Dr. Béres Judit: Azáltal gyógyulunk, hogy újraírjuk a narratívánkat

Sokan talán egyfajta rendhagyó könyvklubként képzelik el ezt a módszert. Valójában mi az irodalomterápia lényege, és milyen szöveg válik valódi segítő eszközzé?

Általában szépirodalmi művekkel – versekkel, novellákkal – dolgozunk, de a módszer nem korlátozódik a „magasirodalomra.” Például gyakran használunk olyan dalszövegeket is, amelyek megállják a helyüket költeményként is – tehát annyira mélyek, sokrétűek, vagy esetleg annyira sokféle jelentés található bennük, hogy végül is lehetséges versként olvasni őket. A lényeg, hogy a szöveg valamilyen módon megérintse a résztvevőket. A szövegekhez való viszony más az irodalomterápiában, mint amit általában megszokhattunk: tudatosan önismereti, személyiségfejlesztő vagy terápiás célokra használjuk őket. Gyakori az is, hogy ezt a módszert klinikai területen használják különböző terápiák kiegészítőjeként.

De nemcsak a betegeknek segíthetünk, hanem lényegében bárki önismerete és életvezetése fejleszthető ezzel a módszerrel. 

Az írás és az olvasás összefüggésére lennék kíváncsi. Hogyan hatnak egymásra?
Az irodalomterápiában az olvasás interaktív: a személyen van a hangsúly, a szöveg pedig segít fókuszáltabban dolgozni a problémájával. Nem „elemezzük” a verset, hanem mindig az a kérdés, hogy a befogadót hogyan és mi érinti meg belőle. Ez lehet akár egy sor vagy egyetlen szó is – a lényeg, hogy milyen érzéseket, gondolatokat indított el. Az írás más jellegű belső folyamatokat indít el. Döntések sorát igényli, hogy milyen témákról és milyen szavakkal írjuk le mindazt, ami bennünk zajlik. Az irodalomterápiában az írásnak számtalan formája létezik: a szabadírástól kezdve a különböző strukturált kreatív írás, napló- és önéletírás-gyakorlatokig. Ezeket a terápiás írásformákat, illetve azt, hogy miként használhatók önismereti munkában, részletesen is bemutatom a Terápiás írás könyvemben.

Van különbség az „analóg” kézírás és a digitális gépelés között?

Hatalmas a különbség. Egészen más agyi folyamatokat aktivál, ha elektronikus eszközön „pötyögünk”, mint ha íróeszközt ragadnánk. A kézírás mélyebben mozgósítja az érzelmi tartalmakat és hatékonyabban segít a gondolatok strukturálásában. Az írás által a belső tartalom külsővé válik. Ugyanúgy, mint amikor valakinek beszélünk a problémánkról, és már jobban tudjuk, hogy mi is a problémánk. Így könnyebb kontrollt is szerezni felette. 

Mi történik bennünk fizikai szinten, amikor így írunk? 

Az expresszív – avagy érzelemkifejező – írás közben leírjuk a minket érintő nehéz érzéseket vagy akár traumákat. James Pennebaker volt az első kutató, aki elkezdett ezzel komolyan kísérletezni. Kimutatta, hogy nemcsak lélektani, hanem fiziológiai változásokat is előidéz az írás. Pszichés változás például, hogy csökken a szorongás, de ennek a fiziológiai oldala is van. Az írás segít karbantartani a mentális egészséget, sokszor meg is előzi azokat a betegségeket vagy problémákat, amik a fokozott stresszből vagy szorongásból fakadnak, így az ember kevesebbet jelenik meg az orvosnál és kevesebb tünetet fog produkálni.

Az írás hatékony prevenciós eszköz: aki rendszeresen írásgyakorlatokat végez, annak kevesebb dolga lesz a pszichológussal, kevésbé fog szorongani, kevésbé lesznek szív- és érrendszeri problémái, kevésbé érintik őt a különböző pánikbetegségek is. Az írás segít, hogy a problémák ne jussanak olyan fázisba, ahol fizikai tünetben csúcsosodnak ki vagy segítő szakember kell a kezelésükhöz.

Mi történik akkor, amikor a saját életünkről kezdünk írni: miért van ennek ennyire erős gyógyító hatása?

Azáltal gyógyulunk, hogy újraírjuk a narratívánkat. Eljutunk egy olyan magunkról szóló történethez, amelyben jobban ki tudunk bontakozni, boldogabbak vagyunk, amiben kevesebb a stressz, a szorongás, és helyükre kerülnek az élettörténetbe addig nehezen beilleszthető dolgok, kapcsolatok, élmények. Ebben az értelemben minden terápiás írás egyben kreatív önéletírás is.

Milyen változásokat indítana el, ha a gyerekek a hagyományos irodalomóra mellett találkoznának ezzel a szemlélettel? 

Vannak pedagógusok, akik beépítik ezt a módszert – ezzel nagyon jó tapasztalataink vannak. Viszont a Nemzeti alaptanterv ezt kevéssé teszi lehetővé: a kronológiai kényszer és bizonyos szerzők erőltetése miatt például kiszorulnak a kortárs művek, amelyek a leginkább megszólítanák a gyerekeket, fiatalokat. Amíg a gyerek nyitott az otthoni közös olvasásra, a szülők is sokat tudnak segíteni azzal, hogy elővesznek minőségi kortárs gyerek- és ifjúsági irodalmat. Ez érdekük is, hiszen tudjuk, hogy mennyire sokféle módon fejleszti a személyiséget, az érzelmi intelligenciát, a kritikai gondolkodást, a szókincset és a szövegértést is az olvasás. 

