Az 1983-ban alapított, a zalai kultúra zászlóshajójának tekintett teátrum vezetésére Szarvas József Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész is pályázott, ám a közgyűlés úgy döntött, az igazgatói posztot 2010 óta betöltő Besenczi Árpád folytathatja a munkát. A Jászai Mari- és Zalai Prima díjas művész Pécsett jegyezte el magát a színjátszással, és ott szerzett jogi diplomát is – ám már kezdettől fogva a világot jelentő deszkák vonzották. Az egyetemi színpadon kezdett játszani, mások mellett Kulka Jánossal és Lang Györgyivel. Aztán játszott a fővárosi József Attila Színházban is, ahol közönség- és nívódíjat kapott. Országos ismertségre azonban a Csííííz című televízióműsorral, valamint az Üvegtigrissel és az Üvegtigris 2-vel tett szert. Önálló műsora a Petőfi: A helység kalapácsa, amellyel már több mint egy évtizede járja az országot. Rendszeresen szinkronizál is.
– idézte fel a 2010-es kezdést Besenczi. – Volt, aki egyenesen azt állította, hogy ha én leszek az igazgató, akkor Zalaegerszeg lekerül a színházi térképről. Egyik feltételezés sem vált valóra, sőt. Szisztematikus munkával – amit Sztarenki Pál akkori művészeti vezetővel kezdtünk el, akivel nyolc évig, 2018-ig dolgoztunk együtt – stabilizáltuk a színház pénzügyi helyzetét, a bérletes látogatók számát pedig hatezerről 12 ezerre emeltük. Én akkor is abban hittem és most is abban hiszek, amit a színház alapítója, Ruszt József hangoztatott: egy vidéki színháznak szerethető népszínházként kell működnie. Budapesttől távol mindent kell játszani a tragédiától a gyermekdarabon és a musicalen át a vígjátékig, a nézői igények lehető legszélesebb spektrumát lefedve. Évadról évadra ennek szellemében igyekeztünk összeállítani a műsortervet. Lehet, hogy kevesebb volt a művészi igényű vagy stúdiójellegű előadás, de tudni kell, hogy egyelőre csak egy játszóhelyünk van, ami meghatározza a repertoárt. Próbáltunk újabbakat felkutatni, de igazán egyik sem teljesítette az elvárásainkat. Ám az előadások tájolása természetesen nem maradt el. A zalaegerszegi nézőket pedig ezzel az egy játszóhellyel is sikerült visszacsalogatni. A Covid nagy törést okozott: akkor háromezerre zuhant vissza az eladott bérleteink száma. Most ismét tízezer felett járunk, ami szerintem szép eredmény, hiszen e tekintetben a szombathelyi, az egri és a szolnoki színház előtt járunk, a jóval nagyobb székesfehérvári látogatottságát pedig megközelítjük. Sikerült egyben tartanom a társulatot: 14 év alatt senkit nem küldtem el. Amikor idejöttem, két-három színész önként távozott, mondván, hogy nem akarnak velem együtt dolgozni, holott nem is ismertek. Nagy figyelmet fordítunk a fiatalításra, a kaposvári egyetemről több fiatal színészt sikerült idecsábítanunk.
Ami a színház további irányvonalát illeti, részben szeretnék az eddigieket folytatni, részben frissíteni tervezik a repertoárt, ami a közgyűlés kéréseinek egyike is volt. Neves vendégművészek, rendezők meghívását tervezik. Ez az igazgató reménye szerint új lendületet, frissességet hoz majd a társulat számára. Szeretnék megújítani a színház honlapját, és lehetővé tenni az online jegyvásárlást. Az új évad első három bemutatója: a Páratlan páros, a Sárkányszív és az Életrevalók olyan nagy érdeklődésre tart számot a közönség körében, hogy már a februári előadásokra sem lehet jegyet venni. Összeállt a jövő évad műsora is, ám ennek részletei még nem publikusak. Ami biztos: az ígért frissítés már ennek láttán is érzékelhető lesz.
