Május 24-én este Ott Anna podcastsorozatának élő felvételén lehetett részt venni a Margó fesztiválon, az első évad utolsó alkalmán. A sorozat címe Ezt senki nem mondta!, és írónők anyává válása a témája.
A vendég ezúttal Kiss Noémi, a beszélgetés tárgya pedig először 2013-ban, majd idén újra megjelent, Ikeranya: az első év című könyve volt, amelyet az Ünnepi Könyvhéten fog dedikálni.
A beszélgetésre rajtam kívül csak nők érkeztek, ezért kissé aggódtam, hogy kívülálló maradok majd. Abból a szempontból igazam is lett, hogy a férfiak, a gyerekprojekt „másik oldala” és a gyermek iránti vágy, majd a szülővé válás és a gyerekekről való gondoskodás közös volta csak érintőlegesen került szóba. De talán éppen emiatt alakult ki az a benyomásom, hogy ezt a sajátos látásmódot ennyire intenzíven más esetben nem ismerhettem volna meg.
Noémi először arról beszélt, hogy az életet már gyermekkorától fogva a majdani szülővé válással együtt képzelte el, vélte teljesnek, az anyaságról és a csecsemőkorról pedig (így együtt, szimbiózisként) csupa jót gondolt, míg a gyermekkort roppant nehéznek tartotta. Amikor anyává válunk, az anyánkat ismételjük, és olyan kihívás elé kerülünk, amelynek soha egyetlen anya sem lesz képes tökéletesen megfelelni, gondoljunk csak József Attila Mama című versére. Kiss Noémi regényének hőse úgy éli meg, hogy az ő szülei annak idején nem mutatták meg neki, milyen a jó szülő, ezért nem elégedett velük. Az anyjára kifejezetten dühös, de éppen azért képes rá annyira haragudni, mert nagyon szereti.
A vallási hitnek, a kereszténységnek Mária Jézus anyjává válásával összefüggésben komoly összefüggései vannak-lehetnek az anyasággal és a szüléssel. Noémi ezt nemrég Pannonhalmán tapasztalta meg, ahová erről a témáról beszélgetni hívták. Az orvos „megszereli” a nőt, hogy a Szentlélek a méhfalhoz tudja tapasztani a magzatot, mondja. Orvostudomány és hit nem kerülnek ellentmondásba: a lombik után már a „véletlené”, azaz az isteni gondviselésé a főszerep.
Anna szóba hozta, hogy Noémi könyvében jó és rossz angyalok is szerephez jutnak. A könyvét zsigeri hitből írta, és szülővé válni számára az élet csodája, válaszolta Noémi. Tudja, hogy a katolikus egyház mereven elutasító a mesterséges megtermékenyítés ügyében, és nagyon bántották Veres András püspök még ezen belül is érzéketlenségről tanúskodó megnyilatkozásai. Emiatt különösen sokat jelentett a számára, hogy most, a második megjelenése után a bencések, köztük Várszegi Asztrik elolvasták a könyvét, és beszélgetni akartak róla vele. Az anyasághoz ugyanis szerinte mindenképpen szükséges valamiféle hit.
Az orvosok és a hormonok azon vannak, hogy a szülés fájdalmát minél előbb elfelejtsük, és kedvünk legyen újra szülni. Egerszegi Krisztina olimpiai érmeihez embertelenül kemény edzések sok-sok évére volt szükség, később mégis úgy emlékezett: három gyermekének megszülését sokkal keményebbnek érezte.
Ott Anna szóba hozta anyaság és munka viszonyát, valamint a környezet gyakori értetlenségét, beszólásait arra vonatkozólag, hogy a kismama „semmit sem dolgozik”. Egy anyának – egy ikres anyának pedig még inkább – gyakran van lelkiismeret-furdalása, hogy egyáltalán szabad-e dolgoznia (például íróként) ahelyett, hogy egész valóját az anyaságra koncentrálná. Pedig nagyon fontos lenne, hogy a sok szülőként megoldandó probléma mellett magára, a kapcsolatára, a házasságára és a munkájára is jusson ideje. A kismama ezentúl néha nagyon szeretne egyedül lenni, bármit egyedül csinálni, olvasni, úszni, kocogni vagy kirohanni a világból. Időnként fontos saját programot szervezned, különben megőrülsz, de közben talán arra gondolsz: nem kellene inkább most is a gyermekeimmel lennem otthon?
Az Ikeranyában ikerpárja koraszülött, ezért a könyv anyukájának heteken át a kórházban kell maradnia, ahol sok történetet, anyatársak nemegyszer drámai vagy tragikus történeteit ismeri meg, és sokat tanul. Például a tejfejésről, a jó időbeosztásról, az altatásról meg úgy általában az új életről, amit az anyává válás jelent. Ám a többi anyukát már másnap hazaküldik a kórházból, így ez a tanulási folyamat, „kegyelmi idő” számukra nem adatik meg, ami tanácstalanná teheti vagy pánikba ejtheti őket.
„Majd mi csinálunk magának gyereket”, mondja a könyv hősének az orvos, és ez a magabiztosság megkönnyebbülést hoz a számára. Kiderül, hogy az orvostudomány képes erre. Az pedig már maga a csoda, hogy aztán két gyermeke is születik egyszerre: egy lány és egy fiú. „Jaj, de csodálatos!”, mondogatják neki a Városligetben, amikor hazatérése után ott tologatja őket, a küzdelmes háttér ismerete nélkül. És egy kisbaba valóban csodálatos: cuki, kerek, illatos. Azért olyan cuki, hogy ne dobd el, ne hagyd magára. Kapaszkodik beléd, és te imádod, de annak is megvan a veszélye, hogy teljesen kimerülsz a róla való gondoskodásban, főleg ha nincs segítséged. Noéminek például fájt a háta, a dereka, és azt a tanácsot kapta, hogy menjen tornázni. A tornán pedig aztán idegen, sokszor sérves, gerincbeteg anyukákkal találkozott, és jó volt szembesülnie az ő megélésükkel, történeteikkel.
Könyve sok kommentet kapott, és nemegyszer tartották negatívnak, a szülés negatív vonatkozásait kidomborítónak. Egy másik ikres anyuka számára például a szülése élete legszebb eseménye volt, mások viszont a legmegterhelőbbnek érezték. Ami azt bizonyítja, hogy a szülésre és a szülővé válásra vonatkozóan minden és mindennek az ellenkezője is igaz lehet.
Mi változott az elmúlt 14 évben, amikor először jelent meg a könyv? Az eltelt idő hogyan változtatott az olvasatán? – kérdezte végül Anna. Sok visszajelzést kap, írótársaktól, például Halász Ritától, Tóth Krisztinától és olvasóktól, válaszolta Noémi. Ezek alapján úgy tűnik, irodalmi és társadalmi téren egyaránt alaposan megváltozott a helyzet: megnőtt a téma iránti érdeklődés, és a mai közeg érzékenyebb, befogadóbb. A következő időszakban heti két-három felolvasásra várják az Ikeranyával.
Fotók: Kováts Zsófi / margofeszt
