Akadémiai Album. Fotó OSZK.jpg

Történelmi jelentőségű fotókat tett közzé az Országos Széchényi Könyvtár

Az első világháborús és a két világháború közötti erdélyi gyűjtemények, továbbá Révay Ferenc úti fényképalbumainak, valamint a fényképezés hőskorából származó portréfényképek közzétételét követően most a Magyar Akadémiai Album és az Országgyűlési Album is szabadon böngészhetővé vált.

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) két jelentős történelmi album felvételeit tette elérhetővé az online Fotótér felületén. 

A Magyar Akadémiai Album Schrecker Ignác műtermében készült a tudóstársaság székházának avatási ünnepélye alkalmából. A nagy, reprezentatív album mellett Schrecker elkészítette ennek kis méretű változatát is, amelyben tudományos osztályok szerinti elrendezésben, tablóképeken láthatók az akadémikusok. Az Országgyűlési Album című reprezentatív gyűjteményt Borsos József és Doctor Albert készítette az 1865-ben összeült magyar országgyűlés képviselőiről.

Országgyűlési Album. Fotó: OSZK
Az Országgyűlési Album

Az Országgyűlési Albumot 1865 és 1867 között állították össze, és 630 felvételen mutatják be a kiegyezés legnagyobb alakjait, mások mellett Andrássy Gyulát, Arany Jánost, Deák Ferencet, Eötvös Józsefet, Jókai Mórt, Podmaniczky Frigyest és Vámbéry Ármint.

A Magyar Akadémiai Album és az Országgyűlési Album megtekinthető az OSZK-ban rendezett, Az emberi arcz megörökítése – A 19. századi magyar portréfényképészet különlegességei című kiállításon is. Itt a könyvtár gyűjteményének számos különleges, korai fotográfiai eljárásokkal készült portréfelvétele is látható.

Fotó: OSZK

Ez is érdekelheti

Tízezer első világháborús és régi erdélyi fotót tett közzé az OSZK

Fotótér néven új tartalomszolgáltatást indított az Országos Széchényi Könyvtár.

A megújult Jeles napok tartalomszolgáltatás bemutatója az OSZK-ban

Június 5-én délután 6 órakor az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) kiállítóhelyén rendezték meg a Jeles napok tartalomszolgáltatás bemutatóját, amelyen elsőként Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója köszöntötte az egybegyűlt közönséget, majd beszédet mondott Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központjának elnöke. A megújult tartalomszolgáltatást Sudár Annamária, az OSZK munkatársa és a honlap főszerkesztője mutatta be a jelenlevőknek.

Különleges újkori kéziratok válnak kutathatóvá

Digitalizálási és tartalomszolgáltatási együttműködésről szóló megállapodást írt alá május 22-én Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház egyházelnöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) főigazgatója.

Újabb 28 corvina lapozható fel online

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) célja, hogy a lehető legtöbb corvina legyen elérhető a könyvtári tartalomszolgáltatásukban, ezért folyamatosan szerzik be és teszik elérhetővé a kódexek hiányzó digitális másolatait.