A közgyűlés a pályázatban feltételül szabta, hogy újra legyen művészeti vezetője a színháznak – a pozíciót a következő ötéves ciklusban Mihály Péter színművész-rendező fogja betölteni, aki immár 25 éve a társulat tagja. Pályafutását a Hevesi Sándor Színházban kezdte.
– Természetesen azt szeretnénk, ha a színházunk repertoárjában minden kedves nézőnk megtalálná azokat az előadásokat, amelyekre igazán vágyik – bocsátotta előre az új művészeti vezető. – Az elmúlt huszonöt év alatt kikristályosodott a színházi látásmódom, amit kéretlenül nem feltétlenül osztottam meg másokkal, de magamban gyakran latolgattam, mit és hogyan tennék, ha lehetőségem adódna rá. Amikor aztán megkaptam ezt a megtisztelő feladatot, éreztem, hogy most lehetőségem nyílik hasznosítani az elmúlt két és fél évtizedben felgyülemlett tapasztalataimat; mindazt, amit a színház világáról gondolok. Az azonban egyértelmű, hogy
mert egy ekkora monstrumnál nehéz korrigálni. Ezért, bár vannak újító ötleteim, „vadulni” nem akarok. Határozottan, ám megfontoltan nyúlok-nyúlunk hozzá ahhoz, amihez szükséges. Korábbi előadásaink is kivétel nélkül látogatottak voltak, ám – és ez természetes – mintha kissé rutinszerűvé vált volna a működésünk. E téren (minden korábban elvégzett munkát megsüvegelve) szeretnék változást indukálni. A nagyszínpadi előadások helyi értékeit azonban érdemes megtartani. Ez azt jelenti, hogy az évi legalább három, kifejezetten az ifjúságnak szánt bemutató mellett, miként eddig is, legyen a bérletes repertoárban klasszikus dráma, nagy formátumú zenés darab, középműfajú színmű, ízig-vérig vígjáték, zenés vígjáték és lehetőleg hazai kortárs – de legalább magyar – darab. Ezek, ha lehet őket így aposztrofálni, „leosztott lapok”, ám az, hogy e kategóriákon belül mihez nyúlunk, és hogy rendezőként kiket párosítunk hozzájuk, meghatározó. Szükséges a friss lendület, az új impulzus, hogy a társulatot és ezáltal talán a közönséget is kellő mértékben kimozdítsa a komfortzónájából.
Mihály Péter szeretné még markánsabbá, élőbbé változtatni a közönséggel való kommunikációt, és a helyi mecenatúrával is erősítené az együttműködést.
„Win-win helyzetre vágyom: mi is többet nyújtanánk, és a mecénásaink is hatékonyabban vennének részt színházunk támogatásában – mondta. – Látok réseket, és hiszem, hogy képesek leszünk olyan új együttműködési formát kialakítani, mellyel akár követendő példává is válhatunk. A másik, amit nagyon fontosnak tartok: az ifjúsághoz való viszonyulásunk. Ez ügyben a Hevesi Sándor Színház az elődeinknek köszönhetően eddig is becsülettel, akár erőn felül is teljesített. Az elmúlt években a feladat kimondva-kimondatlanul már hozzám tartozott, és már korábban is aktív tagja voltam a csapatnak.
A pandémia által okozott nehézségek leküzdése miatt ugyanis ez a tevékenységünk hullámzó volt – most szeretném újra felfelé ívelő pályára állítani. Fontos célom az is, hogy még inkább nyissunk a kortárs magyar irodalom és dráma felé. Ez valószínűleg hosszabb folyamat, nem feltétlenül mutatkozik majd azonnali eredmény, de már elkezdtem a munkát. Örülnék, ha a Hevesi idővel a kortárs magyar költészet és drámairodalom egyik jelentős bázisává válhatna.”
