Augusztus 6-án tartják az év legnagyobb Margaret Island-koncertjét a Budapest Parkban, ahol debütál a legújabb daluk is. Sosem hallott feldolgozásokkal, egyedi vizuállal is készülnek az eseményre, ahol fellép Solére, a Pandóra Projekt és Brenka is.

Az elfogadás, az összekapcsolódás és a békében együtt élés jegyében született meg a Margaret Island Flower Power elnevezésű minifesztiváljának ötlete, amit augusztus 6-án tartanak meg a Budapest Parkban. A csapat három előadó, Solére, a Pandóra Projekt és Brenka közreműködésével a sokszínűséget, illetve az olyan feminin energiákat ünnepli, mint a kreativitás, a lágyság, az összefogás, az odafigyelés vagy az empátia. Mindenkiben van női és férfi minőség. Én magam is férfias szakmában dolgozom. És bár egyik oldal sem jobb vagy rosszabb a másiknál, mégis azt látom, hogy a férfienergiák nyughatatlansága az, ami leginkább közrejátszhat a háborús és válsághelyzetek kialakulásában” – mondta a Margaret Island énekesnője, Lábas Viki.

Ezért a zenekar úgy gondolja, talán még soha nem volt olyan fontos, hogy megmutassák, mekkora ereje van a hasonló elveket valló emberek összetartásának, mint most.

A több mint másfél órás nagykoncert során a nagy Margaret Island-klasszikusok mellett sosem hallott tematikus dalok is felcsendülnek, például Janis Joplin egyik száma is.

A zenei programok mellett augusztus 6-án több, női egészséggel, női jogokkal és érdekképviselettel foglalkozó civil szervezet és alapítvány is beköltözik a Budapest Parkba, amelyek színes programokkal, játékokkal és izgalmas beszélgetésekkel várják a közönséget.

Részletes program itt és itt.

Nyitókép: Hegyi Júlia Lily