thumbnail_Pesti polgár_kep.jpg

Benedek Miklós előtt tiszteleg klasszikus kabaréestjével Fesztbaum Béla

Fesztbaum Béla zenés színházi estje, a klasszikus pesti kabarét felelevenítő Pesti polgár december 15-én látható a Pesti Színházban. A műfaj szerzői, előadói és nem utolsósorban legendás konferansziéi jelennek meg ezen az estén a Vígszínház Jászai Mari-díjas színészének előadásában.

Fesztbaum Béla Kosztolányi, Karinthy, Seress Rezső vagy legutóbb Molnár Ferenc műveiből is készített már egyszemélyes színházi estét. Most a pesti kabaré volt a hívószó.

„Nagyon kedvelem, tisztelem a műfajt és előadóit, akiknek valaha az volt a küldetésük, hogy a legnehezebb korszakokban is elhitessék egy-két órára a kabaré közönségével, hogy nincs ok az aggodalomra, mert a nevetéshez és a szabadon gondolkodáshoz való jogától nem tudja őt megfosztani senki és semmi” – mondta az előadás kapcsán Fesztbaum Béla.

Az előadó szerint az est egy sajátos 20. századi időutazás is, ahol „átélhetjük, min dühöngött, mi ellen lázadt, mi bosszantotta egykor a pesti polgárt Nagy Endre, később Békeffi László vagy Kellér Dezső idejében. Hogyan élt túl viharos évtizedeket, hogy tudta kinevetni a világot és önmagát még akkor is, ha semmi oka nem volt a jókedvre.”

A Pesti polgár zenei világa gazdag anyagból merít; éppúgy megidézi a Szirmai Albert–Gábor Andor-féle szellemes kupléirodalmat, a Zerkovitz-féle pesti dalt, mint akár a Kazal László számára íródott előadói bravúrokat. Az előadás zenei munkatársa és zongorán közreműködik Termes Rita.

Fesztbaum Béla azt is elárulta, hogy az est főhajtás az idén decemberben 45 éve született legendás Budapest Orfeum előadás előtt is:

„A Pesti polgárt Benedek Miklós emlékének ajánlottam. Tisztelettel és hálával gondolok rá és mindarra, amit tanultam, amit kaptam tőle. 14 éven át, 170 előadás alatt volt szerencsém együtt játszani vele a Vígszínházban, a Játék a kastélyban című Molnár-darabban. Az előadások utáni beszélgetéseink, rengeteg anekdota, pesti vicc, Miklós életműve, korszak- és műfajismerete is inspirált arra, hogy ez az előadás megszülessen.”

Ez is érdekelheti

Színésztársai emlékeznek Benedek Miklósra

Nem csak a színházi szakma gyászolja a ma reggel elhunyt Benedek Miklóst, a Nemzet Színészét, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, hanem az egész ország megrendülten áll a gyászhír előtt. Kollégái, barátai emlékeznek vissza, ők milyen Benedek Miklóst őriznek magukban.

Az ember, aki A Pál utcai fiúk mögött állt − színházi est Molnár Ferenc írásaiból

Fesztbaum Béla Szülőfalum, Pest című előadása Molnár Ferenc bravúros és érzékeny szövegeivel a Vígszínház házi szerzőjének ismeretlen arcát idézi fel. Az előadást 2022. január 15-én mutatják be a Vígszínház Házi Színpadán.

Kultúra a fotelből – Fesztbaum Béla ajánlja

„Remélem, hogy a végén, ha áldozatokkal is, de pozitív irányba indulhatunk el." Fesztbaum Bélát, a Vígszínház színművészét kérdeztük.