Három napig Balatonalmádi lesz a filmzene fővárosa

Program

Idén másodszor rendezik meg a Balatoni Filmzene Fesztivált augusztus 9–11. között Balatonalmádiban, ahol három nap alatt kilenc formáció előadásában hallhatók majd népszerű filmzenék és betétdalok. A Magyarországon egyedülálló zenei seregszemle ötletgazdájával és szervezőjével, Czompó Gáborral a rendezvény előzményeiről, fogadtatásáról és fellépőiről beszélgetünk.

Ön az elmúlt években sokat tett azért, hogy – mint mondani szokás – feltegye Balatonalmádit az ország kulturális térképére. Mesélne ezekről kezdeményezésekről?

Magánemberként, lokálpatriótaként és a Balatonalmádi Aranyhíd Polgári Egyesület egyik vezetőjeként is igyekszem városunk kulturális fejlesztésén munkálkodni. Az ilyen irányú kezdeményezéseim közül az Európa Kulturális Fővárosa program segítségével valósult meg a Balatonalmádi, a színes lépcsők városa projekt. Országos pályázatot írtunk ki városunk lépcsőinek kreatív megújítására, és

a nyertes pályaművek megvalósításával kilenc lépcső született újjá úgy, hogy egyben saját karaktert, esetenként második funkciót is kapott.

Mozaikos lépcsője lett a Pannónia Kulturális Központnak, az óvoda melletti lépcső átfestésével új játékot kaptak a gyerekek, van olyan lépcső, amelyre Balatonalmádi történetének legfontosabb eseményeit festettük fel, és olyan is, amelyen a környéken élő védett rovarok képei láthatók. A színes lépcsők közösségi terekké váltak, és egyszer talán turisztikai látványosság is lehet belőlük.

A Vers a parton és a Vers a peronon projektek ötlete akkor fogalmazódott meg bennem, amikor a barátaim példáján láttam, hogy a kortárs irodalom és költészet mennyire szűk keretek – iskolák, könyvtárak és kultúrházak falai – közé van szorítva. Szerettem volna ezen változtatni, ezért felkértem színművészeket versek felmondására, majd a városunk és a környező települések strandjainak üzemeltetőivel megállapodva sikerült megvalósítani, hogy a vízparton nyaralók napi rendszerességgel hallgathassák a felvételeket. A következő évben a versprojektet kiterjesztettük a peronokra is: először a Balaton környéki vasútvonalakon szólaltak meg a kortárs és klasszikus magyar versek, ma pedig már körülbelül száz MÁV-, GYSEV-, Volán- és BKV-peronon találkozhatnak a költeményekkel az utasok. A felkért közreműködők és vállalatok örömmel segítettek a kezdeményezés megvalósításában, azóta pedig nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk.

Ezek után következett tavaly az első Balatoni Filmzene Fesztivál. Mit jelent önnek a filmzene, hogy többnapos eseménysorozatot szervezett köré?

Szerintem egy filmben az a legfontosabb, hogy legyen jó a története, legyen gondolatébresztő, és szippantson magába úgy, hogy elmerülhessünk benne, mint a tengerben, hosszan tempózhassunk a víz alatt, amíg a végén újra meg nem látjuk az eget. Számomra ehhez elengedhetetlen, hogy a képi világ, a színek, az atmoszféra, a színészek játéka és a cselekmény dinamikája egyfajta harmóniát alkosson. És ennek részeként jön a képbe a filmzene, ami – optimális esetben – még tökéletesebbé teszi ezt a harmóniát, olyan felemelő élményt nyújtva, aminek az emléke akár életünk végéig velünk maradhat. Más szóval,

a barátaimmal együtt nagyon szeretjük filmeket és a zenét, a filmzenének pedig körülbelül annyira szerelmesei vagyunk, mint ennek a festői kisvárosnak, Balatonalmádinak.

Gondolkodtam, hogyan lehetne mindezekből valamilyen kulturális eseményt létrehozni, és lassan kikristályosodott előttem egy filmzenefesztivál terve. Egy rendezvényé, amely a képzelet és a zene találkozásának az ünnepe.

Hogyan indult a szervezés? Hogyan talált rá a helyszínre?