Hogyan változtatja meg a szöveghez való viszonyunkat, ha nem „megfejteni” kell, hanem rezonálni rá?

A tapasztalatom az, hogy még az olvasástól elzárkózó gyerekek és fiatalok is kinyílnak, ha a saját témáikat, a nekik fontos kérdéseket kereshetik a művekben. Mindig kiderül, hogy szeretnének és tudnak kommunikálni, vágynak a kapcsolódásra, meg tudják és meg akarják osztani az érzéseiket.

Ha nem adatsorokat kell magolniuk, hanem a műben rejlő, hozzájuk szóló kérdésekre válaszolhatnak, zseniális és kreatív meglátásaik születnek. Ez pedig a műhöz és az olvasáshoz is közelebb viszi őket. 

Az irodalomterápia szélesebb körben való alkalmazása közelebb hozhatná az emberekhez az irodalmat? 

Ha valakinek jó élményei vannak az irodalomterápiával, az az irodalomhoz való viszonyt is alapvetően megváltoztatja. Gyakori, hogy akik eljönnek foglalkozásra, úgy fogalmaznak: „Azért jöttem, mert gondoltam, adok még egy esélyt az olvasásnak.” A személyes kapcsolódásaikon, élményeiken keresztül közelebb kerülnek magukhoz, de az irodalomhoz is: felfedezik, hogy személyesen közük van hozzá, és elkezdik keresni azoknak a szerzőknek a műveit, akiket felfedeztek. Csak a nekik megfelelő szövegeket és írásgyakorlatokat kell odavinni.

Ön hogyan választ? Mitől „megfelelő” egy szöveg?

Fontos, hogy milyen életkorú, milyen élethelyzetből jön és körülbelül milyen kihívások előtt áll az, akinek választunk. De akkor is, ha ezeket nem tudjuk részletesen, vannak általános témák. Gyerekeknél ilyenek az adott kor fejlődési kihívásai. Felnőtteknél gyakori a tematikus csoport is, de a nagy egzisztenciális pszichológiai témákra is szoktam válogatni irodalmi műveket Ezenkívül fontos, hogy a szöveg hitelesen állítson elénk emberi érzéseket és élethelyzeteket, és elég nyitott legyen ahhoz, hogy az olvasó szabadon asszociálhasson rá és kapcsolni tudja a számára fontos kérdésekhez.

A könyvében találkozunk a „hiperolvasás” jelenségével, amikor az agy a szkennelő, felületes információszerzésre áll rá. Gyakran riogatnak minket a funkcionális analfabetizmus rémével, főleg az iskolások körében. Tekinthető az irodalomterápia egyfajta válasznak erre?

Abszolút. Egyikünk sem tud kilépni abból a korból, amiben élünk. Nem arról van szó, hogy nem olvasunk, hanem olyan módokon és olyan eszközökön kezdtünk el olvasni, amik már nem teszik lehetővé az elmélyülést. Egy irodalomterápiás foglalkozás ezt adja vissza: a lehetőséget, hogy lassítsunk és fókuszáljunk valamilyen témára, más ritmusban kezdjünk el figyelni befelé és kifelé. 

Aki pedig megtapasztalja, hogy ilyen módon is tud olvasni és írni, az már a világban is máshogy veszi észre a dolgokat, és máshogy tekint a másik emberre is. Nagyobb megértéssel és nyitottsággal.

Egyedül vagy csoportban érdemes elkezdeni?  

A Terápiás írás könyv gyakorlatai otthon, egyedül is végezhetőek, és ajánlom is mindenkinek, hogy próbálkozzon. De vannak az egyéni munkának bizonyos limitációi. Előfordulhat, hogy feljönnek nehéz témák, amiket jó lenne egy támogató csoporttal vagy segítő szakember segítségével feldolgozni. Nagy élmény csoportban dolgozni, amikor meg tudjuk osztani a meglátásainkat a szövegek kapcsán, és megoszthatjuk a saját írásainkat és a problémáinkat is

Három fontos könyve is jelent meg a témában: az Azért olvasok, hogy éljek, az Élet a sorok között és a Terápiás írás, valamint Nicholas Mazza Irodalomterápia című könyvét is ön fordította. Mi a legfontosabb különbség a kötetek között, és hogyan egészítik ki egymást?

Az Azért olvasok, hogy éljek azoknak lehet érdekes, akiket érdekel az olvasás, az olvasóvá nevelés, az olvasás-népszerűsítés és az irodalomterápia. Az Élet a sorok között témákra bontva tartalmaz írásgyakorlatokat és szépirodalmi olvasmányajánlásokat is. A legfrissebb, Terápiás írás című könyvvel pedig az önreflektív írás különböző változatait lehet kipróbálni – köztük sok olyat is, ami Magyarországon eddig nem is volt ismert. A Nicholas Mazza Irodalomterápiája pedig egy szakkönyv, leginkább azoknak, akik szakirodalmat és gyakorlati ötleteket keresnek a témában.