Szemfényvesztés, mágia, titkok és rejtélyek, vér és arany

Szeretők, csalások és megcsalások, szemfényvesztés és mágia, mesés gazdagság helyett sárga por. Mit kerestek és végül mit találtak az alkimisták? És mit kerestek a magyar királyok udvarában?

Az alkímia eredetileg az emberi lélek átalakítását és tökéletesítését célzó spirituális és szimbolikus gyakorlat volt. Az alkimisták transzmutációra, vagyis az anyagok átváltoztatására törekedtek, amelyet a spirituális fejlődés szimbólumaként értelmeztek. Úgy hitték, hogy az anyagok tisztulása és átváltozása az emberi lélek tökéletesedését szimbolizálja. A legmagasabb szintű tisztulás eredménye a kvintesszencia: az ötödik elem, az anyag legfinomabb, leglényegibb része, azaz az anyag és a szellem közötti kapcsolat szimbóluma, minden dolog legtisztább formája.

A bölcsek köve az alkimisták szent Grálja volt. Ekkoriban minden kőnek és természetből származó anyagnak gyógyhatást tulajdonítottak. Mayer Ferenc Kolos szerint a medikamentumok a következők: „Az epilepsias rohamait megszüntető smaragd vagy a piócában talált kő, a vérzéscsillapító jáspis, a terheseknek könnyű szülést biztosító, balkézben hordott gyémánt, a mérges állatok ellen védő achat, a fejedelmek maitresseitől viselt fogamzásgátló orchites, a rablókat elrettentő topáz, az antialkoholistává tevő amethyst, a házasságtörést felfedező mágnes vagy a varangy agyában, sasfészekben, fecske, kakas gyomrában talált konkrementumok, valamint a középkor Kräuterbuchjaiban és receptgyűjteményeiben említett növények és állati részek, mint a terhesség elleni körtefa, a szerzetest szüzességi fogadalmának megtartásában segítő agnus castus-fű, továbbá a gyermekágyi lázban használt vedlett kígyóbőr, a vizelési nehézségeken átsegítő veréb, a malária ellen nyakba kötött sáska vagy homlokra tapasztott pók.”

Libikóka

Az alkímia a kizárólag anyagot érintő műveletek és a tiszta filozófia között hintázott. Voltak alkimisták, akik egyre inkább a fizikai transzmutációra, különösen a közönséges fémek arannyá változtatására koncentráltak. Abban hittek, hogy aki rátalál a kvintesszenciára, képes annyira átlényegíteni, szellemivé tenni az anyagot, hogy a romlása megáll, örökké időt álló lesz, vagyis fizikai síkon arannyá válik. Ezzel párhuzamosan spirituális szinten is lezajlik a folyamat: a bölcs halhatatlanná lesz. (És persze nem mellesleg gazdaggá is, hiszen bármit képes arannyá változtatni.)

Az alkímia drága kísérleteihez mindig szükség volt patrónusra, aki anyagi befektetésként tekintett az alkimista támogatására, és nem szellemi átlényegülésre, hanem anyagi haszonra vágyott. Ez az ambivalens alaphelyzet aztán sok furcsaságot hozott magával.

Az alkímia műveleteinek egy része a kémiából is ismerős lehet: például a kalcinálás (égetés, szennyeződések eltávolítása), a desztilláció, a koaguláció (összesűrítés), a szublimáció (szilárd anyag légneművé válása a folyékony halmazállapot kihagyásával). Az alkimisták különböző vegyületeket, illóolajokat, gyógyszereket fedeztek fel, de ezt nem tartották annyira lényegesnek, mint azt, hogy e műveletek szimbolikusan a lélek átváltozásának folyamatát tárják fel a bölcs előtt.

Aki óvatosan kerülgette

A magyar királyi udvar Hunyadi Mátyás regnálása idején nyílt meg az alkimisták előtt. Mátyás erősen érdeklődött az asztrológia és a kapcsolódó okkult tudományok iránt. Udvarában több különféle „misztikus művészetet" (asztrológiát, mágiát és filozófiát) gyakoroltak. Még egy olyan neves személyiség, mint Marsilio Ficino, a Mediciek asztrológusa is megfordult nála, sőt De triplici vita című, 1489-as művét részben Mátyásnak ajánlotta.

