A közös olvasás nemcsak minőségi időtöltést jelent, hanem annak a rögös útnak a megkezdését is, ami az olvasóvá váláshoz vezet. Bánkövi Dorottya író, költő szerint azonban a közös olvasás mellett a fejből mesélés is épp olyan hatásos lehet, hiszen a történetmesélés pillanatában alkotótárssá válik szülő és gyerek, ami a kölcsönös megértésben is segítséget nyújt. Nagy Koppány Zsolt József Attila-díjas író szerint a legfontosabb a példamutatás: a szülőnek is olvasnia kell. Birtalan Andrea a gyerekversekben rejlő ritmusosságra, játékosságra esküszik, mely kellemes emlékként raktározódik el a gyerek tudatalattijában. Muszka Sándor József Attila-díjas író, bár drukkol gyerekei olvasóvá válásának, fontosnak tartja hozzátenni: ha az ő korukban is lett volna internet, előfordulhat, hogy ők is másképp viszonyulnak a könyvekhez.
Nagy Koppány Zsolt
Mint a valóságot – miszerint a hagyományos olvasás kultúrája rémisztően hanyatlik – látó, de mégis szükségképpen, szinte kényszerből idealista író, nem tudok másra felesküdni, csak az olvasásra; nekem ezért fontos, hogy a gyerekek olvassanak. Az én gyerekeim elég hamar megtanultak olvasni (nem kényszerítette őket senki, érdeklődésből tették), így csak a korai években olvastam, olvashattam nekik: sok Maszatot, Varró Dani-verseket, Ruminit, Boribont, Kippkoppot, Egy bátor egér viszontagságait, Csipikét, Bogyó és Babócát és Anna, Peti, Gergőt (nem értek egyet azokkal, akik szidalmazzák ez utóbbiakat, a gyerekek szeretik, és ki vagyok én, hogy felülbíráljam őket), de belecsippentettünk még A dzsungel könyvébe is. Meg hát sok mesét találtam ki én is (főleg villanyoltás után volt szükség ezekre, mert már nem látszott a betű, de az elme még éhes volt a sztorira), ezeknek a javát később megírtam, készül a könyv. Aztán – és azóta – egyedül olvasnak: csakis azt, amihez kedvük van. Vagy amit a suliban kirónak.
Az olvasóvá nevelésben elengedhetetlen a példamutatás: olvass te is, szülőkém! Az nem működik, hogy papolunk az olvasásról, miközben fél szemünk a mobilon van, nyomjuk a Candy Crusht vagy lájkoljuk az ismerősök hülyeségeit. Azért is fontos, mivel nagy a harc a gyermekek figyelméért, és az írott szó rendre vesztésre áll, mondjuk a telefonnal szemben. De ha jó az első hét év alapozása, akkor némi kilengés után úgyis a helyére kerül minden, és felnőttként, nagykamaszként visszatérnek a könyvhöz. Csak ki kell várni türelemmel, ami nem könnyű.
Úgy gondolom, elsősorban a történetalakítás szépségét és kihívásait, a szellem pazar fényűzését, a játékot kell megláttatni velük az olvasásban. Ezért fontos, hogy jó könyvekkel bombázzuk meg őket kiskorukban. A tojáshéj-agyacska szellemi berendezését az első néhány évben a szülő végzi el, ezért sem mindegy, mit hova pakolász benne. Aztán olvasnia kell, amíg összeragad a szája, ezerszer is ugyanazt a történetet. Majd ha megtanultak olvasni, háttérbe kell húzódnia – az addigi aktivitás után ez talán nem is lesz olyan könnyű, amilyennek tűnik –, és onnan kezdve várnia és reménykednie, hogy beérjen (beérik) az első évek vetése. Egyvalamit nem szabad: kényszeríteni. Akkor megette a fene az egészet.
Bánkövi Dorottya
Nálunk a könyvből olvasás mellett szokott lenni fejből mesélés is, ami egy közös játék, alkotótársakká tesz felnőttet és gyereket, segít egymás megértésében.
A jó mese, játszódjon bármilyen fantáziavilágban, az életet kivonatozza, önreflexióra is ösztönöz. Fontos élethelyzeteket, konfliktusokat, érzelmeket sűrít össze, színez ki, tesz befogadhatóvá és átélhetővé. Sok új, mostanában divatos mesét olvastam, és az a benyomásom, hogy a meseírók mintha gyakran lusták lennének karaktereket és konfliktushelyzeteket kidolgozni, és azt gondolnák, hogy a gyerekeknek elég, ha néhány vérszegény szereplő ismeretterjesztő jelleggel végigcitálja őket mindazon, amit úgyis évtizedekig fognak az iskolapadokban magolni.
Bár hatalmas a választék, mi valahogy mindig visszakanyarodunk – hogy csak néhány példát említsek – Marék Veronika, Bálint Ágnes vagy éppen Vlagyimir Szutyejev meséihez. A kisfiam a „drámai” helyzeteket élvezi leginkább a mesékben, amikor fel van építve, végig van vezetve egy konfliktus, egy-egy alapvető emberi tulajdonság, mint például a féltékenység, irigység, lustaság kerül a történet centrumába, és válik valódi humorforrássá.
