„Éppolyan sikeres volt a workshop az elit suliban, mint a hegesztőknél” – meséli Bánki Beni, a KultUp csapat fiatal tagja. A költő és slammer rendhagyó irodalomórákkal járja az ország iskoláit, megmutatva a diákoknak mindazt, hogy „egy régebben született vers milyen érzékletesen tud beszélni arról, ami ma is foglalkoztat minket.”
Az utóbbi fél évben a legtöbb Instagram-történeted már kora hajnalban, gyakran hajnali négy óra táján kikerült, jelezvén: elindultál egy újabb településre, egy újabb iskolába rendhagyó irodalomórákat tartani. Még mielőtt tematizálnánk ezeket az iskolai programokat, mesélj arról, hogy milyen célokkal indultok útnak a KultUp csapatával.
Most, hogy a doktori képzés miatt Pesten élek, esténként az okoz dilemmát, hogy több párhuzamosan futó művészeti esemény közül melyiken vegyek részt. Viszont vidékiként azt is tudom, hogy ez egy kiváltságos helyzet, és a kulturális élmény nem minden településen hozzáférhető. A KultUp, a Déryné Program egyik alprogramja ezen igyekszik változtatni: segítségével a diákok élő irodalommal, zenei és táncos foglalkozásokkal, színházi előadásokkal találkozhatnak.
Mennyire megerőltető a korán kelés?
Nagyon, mert ha másnap semmi dolgom nincs, akkor fekszem le, amikor a program miatt kelnék. Éjjeli bagoly vagyok, szeretem, hogy a városom sosem alszik, a barátaimmal gyakran maradunk kint hajnalokig ebben a bűvöletben. Mégis, ha az ébresztőm jelez, kipattanok az ágyból, húsz perc alatt elkészülök, az alvást pedig majd a kocsiban pótolom.
Kiragadtam egy részt egy korábbi interjúból, melyben azt mondtad: „Ez azért nem egy olyan fakó, poros dolog, nem csak az irodalomkönyvnek a lapjain léteznek ezek a költők, előadók.” Én azt tapasztalom, hogy ma, a 21. században éppen az a probléma, hogy a diákok nincsenek tisztában ezzel a ténnyel. A rendhagyó irodalomóráidon milyen formában mutatod meg ezt az iskolásoknak?
A középiskolákba azzal a céllal érkezem, hogy a nagy klasszikusokat, a magyar lírairodalom fontos műveit játékba hozzam, a szerzőportrékba visszalopjam az elevenséget. Szerintem azért is különösen népszerű a hiphop ebben a korosztályban, mert az a naprakész nyelv, amit a hazai rap- és trapelőadók működtetnek, tudja őket aktualitásánál fogva megszólítani, illetve képviselni. Az órámon a diákok csoportokban kapnak egy-egy dalszöveget és egy-egy verset, majd ezekből kell létrehozniuk új művet. Egy korokon és stílusokon átívelő mixet készítenek, így kerül egymás mellé Arany János és a Halott Pénz. Lehet, hogy mi már máshogyan fogalmazunk, de a témák ugyanazok.
A kortárs és a klasszikus művek tanítása kapcsán mondtad, hogy „párhuzamosan kellene tanítani a kettőt, hiszen rengeteg olyan kortárs mű van, amelyik valami klasszikusra reflektál, abból építkezik.” Ahogyan te is mondtad, az óráidon most kortárs dalszövegekkel és a klasszikus versekkel, és az időben és témában távolinak tűnő szövegek hasonlóságaival ismerkedhetnek meg a diákok. Honnan jött az ötlet?
Fülhallgató nélkül nem indulok el otthonról, sőt a biztonság kedvéért kettő is van a táskámban,. Mindenhez kapcsolok zenét, csakúgy, mint a közönségem, a negyvenöt perc során pedig azt szeretném megmutatni a diákoknak, hogy egy kortárs dalszöveggel párba állítva egy régebben született vers milyen érzékletesen tud beszélni arról, ami ma is foglalkoztat minket.
„Nem az a cél, hogy mindenki költő legyen, nem az a cél, hogy mindenki a versek legnagyobb szerelmese legyen, de azt érezzék, hogy ezek a szövegek róluk szólnak, ezek az ő dilemmáik, érzéseik is, illetve hogy milyen jó, hogyha valamiért nagyon tudunk lelkesedni.” Az összeállított óráknak hogyan sikerül elérni ezt a célt?