Marsilio Ficino (1433–1499) olasz filozófus, orvos, humanista és asztrológus, a Mediciek megbecsült udvari tudósa különösen Lorenzo de' Medici támogatását élvezte. Jelentős szerepet játszott a platonizmus reneszánsz kori újraélesztésében, az ő révén ismerte meg a művelt Nyugat Platón műveit. Legnagyobb filozófiai munkája a Theologia Platonica volt, amely az emberi lélek halhatatlanságát tárgyalja.

Ficino mélyen hitt a csillagoknak és a bolygóknak az emberi életre gyakorolt hatásában. Úgy vélte, az asztrológia szorosan kapcsolódik a filozófiai és a teológiai gondolkodáshoz, és a csillagok csak az anyagi világra vannak befolyással, az emberi akarat és a lélek felettük áll. Nem volt gyakorló alkimista, de gondolkodásával és munkásságával erősen hatott az alkímia reneszánsz kori értelmezésére. Az alkímiát az emberi lélek átalakításának és tökéletesítésének metaforájaként értelmezte, az anyag átlényegítése szerinte a szellemi fejlődést tükrözi. Platón és a hermetikus írások hatására abban hitt, hogy az ember képes összekapcsolódni az isteni energiákkal, és ezt a folyamatot gyakran az alkímiai transzmutációval hozta párhuzamba. Az alkímia az ő felfogásában nem elsősorban fizikai folyamat, hanem spirituális és intellektuális fejlődés, amely révén az emberi lélek magasabb szintre emelkedhet. Ez a nézet népszerű volt a reneszánsz humanisták körében.

Aki konkrétan pedzegette

Az első kísérlet az alkímia gyakorlati alkalmazására Magyarországon Melchior Miklós nevéhez fűződik. Őt a nehézségek ellenére (széthúzás, hatalmi viszályok, háborúk és Dózsa György által vezetett felkelés) reneszánsz udvart tartani kívánó II. Ulászló fogadta fel, aki szokatlan módon aranycsinálással kívánta megoldani a kincstár problémáit. Melchior őszintén hitt az alkímia által ígért anyagátalakításban és az így elérhető gazdagságban.

Melchior Miklós életéről kevés konkrét adat maradt fenn, de a kéziratai igen. Az alkímia egyik elkötelezett kutatójaként ismerték egész Európában. Szenvedélyesen foglalkoztatta a fémek és az ásványok transzmutációja és a bölcsek köve. Teológiai képzettségének köszönhetően virtuóz módon ötvözte munkáiban a spiritualitást és a tudományt. Alkímiai kísérleteit ő is az emberi lélek átalakításának metaforájaként értelmezte és a spirituális fejlődés útjának tekintette.

Módszereit misébe komponálva is hátrahagyta az utókornak. Ennek egyes részleteit a téma lelkes kutatója, Szathmáry László kutatta fel és fordította le magyarra.

A misének introitusa; a „Gaudeamus" dalIama szerint énekelendő

„A művészet alapja a testek oldása, nem tiszta felhő vizében (eső), hanem mercurialis vízben, amelyből a valódi bölcsek köve fejlődik."

Az introitus verse: „A vitriolnak és a salétromnak egyenlő részei adják az oldásnak bizonyságát."

Az atyának és fiúnak és Szentléleknek.

Kyrie: „Jóságnak forrása, a szent művészetnek sugallója, melyből minden jó jön elő a te hiveid számára; könyörülj! Krisztus! Az áldott művészetnek szent köve, ki a világ üdvéért a tudománynak fényét lehelted szét a törökök kipusztítására. Könyörülj! Urunk (Szent Lélek) isteni tűz, segítsd a mi kebleinket, hogy a te dicsőségedért hasonlóképen legyünk képesek a művészet szentségeit szétterjeszteni." Melchior több európai udvar tanácsadója volt, különösen gyógyászati ismeretei miatt, mivel az alkímiát az orvoslás szolgálatába is állította.

Aki sok embert megcsalt

Cillei Borbála, Zsigmond király felesége a történelem kevés női alkimistái közé tartozott. Idősebb korában mélyedt el az alkímia tanulmányozásában, fémek arannyá alakításával próbálkozott. Ezek a kísérletek azonban néha inkább bűvészet-, mint mágiaszerűek voltak. Johann von Laaz így számolt be róluk:

„Sokfelől hallottam, hogy a fennkölt emlékű Zsigmond király neje a természettudományokban jártas, felkerestem őt és megnéztem kissé művészetét. A feleletekben finom asszonyi ravaszság nyilvánult meg. Szemem előtt vett kénesőt, arzént és más anyagot, amelyet megnevezni nem akart, és ebből egy port készített, amelytől a réz fehér lett. Olyan arcot hagyott hátra, mint az ezüst, de a kalapácsütést nem bírta el. Ezzel sok embert megcsalt. Amidőn én a sok csalást láttam, szemrehányást tettem neki. Börtönbe akart vetni, Isten azonban megsegített, mert békével távozhattam.”