A tavalyi, első Balatoni Filmzene Fesztivált nagyrészt az Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával sikerült megrendezni. Erre idén már nem volt lehetőség, de szerencsére találtunk újabb támogatókat, így újra lesz fesztivál, ahol alkalma nyílik mindenkinek egykori kedvenc filmélményei felidézésére, a hozzá kapcsolódó élményekkel, érzésekkel együtt. A helyszín tulajdonképpen adta magát, mert Balatonalmádiban a tópart mellett csak egyetlen olyan hely van, ahol több száz embert le tudunk ültetni, ez pedig egy 18. században épült jezsuita épületegyüttes, mai nevén Vörösberény Kolostor és Kerényi Imre Kult-Magtár. A kult-magtárnak van egy nagyterme és egy még nagyobb, lenyűgöző látványt nyújtó pincehelyisége, melynél ideálisabb helyet keresve sem találhattunk volna a fesztivál megrendezésére. Mindemellett van egy másik helyszínünk is a Szent Erzsébet ligetben, ahová a térzeneprogramokat tervezzük.

Milyen volt az első fesztivál fogadtatása?

Minden előadás telt házas volt, és nagyon jók voltak a visszhangok is, mind a fellépők, mind a közönség részéről. Reméljük, hogy idén sem lesz másképp. A nagy érdeklődésre való tekintettel felvetődött a gondolat, hogy kivigyük a rendezvényt a tópartra, de mivel az EKF program támogatása idén kiesett a költségvetésből, egyelőre nem akartunk szintet lépni.

Idén milyen szempontok szerint választották ki a fellépőket?

Leginkább arra törekedtünk, hogy minél színesebb legyen a paletta. Tavaly elsősorban a szimfonikus zenekarok domináltak, idén pedig hat különböző műfajból hívtunk meg előadókat. Folyamatosan kerestük az olyan zenekarokat, melyeknek volt valamilyen filmzenei múltjuk vagy jelenleg foglalkoznak filmzenével, és ha tehettük, el is mentünk meghallgatni őket. Így találkoztam például a szombathelyi Isis Big Banddel, akiknek lenyűgözött a koncertje, és sikerült is meghívnunk őket. Természetesen nem akartuk kihagyni a tavaly talán legnagyobb sikert aratott Danubia Zenekart sem, akik idén új műsorral érkeznek.

Hogyan épül fel a fesztivál programja?

Mindhárom nap délután ingyenes filmes utcazenével kezdődik a program a Szent Erzsébet ligetben, ahol a Pomázi Tűzoltózenekar, a Zalai Balaton-part Koncertfúvószenekar és Balatonfüred Városi Koncert Fúvószenekara játszik majd népszerű filmes slágereket, este hét, illetve kilenc órától pedig a kult-magtár nagytermében és pincéjében zenélünk tovább. Az első nap a Fool Moon együttes Vocal Recall című filmes a cappella estjével kezdődik, ahol a formáció tagjai gyermekkoruk kedvenc filmjeinek zenéiből adnak elő egy csokorravalót, majd a Hot Jazz Band idézi meg a békebeli magyar filmek hangulatát. Másnap Kalmus Felícián csellóművész MovieNight című műsorában filmtörténeti klasszikusokat dolgoz fel, akinek a csellójátékához ezúttal gitár és zongora is társul. Az óbudai Danubia Zenekartól pedig film- és sorozatzenéket hallhatunk szimfonikus hangszerelésben. Az utolsó este egy különösen érdekes produkcióval indul, a filmzeneíróként is ismert Alpár Balázs zeneszerző és együttese,

a Fugato Orchestra interaktív műsorban mutatja meg, hogyan illeszkedik a zene a filmbe és hogyan képes például érzelmeket közvetíteni.

A fesztivált az Isis Big Band koncert-show-ja zárja olyan világsztárok filmslágereivel, mint Tina Turner, Elton John, Louis Armstrong, Michael Bublé, Stevie Wonder, az Aerosmith és a Guns N’ Roses.

Ha idén is a tavalyihoz hasonló érdeklődés övezi a fesztivált, jövőre is megrendezik majd?

Igen. Érkeztek hozzám megkeresések azzal kapcsolatban, mi lenne, ha a jövőben egy nagyobb városba költöztetnénk a fesztivált, de én mint lokálpatrióta azt szeretném, ha Balatonalmádiban maradna. Szeretnénk hagyományt teremteni és egyszer kivinni a Balaton partjára ezt az országban egyedülálló rendezvényt. Ott már sokkal többen élvezhetnék nyáresti koncertjeinket, idővel pedig a köztudatban is összekapcsolódhatna a Balatoni Filmzene Fesztivál Balatonalmádi nevével.

Balatoni Filmzene Fesztivál – augusztus 9-11., Balatonalmádi. További információ a fesztivál weboldalán és Facebook-oldalán  olvasható.

Fotók: Bach Máté / Kultúra.hu