Azért persze vannak remek új ötletek is. Balázs Ágnes egyik mesekönyvsorozatába például a történetekbe ágyazva mozgásgyakorlatokat csempész, ami nagyon fejleszti a gyerekek koncentrációját. Illetve a nyelvvel is többek között a meséken keresztül lép kapcsolatba egy gyerek, a kommunikációs technikákat és az új szavakat is pillanatok alatt beépítve a beszédébe. Nagyon humoros, amikor a kisfiam beszól valamit, és már éppen kezdek felháborodni, de eszembe jut, hogy csak Mazsolát idézte.
Az sem kevésbé volt szórakoztató, és megdöbbentő, amikor két és fél éves korában váratlanul átvette tőlem a diavetítőt, és fejből, gyakorlatilag hiba nélkül elmesélte az egész Misi Mókust. Pedig akkor még egy csomó szót nem is értett belőle. Így mondott azért olyanokat, hogy „nagyon rossz annak a mókusnak, aki nem gyűjtött magának télire feleséget”.
Birtalan Andrea
Érdemes már egészen pici kortól kezdve olvasni a gyerekeknek, hasonlóan ahhoz, ahogyan ösztönösen éneklünk nekik altatódalokat esténként vagy akár napközben, a szórakozás kedvéért. Ha beszélünk hozzájuk, növeli a biztonságérzetüket, illetve már ebben a korban is érzik a ritmust, ami kellemes emlékként rögzül a tudatalattijukban. Én például szeretek verseket mondani, ezért amikor a gyerkőcöm pici volt, összekötöttem a kettőt: megtanultam egy csomó ritmusos-humoros gyerekverset, nagyrészt Weöres Sándortól, és ezeket mondtam neki. Jót tett a friss „mommy brain”-nek is, jó visszacsatolás volt, hogy még mindig képes vagyok megugrani kisebb intellektuális kihívásokat, és a gyerek is szerette – figyelt a szövegekre, nevetett nagyokat.
Amikor elkezdett beszélni, együtt szavaltunk, egy ilyen élmény volt, amikor a Sehallselát Dömötört mondtuk, és nagyokat nevettünk közben. Bár ez a vers inkább kisiskolásoknak szól, egy beszélni tanuló gyerkőc is ugyanúgy élvezi – nem feltétlenül a tartalma, hanem a nyelv játékossága miatt. Később jöttek a Varró Dániel-kötetek, Zalán Tibor és Kovács András Ferenc gyerekversei, vagy épp Lázár Ervin meséi. Nagyon szerettük továbbá Marék Veronika és Janikovszky Éva írásait, valamint a Bogyó és Babócát is.
Most, hogy már olvas és ír, újból előkerülnek a Boribon-könyvek és az egyszerűbb szövegek, hiszen a rövid mondatokkal tudja igazán begyakorolni az olvasást ahhoz, hogy majd később bonyolultabb szövegeket is könnyedén el tudjon olvasni. Ez azonban egy hosszú folyamat, ami sok türelmet és kitartást igényel. Éppen ezért sokkal vonzóbbak a gyerekek számára a digitális eszközök, hiszen kész termékeket kapnak, nincs szükség különösebb erőfeszítésekre a befogadáshoz, és ezt nehéz ellensúlyozni. Pedig a hang- és vizuális effektek túlstimulálják, túlterhelik az agyat és stresszt okoznak.
Ha azonban egy komplett szülő-gyerek élménycsomagot, minőségi együtt töltött időt kínálunk – például előkészítünk egy olvasósarkot pihe-puha takarókkal, nasikkal és „kuckóélménnyel” –, az segíthet abban, hogy a mérleg az olvasás irányába billenjen. Az olvasás kiváló mindfulness gyakorlat, a visszalassulásban és a pörgésszám mérséklésében is sokat tud segíteni nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is.
Muszka Sándor
A környezet adott, gondolok itt a kétezer-valahány kötetre, ami az idők során összegyűlt a lakásunkban. De aki hozzám hasonlóan azt hiszi, hogy a mostani gyerekekkel ugyanazokkal a könyvekkel szeretteti meg az olvasást, amivel ő is megszerette, tapasztalataim szerint nagyon rossz úton jár. Nehéz volt megértenem, hogy egy mostani kiskamasznak az én gyerekkori kedvenc olvasmányaim, mint például a Tom Sawyer kalandjai vagy a Winnetou, egyáltalán semmit nem mond és unalmas.
De próbálkoztam én már krimikkel és Rejtő Jenővel is. Bár nagy sikereket nem értem még el, azért szépen haladunk. Ugyanis néha látom, ahogy az ő szóhasználatával élve random levesz egy-egy könyvet a polcról és bele-beleolvas. Ilyenkor drukkolok magamban, hogy hátha pont ez a könyv lesz az, amelyik által valami elkezdődik. Másfelől meg, valljuk be, ha a mi gyerekkorunkban is lett volna internet, számítógépes játékok és a többi, nem mondom azt, hogy nem olvastunk volna, de megtörténhet, hogy egészen más viszonyunk alakult volna ki a könyvvel.