Talán éppen az, hogy mindezt nem mondom ki, csak igyekszem rávezetni őket, az órák interaktív jellege. Ha minderről beszélnék nekik, kevésbé lenne érdekes, mint az, hogy ők olvassák és kombinálják, tehát értelmezik a szövegeket, gondolkoznak róluk.
Hogyan telnek az autóutak? Sikerül ráhangolódnod az órákra?
Hangolódni különösebben nem tudok, hiszen minden iskola, ráadásul minden osztály más. Szerencsés, ha egy összeszokott közösséghez viszem be a feladatot, olyankor szinte hátradőlhetek. Máskülönben minden azon múlik, hogy meg tudom-e szólítani a jelenlévőket, hogy megtalálom-e a közös nyelvet, és az elmúlt egy év ezt igazolja: éppolyan sikeres volt a workshop az elit suliban, mint a hegesztőknél.
„Minden fellépés előtt izgulok, van bennem egy egészséges drukk.” Ez a rendhagyó irodalomórák esetében is igaz?
Az elején, amikor még óráról órára formálódott a foglalkozás, igaz volt, de most, hogy elnyerte végleges formáját, már nincs bennem drukk. Könnyű lenne ebbe belekényelmesedni, de ehelyett egy tehetséges hegedűművésszel fejlesztettünk egy új drámaórát, amely majd ősztől kerül be a programba.
Nem kevés kilométer van a hátad mögött. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál?
Habár folyamatosan kocsiban ülök, sajnos városnézésre nincs lehetőség, így leginkább iskolabelsőket látok: tantermeket és az életmentő sulibüfét. A fiatalok aktívak és kreatívak, a tanárok pedig gyakran gratulálnak nekünk, hiszen a diákok eddig nem látott oldalát ismerhették meg: rejtett tulajdonságaikat, tehetségüket. Aki eddig nem szólalt meg, az most gondolkozik, alkot. Szerintem ez jelenti a program sikerét.
Hogyan látod a rendhagyó irodalomórák hasznosságát?
Jellemző, hogy az órák után a diákok megmutatják vagy elküldik nekem a verseiket, csillogó szemekkel állnak elém: kedvet kaptak az olvasáshoz, az íráshoz. Az igazán kiváló fiatal művészekkel pedig nyáron folytatjuk a munkát, a KultCamp-táborban, ahol tavaly is alkotóközösségek formálódtak, zenekar állt össze, a saját közegükből kilógó diákok megértésre és társra találtak.
Fiatal influenszerként, előadóként nagyon sokan követik a pályádat, köztük az a korosztály is, akiknek nap mint nap tartasz rendhagyó irodalomórákat. Ez befolyásolja a diákok aktivitását?
Ez a korosztály még tud lelkesedni, gyakori, hogy felismernek, közös fotót vagy aláírást kérnek. A szüneteket gyakran töltöm a teremben, velük beszélgetek, kérdeznek, válaszolok, de én is kíváncsi vagyok rájuk, érdekel a nemzedékük minden problémája. Hiszen csak úgy lehet közeledni feléjük, ha tényleg értjük őket.
Az életed fontos aspektusa maga az alkotás is. Írsz slammeket, verseket, ám dalszövegeket is. A rendhagyó irodalomóráknak köszönhető hosszú utazások milyen mértékben tekinthetők inspirációs forrásnak?
Alkotói szempontból inkább kihívást jelentenek: egy hajnali kelés és 5-6 foglalkozás megtartása után legtöbbször csak arra vagyok használható, hogy este megnézzek egy előadást, beüljek valahova a barátaimmal. Mostanában viszont próbálok jobban gazdálkodni az időmmel, és inkább előnyömre fordítani, hogy korán kezdődik a napom.
Sokszor eszembe jut Farkas Wellmann Endre gondolata „Az utazás komplex módon hat az emberre, azt gondolom. Sőt minden hosszú utazás belső utazás is.” Mit gondolsz erről?
Így van, és abban is biztos vagyok, hogy a találkozások is adnak hozzánk azzal, hogy kimozdítanak: tanítani megyek és én is tanulok.
