Mennyi az ember? Az élete során kapott visszautasító vagy helyeslő válaszok metszetében létrejövő reflexióhalmaz vagy ennél több? És miként lehet, hogy egy-egy plázatűznél az emberek halomra tapossák egymást, míg Zrínyi Miklós emberei a legnagyobb fegyelmezettség mellett rohantak a halálba? Csoportparadoxonokról, egyénről és csoportról, a kettő között húzódó szakadékról, valamint az emberek mentális egészségének állapotáról beszélgettünk Bokor László pszichiáterrel, pszichoterapeutával, kiképző pszichoanalitikussal, a MentalPort Pszichoterápiás Módszertani Intézet vezetőjével, a frissen megjelent Társadalom, trauma és a szelf viszontagságai című könyv és több más szakmai kötet szerzőjével.
Mitől bonyolult az egyén és a társadalom vagy csoport működésének megértése?
Gondban vagyunk azzal, hogy a bennünket belülről mozgató dolgokra, a tudattalanra rálássunk. Ugyanilyen nehezen látunk arra is, hogy miként vagyunk részei a tömegnek. Ilyenkor közös mezőbe kerülünk másokkal, ami sokszor anélkül hat ránk, hogy észrevennénk. Miközben észleljük, hogy mit cselekszünk vagy gondolunk, aközben például a tömegszorongás nagyon erősen hat ránk anélkül, hogy a tömeg részeiként élnénk meg magunkat.
Egyén és tömeg esetében melyik fogalom melyiknek a függvénye? A tyúk vagy a tojás volt előbb?
Előbb volt a tömeg, mint az egyén. A csoportanalízis egyik tétele, hogy az egyén valójában kapcsolati hálózatok csomópontja. Ahol keresztezik egymást a kapcsolódások, ott megragadható az egyén, a kapcsolatok átjárnak bennünket. A csoportlét ősibb, mint az egyéni lét. A reneszánszban indult el, hogy az egyént elkezdték értéknek tekinteni, ez a szemlélet napjainkra már megszaladt. Kulturálisan rendszerint az egyéni teljesítményt látjuk, a hős egyéni hős, de ez csak szélső pontja a jelenségnek. Valójában evolúciósan hordából vagy falkából származunk, egy falkában pedig nincs egyén. Annyira nincs egyén, hogy a falka léte mindig fölérendelt a tagok létének. De egy ember is simán feláldozza az életét a közösségért, és bár ritkán találkozunk ilyesmivel, de ha nem létezne ez a jelenség, nem lehetnének háborúk. A katonák nem a parancs miatt rohannak az életveszélybe. Ez csak strukturálja a tömegösztönt, így vagyunk huzalozva, a közösségi érdek kritikus helyzetben, amikor a lét és nemlét között kell dönteni, felülírja az egyéni érdekeket. Az önfeláldozás, az altruizmus magasan értékelt, ezért a magasan értékeltségért pedig az életünket is adjuk. Így válunk hősökké.
Az egyén a csoportok tükröződése?
Reagálásainkat, vélekedéseinket a világról, beállítódásainkat kapcsolati élményeinkből építjük fel magunkban, csak már eltűnt ez a kapcsolati rész. Elvileg, ha eléggé ismerném egy ember életútját, meg tudnám mondani, hogy fejlődése során milyen kapcsolatokban vett részt, milyen családban nőtt fel. A pszichológia területén megállapítható, hogy bizonyos családi modellek milyen személyiségvonásokért felelnek. Ebben az értelemben az egyén tükrözi a kapcsolódásokat, tulajdonképpen a társadalmat is. Ha egy határon túli magyarral beszélgetünk, akkor érezzük, hogy máshonnan jött. Persze mindannyian magyarok vagyunk, de például egy erdélyi magyar más világban nőtt fel. Kell egy kis gyakorlás, hogy jól szót értsünk vele. Szóval hordozzuk azt a társadalmat, amibe beleszülettünk, és ebben az értelemben tükrözzük is.
Tehát mondhatjuk azt, hogy ha valaki megszületik, akkor vannak evolúciósan kódolt céljai, mint a világ megismerése, megtalálni a helyét és hasonlók, és az ezekre az igényekre adott válaszokból, reakciókból áll össze az, amit személyiségnek nevezünk?
Mondhatjuk. A nagy alapvonásokat magunkban hordozzuk, a genetikai meghatározás adott akár evolúciós, akár családi vonalon is. Eszerint próbálunk elkezdeni tájékozódni a világban, ami aztán nagyon sok mindent ráhord erre a meghatározottságra. Ezzel együtt a lélektani folyamatok minden részletükben nem magyarázhatók genetikailag. De a tengerfenék formája meghatározza, milyen hullámok vannak fölötte. Még ha végtelenféle hullámot is ismerünk.
És ebben a végtelen változatosságban mitől függ az, hogy egyeseknek mennyire erős a csoportidentitásuk?
Gyakran nem is tudjuk minden részletében magunkról, hogy azonosulunk egy-egy csoporttal. E rejtett azonosulások gyakran nem koherensek, ütközhetnek egymással, és könnyen tagadás alá eshet egy-egy identitás. Az persze változó, hogy ezek mennyire erősek, a szélsőségestől az életet kreatívan előremozdítóig találkozunk mindenfélével. A szélsőségest úgy értem, hogy szélsőséges etnikai azonosulás, ami összeforr más etnikumok bántásával. Mindeközben a szakmánkkal vagy a nemzetünkkel való azonosulás rengeteg értéket hordoz. Tudni kell, hogy a fejlődésünk során elszenvedett szelfsérülések fájdalmát az identitás mérsékli. A szélsőségek is. Az utóbbi nem kreatívan és nem konstruktívan, ez egy abszolút szubjektív élmény. Egy fanatikus számára egyszerű az élet, megvan, hogy mit kell tennie, pár emberrel vagy közösséggel azonosul. Kijelölt az útja, mérsékli a dilemmákat és elfedi az egyéb identitásokat. Az ilyen fanatikus identitás simán felülírja a családit is.
Rövid távon segít, mert rengeteg fájdalmat és bonyolultságot eltakar. De közben az identitás előrevisz és értékeket hordoz, hiszen kapcsolódik hozzá valami, ami az egyénen túli. Szelleminek nevezném, de idetartozik a világnézettől kezdve a hiten, a nemzeten át a szakmai azonosulás. Ezek elősegítik, hogy másokkal együttműködhessünk, hogy együtt tudjunk cselekedni, mert összeköt bennünket ez a szellemi szint, mondjuk egy közös világnézet vagy közös cél. Így az együttműködés során azonosulunk valami közössel. Egyszerűen oda tartozunk. Ez a jelenség nagyon sok értéket hordoz. Az egyéni „huzalozottság” abban játszik szerepet, hogy milyen erősen azonosulunk valamivel, az élettörténetünk pedig abban, hogy mivel azonosulunk és kiket találunk meg. De ez azért nehéz kérdés, mert az élettörténetünkből fakadóan akár ellenazonosulhatunk is. Ha szembefordulok apámmal világnézeti kérdésekben, annak ugyanolyan ereje van, mintha követném. A végeredmény így is, úgy is azonosulás.
Hogy milyen szerepe van a kríziseknek a fejlődésben, miért alakul ki a tömegpánik, miként hatnak a transzgenerációs traumák és véget érhet-e valamikor az önismereti folyamat, az a Magyar Kultúra magazin 2024/11. számából derül ki, amelyben még számos másik, a lélek témáját körüljáró írás olvasható. A magazinról további információk itt.
Fotó: Éberling András / Magyar Kultúra
