1993. Ez az évszám uralja az idei őszt, amikor is a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) a fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a 25 év, 25 nap, 25 esemény című eseménnyel szeptember 23-tól október 17-ig. A programok között megtalálható egy városnézéssel egybekötött kiállítás is az NKA hajón, amelyet a MANK Nonprofit Kft.-vel együttműködve hozott létre az alap. A kiállításon az alapítvánnyal egy idős, 25. életévüket betöltött, az NKA támogatását élvező művészek munkáit lehet megtekinteni.

A kiállító művészek között szerepel Klájó Adrián is, aki ugyan már jóideje dolgozik aktív alkotóként, négy önálló és számos csoportos kiállítása volt már, mégis kiemelt lehetőségként beszélt a szeptember 24-ei tárlatról. ?Ez a kiállítás szó szerint közelebb hozza az embereket a művészethez, beférkőzik a hétköznapi mozgásterükbe, ami szerintem kiemelten fontossá teszi? ? mondta a Kultúra.hu-nak adott interjúban a művész.


my_choise_k_600x424.png
Klájó Adrián képzőművész

Klájó Adrián érdeklődése a képzőművészeten belül roppant széles skálán mozog. Két dimenziós, papír alapú képeket, kollázsokat készít, valamint installációkat, objekteket és foglalkoztatják egyéb, multimédiás kifejezési formák is. Munkáin a hangsúlyt a textúra, a letisztultság, a fekete szín és annak különböző megjelenési és értelmezési formái kapják. Ahogy az interjú során a művész kifejtette, a szakmai sikerek mindig újabb löketet adnak alkotói munkásságának, de leginkább a szabadság ösztönzi, ?az a bizonyos pozitív borzongás, amelyet a művészet ki tud váltani az emberből?, valamint az, hogy hozzá tud tenni ?egy darabkát korunk valóságához?. Műveiben izgatják a rusztikus anyagok, a szalma, a beton használata is.


kompozicio_2_600x387.png
Fotó: Neményi Márton

És hogy mi mindennek az üzenete, a célja? Ahogy elmondta, nem hisz abban, hogy minden esetben konkrét üzenete kell lennie egy adott műnek, inkább igyekszik teret adni a tágabb értelmezéseknek. ?Így indul el egyfajta párbeszéd a nézők között, illetve néző és műalkotás között? ? fűzte hozzá Klájó Adrián. ?Persze, vannak bizonyos témák, amelyeket megfogalmazok, mint például az emberre gyakorolt környezeti hatások, társadalmi peremlét, melankólia satöbbi, de sohasem akarok meggyőzni másokat valamiről. Inkább kérdéseket teszek fel, amelyekről közösen diskurálhatunk. Talán azt szeretném üzenni, hogy ne szorítsuk magunkat sablonok közé. Ha ugyanis sikerül ezekből valamelyest kilépnünk, a világ izgalmasabb hellyé változik? ? vallja a művész.

Műveinek témáját tekintve a képzőművészt a rurális, vagyis a falusi témakörök, a környezet és az egyén kapcsolódása, továbbá a művészi újrahasznosítás érdekli. ?Alapvetően olyan dolgok érdekelnek, amelyek felvetnek egy-egy problémát. Érdekelnek a krízis helyzetek, a kis és nagy hétköznapi drámák. Foglalkoztat a maradék fogalma legyen az tárgyi vagy társadalmi kontextusú, a művészi újrahasznosítás, a ránk maradt anyagok nem szokványos archiválása, a mentés másképp, ihletforrásként pedig specifikus helyek, helyszínek szolgálnak, maga a közép-kelet európai lét és annak mindenféle aspektusa? ? mesélte a művész.


kompozicio_1_2_600x408.png
Fotó: Neményi Márton

Klájó Adriánt a jövőbeli terveiről is kérdeztük és kiderült, hogy nem csupán az alkotói létformában gondolkodik: szeretne részt venni a kulturális élet szervezésében is, továbbá érdekli a kurátori szakma és az írás is. Jelenleg Szerbiában, Szabadkán él, a belgrádi Laufer Galéria művésze és a Budapest Art Mentor program mentoráltja. A műveit az NKA 25 év, 25 nap, 25 esemény című rendezvényen szeptember 24-én az NKA Fesztiválhajón lehet megtekinteni.

Kultúra.hu