Több mint 73 ezer nézője volt a zalaegerszegi színháznak

A koronavírus-járvány előtti időszakhoz közelített az elmúlt évadban a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház nézőinek száma, a szezonban összesen 257 előadást tartottak saját intézményükben vagy más településeken több mint 73 ezer néző előtt – mondta el a pénteki évadzáró társulati ülésen a teátrum igazgatója.

Besenczi Árpád arról számolt be, hogy a legtöbb néző az Indul a bakterházra volt kíváncsi.

A zalaegerszegi színház nemrég 55 millió forintot nyert eszközbeszerzésre és 27 milliót előadóművészeti pályázat támogatásaként, így hamarosan megújulhat a nézőtéri és színpadi fény- és hangtechnika, a teherlift és az ügyelői rendszer – jelezte a színész-igazgató.

Az évad során történt legfontosabb események között említette, hogy Ecsedi Erzsébet színművész ősszel megkapta a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját. Megünnepelték a színház megnyitásának 40. évfordulóját. Néhány hete pedig lezárult a rendőrségi vizsgálat, amely nem állapított meg más felelőst abban a színpadi balesetben, amelynek során Besenczi Árpád elveszítette egyik ujjpercét – elevenítette fel maga az érintett.

Az évadzárón adták át a színház hagyományos díjait is a társulati tagoknak és más színházi dolgozóknak. A színpadi szerepei alapján a Színházbarátok Körének elismerését Magyar Cecília kapta, a közönségdíjas előadás az Annie, a kis árva lett, a közönségdíjas színész pedig Besenczi Árpád. Ugyancsak az alakításai miatt vehetett át díjat Fritz Attila, Kovács Martin és Szakály Aurél, Szabó József gazdasági igazgató pedig nyugdíjba vonulása kapcsán kapta meg a Pro Theatro díjat.

Ez is érdekelheti

Július 18-án történt

„Szeretem a munkabéke szót, ez a kulcsa a jó hangulatnak, a sikernek. Egymást fúrva nem lehet dolgozni. Abban sem hiszek, hogy a színész szorítva jó, hogy akkor hozza ki magából a maximumot. Azt vallom, ha a munkában rendben mennek a dolgok, s a családi háttér is működik, az ember szereti a munkáját, az életét” – fogalmazta egy interjúban a ma hatvanegyedik születésnapját ünneplő Jászai Mari-díjas színművész, Besenczi Árpád, akit többek között a Cha-Cha-Cha, az Üvegtigris és a Csocsó, avagy éljen május elseje! című filmekben láthattunk.