetődőnek tűnt, hogy én legyek a kezelője.
Kanyarodjunk rá a mostani kiállításra. Mi a jelentősége, és hogyan jelenik meg benne a címben szereplő „budaiság”?
Érdemes megemlíteni a kassai kiállítást is: míg az egykori lakóházukban a családi légkörre épít, a budai tárlatot tudatosan le akartam választani erről. A koncepciót egy hármas gondolatmenetre fűztem fel: az életrajz, az írói hivatás és a budai életmód bemutatására. A Tabánban most nyílt kiállítás állandó tárlat, ahol minél több újdonságot szerettem volna megmutatni.
Főként képek, dokumentumok és idézetek alkotják a tárlatot. Milyen különlegességeket láthat a közönség?
Sok fotó itt látható először. Például kitettünk egy lapozót az Egy polgár vallomásai első kiadásáról, amit Márai a szüleinek dedikált, és amiben az édesanyja széljegyzetei is megtalálhatóak – és néhol egészen kritikusak. Vannak archív filmek is a 30-as, 40-es évekbeli Tabánról. A legnagyobb szenzáció talán egy 1918-as filmrészlet, amin maga Márai látható. Emellett interaktív elemeket is beépítettünk: van egy vonatfülke, ami az utazásait szimbolizálja, és egy asztal az emigráció dokumentumaival, ahol a látogató eljátszhat a gondolattal, ő mit vinne magával, ha menekülnie kellene.
Nem is beszélve egy nagyon is merész interaktív elemről, ami az író halálához kapcsolódik.
Tudvalevő, hogy Márai öngyilkos lett. A látványtervező ötlete volt egy sötét fülke, ahol egy pisztoly alakú elemlámpa segítségével lehet Márai-idézeteket megvilágítani. Ezek az idézetek életről és halálról szólnak, miközben fejhallgatón az író kedvenc komolyzenéi szólnak.
Ez a helyszín lehetőséget ad a látogatónak, hogy szembesüljön az élet nagy kérdéseivel és saját identitásával.
Az életmű szempontjából mi a jelentőségük a budai éveknek?
Ez az 1928 és 1948 közötti időszak – ez az a húsz év, amikor megszületnek azok a művek, amiket ma az egész világ olvas. De nemcsak az írót akarjuk bemutatni, akire ráégett a „polgár” megnevezés bélyege, hanem igyekeztünk bemutatni az író ismeretlen arcait is: a megszokott fehér öltönyös kép mellett lódenkabátban látható, szivarral és alig ismert illusztrációkon is.
De a helyszín – a Virág Benedek-ház – maga is előhívta, hogy ez a korszak tágabb teret kapjon. Megjelenítettünk egy kiskocsma-enteriőrt is, hiszen a Tabán kiskocsmái, mint például a Mélypince, Márai törzshelyei voltak. Kiállítottuk a Mélypince vendégkönyvének másolatát is, amiben Krúdy Gyula és Márai neve is szerepel.
Apropó: polgárstigma. Önnek hogyan változott a személyes viszonya Máraihoz a kutatómunka során?
Ez egy folyamatosan gazdagodó kép. Kifejezetten örültem, amikor az unásig ismételt „polgár” és „úr” kategóriák mögött megláttam az embert a maga ellentmondásaival. Az emberi ellentmondásosságot nagyon fontosnak tartom. A két éve megjelent nagymonográfiámban is ezt a szintézist akartam adni: bemutatni az írót és az embert is. Nem hallgattam el például a nőügyeit sem. Bár számos kalandja volt, hangsúlyoztam, hogy a 63 évig tartó házasságuk alatt Lola maradt számára az igazi nő.
Ma mi a jelentősége Márai Sándornak?
Nehéz erre válaszolni. Manapság talán nem számít annyira népszerűnek idehaza, az olvasottsága gyakran csak néhány műre, például a Füves könyvre korlátozódik. Pedig az életmű ennél sokkal mélyebb és gazdagabb. A kiállítás végén elhelyeztünk egy üvegkockát 126 idegen nyelvű Márai-kötettel – utalva születésének 126. évfordulójára –, hogy megmutassuk: egy világhírű íróról van szó. Érdemes büszkének lenni rá, és meglátni, mi mindent tud tenni egy író a halála után is életművén keresztül vagy életműve segítségével.
