Gernyeszeg, Teleki-kastély. Fortepan_Klösz György .jpg

Így éltek a magyar arisztokraták a 20. században

Hamarosan megjelenik az Arisztokrácia Magyarországon a 20. században – Kastélyok és mágnások című különleges fotóalbum második kötete.

Baji Etelka és Csorba László a kötethez a 20. század első öt évtizedéből, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának hatalmas gyűjteményéből válogatott képeket azzal a céllal, hogy a korszak főúri világának legjellegzetesebb szereplőit és a legváltozatosabb színtereit idézzék meg.

Arisztokrácia  Magyarországon a 20. században – Kastélyok és mágnások
Arisztokrácia Magyarországon a 20. században – Kastélyok és mágnások

Milyen szerepben találkozunk 20. századi arisztokratákkal, miközben szembenéznek a kamera lencséjével? Láthatjuk őket hivatalban, államügyekkel foglalkozva, a gazdasági élet szereplőiként, a kultúra, a sport, a művészetek, a tudomány művelőiként, valamint magánemberként. A fotográfiákon megjelennek a magán- vagy családi élet fontos eseményei, sok-sok arckép a század arisztokrata hölgyeiről és urairól.

Az első kötetet az Árgyélus Kiadó jelentette meg, a másodikat szintén ők adják ki. A kötet bemutatója március 24-én 17 órakor lesz az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében. Köszöntőt mond Zsigmond Gábor, az MNMKK MNM főigazgatója, a kötetet bemutatja Fónagy Zoltán történész, egyetemi docens és Sára Ernő grafikusművész, az MMA rendes tagja. A könyvbemutató moderátora Fisli Éva, az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának főosztályvezetője lesz.

Ez is érdekelheti

Sybil visszajött! – Manteuffel bárónőnél jártunk látogatóban

Az utolsó szép nyári napot fogtuk ki, amikor az Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastélyban az egykori tulajdonos, Signora Mola született Baroness Sybil von Manteuffel-Szoege fogadott bennünket. Másnap visszautazott Iszkaszentgyörgyről a Comói-tóhoz közeli otthonába. Szellemi és fizikai frissessége, műveltsége, kedvessége mindenkit lenyűgözött.

Az erdélyi nemesi családok kitelepítését mutatja be a Degenfeld-kastély kiállítása

Sorsforduló címmel interaktív emlékszoba nyílik szombaton a kutyfalvi Degenfeld-kastélyban az erdélyi nemesi családok kitelepítésének 75. évfordulóján. A kiállítás két életformát állít szembe: az erdélyi arisztokrácia első világháború előtti, majd kényszerlakhelyen zajló életét.

Érzelmileg is erősen motivál, hogy Budapestért dolgozhatok

Április eleje óta tölti be a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) főigazgatói tisztségét Csorba László történész, egyetemi tanár, aki korábban olyan jelentős kulturális intézményeket vezetett, mint a Római Magyar Akadémia, majd a Magyar Nemzeti Múzeum. Milyen ambíciókkal, milyen programmal vállalta új megbízatását, és mik az első tapasztalatai? – egyebek mellett erről kérdeztük.

Ruhán az idő – dualista divat és mai designerek

Divat & dualizmus címen nyílt időszaki kiállítás a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban. A tárlaton több mint 40 öltözék látható, amelyek közül csaknem 25 a dualizmus időszakából származó eredeti műtárgy. A kiállítás tematikus egységekben mutatja be az akkori férfi- és női öltözködést, a szokásokat, a készítőket: iparosmestereket, divatszabókat, valamint a korszak folyamán végbemenő divatváltozást. A fejlődés irányát a legnevesebb mai tervezők munkái is illusztrálják.