Bizonytalanná vált Udvaros Dorottya helyzete a Nemzeti Színházban

Művészet

Eddig nem írta alá az új évadra vonatkozó szerződését a Nemzeti Színházzal a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznő, a nemzet színésze.

Egyelőre nem kötött szerződést Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznővel a színház idei évadára. Ez azt jelentheti, hogy  Udvaros Dorottya 22 év után otthagyhatja a Nemzeti Színházat – adta hírül a Blikk.  

„Én még nem írtam alá szerződést a következő évadra semmilyen formában, és amíg ez nem történik meg, addig értelmetlen erről beszélni. Bármilyen szerződés, amit kötünk, bármilyen formájú szerződés még nem köttetett meg” – válaszolta Udvaros Dorottya a Blikk megkeresésére, majd hozzátette, hogy az nem publikus, amiről a színházzal tárgyalt a kérdés pillanatában. 

Levélben kértük a Nemzeti Színház sajtóosztályát, hogy ismertessék az intézmény álláspontját Udvaros Dorottya szerződésével és esetleges távozásával kapcsolatban. Amint megkapjuk a választ, frissítjük cikkünket.