A Penguin Random House kiadóvállalat bejelentette pénteken, hogy a kritikák miatt az eredeti szöveggel is kiadják Roald Dahl gyerekregényeit.

Több irodalmi tekintély is bírálta az elmúlt hetekben a Penguin Random brit leánycégének, a Puffin Booksnak azt a lépését, hogy „a mai olvasóközönséget szem előtt tartva” az új kiadásokban átírta Dahl gyerekregényeit. Az 1916-tól 1990-ig élt, norvég származású brit íróra jellemző színes, ám sokszor meghökkentő fogalmazás a Puffinnál helyenként eltűnik olyan ismert regényeiből is, mint a Karcsi és a csokoládégyár vagy a Matilda három csodája. A Puffin Books szerint ezáltal elfogadhatóbbak lesznek a szövegek a mai olvasóknak.

Salman Rushdie indiai születésű brit író is azok között volt, akiket feldühített, hogy a testsúlyra, a nemre, a mentális egészségre vagy az emberek bőrszínére utaló egyes részeket megváltoztatták Dahl szövegeiben. „Bár Roald Dahl nem volt egy angyal, azért abszurd ez a fajta cenzúra. Szégyellheti magát a Puffin Books és az író hagyatékának kezelője” – írta a Twitteren a Booker-díjas író.

Az író hagyatékának kezelője, a Roald Dahl Story Company ugyanis közölte: a szövegmódosításokat a Puffin velük együttműködve hajtotta végre, mert azt akarták, hogy Dahl „rendkívüli történeteit és karaktereit ma is élvezze minden gyerek”.

Suzanne Nossel, az emberi jogok és az alkotás szabadságáért küzdő PEN America nonprofit szervezet vezetője pedig azt írta szintén a Twitteren: „Ha elkezdjük kijavítgatni a vélt sértéseket ahelyett, hogy hagynánk az olvasót a műveket eredeti formájukban befogadni, akkor az azzal a kockázattal jár, hogy eltorzítjuk nagy írók műveit, és elhomályosítjuk a tükröt, amelyet az irodalom a társadalom elé állít.”

Burkoltan, de Kamilla angol királyné is véleményt mondott a Puffin politikájáról egy csütörtöki előadásában, amelyet írók, költők és kiadók előtt tartott. Arra kérte őket, hogy maradjanak hűek hivatásukhoz, és ne hagyják magukat befolyásolni olyan emberek által, akik korlátozni akarják képzelőerejüket, illetve a szólás szabadságát. Bírálta a régebbi regények szövegének „tisztogatását” Rishi Sunak brit miniszterelnök is hétfőn.

A kritikák hatására a Penguin Random House most bejelentette: amellett, hogy a Puffin továbbra is a módosított szövegváltozatokat adja ki,

az anyacég egy Roald Dahl Classic Collection (Roald Dahl klasszikus gyűjtemény) című sorozatban még idén megjelenteti az író 17 gyerekregényét az eredeti szöveggel, így az olvasók választhatnak, melyiket preferálják.

Francesca Dow, a kiadó gyerekkönyvrészlegének ügyvezető igazgatója azt mondta: „Roald Dahl fantasztikus könyvei gyakran az elsők, amelyeket a kisgyerekek önállóan olvasnak, ezért óvni az ifjú olvasók gondolatait és gyorsan nyíló értelmét kiváltság és felelősség is egyszerre.”

A Dahl-regények szövegének megváltoztatása is része a kulturális érzékenységről szóló, napjainkban folyó vitának. A kulturális érzékenység szószólói a kulturális, az etnikai és a nemi sztereotípiáktól akarják óvni a gyerekeket az irodalomban és általában a médiában. Törekvéseik bírálói azonban azt mondják: az alkotói zsenialitást teszik tönkre, valamint a világ szikár valóságát próbálják elrejteni a gyerekek szeme elől, ha a 21. századi érzékenységhez akarják igazítani a művek szövegét.