Az alkímia gyakorlása Ausztriai Miksa uralkodása idejére elterjedtté vált a királyi udvarban. Az udvarba érkezett Andreas Zehendtner von Zehentgrub, aki megígérte, hogy ezüstből aranyat állít elő. A projekt érdekelte ugyan Miksát, de mivel nem tudtak megállapodni a költséges kísérlet esetleges nyereségének megosztásáról, végül betiltotta Zehendtner kísérleteit.

Akinél sokat csaltak

Miksa legidősebb fia, Ausztriai Rudolf örökölte apja érdeklődését, sőt ő maga is elkötelezett aranycsináló volt: prágai palotájában kísérletezett. Hatalmas birodalmában nem volt olyan nevesebb alkimista, aki ne fordult volna meg az udvarában. Emiatt „a német Hermész Triszmegisztosznak” is nevezték.

Hermész Triszmegisztosz az ezoterikus irodalom egyik legrejtélyesebb alakja, akit sokan Thot egyiptomi istennel, az istenek írnokával azonosítanak. A legenda szerint szent könyveket hagyott hátra, amelyek a teológia, tudomány és filozófia alapjait fektették le (beleértve az asztrológiát, a filozófiát és az orvostudományt). Titkos tanait csak a legmagasabb rangú papok olvashatták. Az alkimisták atyjaként tisztelték, neki tulajdonítják a bölcsek kövének titkát. Művei, köztük a híres Tabula Smaragdina nagy hatással voltak a középkori és reneszánsz gondolkodókra. A kezdőmondata ez volt: „Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van.”

Rudolf 1552. július 18-án született, magyar királlyá 1572-ben, német császárrá 1576-ban koronázták. Hatalmas birodalma kormányzása helyett visszavonult a prágai Hradzsinba, ahol aranycsinálással és asztrológiával foglalkozott. A legenda szerint halála után 17 tonna általa készített aranyat találtak a várban.

Udvarába csak azután juthattak be a magukat alkimistának mondó személyek, hogy Thadeus Hayek udvari tudós és orvos ellenőrizte tudományos ismereteiket, megtekintette kísérleteiket és átnézte a korábbi munkáikat. De néha nem volt elég alapos. Így került a király környezetébe 1585-ben az angol Edward Kelley, akit korábban Angliában füllevágással büntettek csalás miatt. A fennmaradt leírások szerint egyszer sikeresen bemutatta, hogyan alakítja át az ólmot arannyá, amiért Rudolf nemesi rangra emelte. Ám amikor a király a bölcsek kövét követelte tőle, zavarba jött. Végül börtönbe zárták. Szökni próbált, lezuhant, lábát törte, és a sérülés a halálához vezetett.

Nem minden alkimista jószántából kereste fel Rudolfot. Gyakran a király hívatta őket, börtön kilátásba helyezésével nyomatékosítva a kérést. 1603-ban Philipp Jakob Güstenhöver strassburgi aranyműves is így járt, miután az uralkodó értesült arról, hogy aranyat készít vörös por segítségével, amelyet egy idegentől kapott. A király elé vitték, ahol Güstenhöver háromszor állított elő aranyat, ám az kételkedett a produkció hitelességében, ezért az állítólagos alkimista börtönben végezte. A magát alkimistának állító, ám csalónak bizonyuló Johann Heinrich Müller borbélyt pedig felakasztották.

Universalis, mágnes

Rudolf árnyékában kisebb udvarok is megpróbálták az alkímia legfontosabb műveletét végrehajtani. Mint kamarása, Csáki István írásaiból kitűnik, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is érdeklődött az alkimista tudományok iránt, és az ő udvarában is megfordulhattak alkimisták, akik tevékenysége hozzájárult a kor kémiájának és orvostudományának fejlődéséhez.

Báró von Chaos

III. Ferdinánd szintén kapcsolatba került alkimistákkal. A beszédes nemesi nevet a király jóvoltából elnyert Johann Konrad Richthausen von Chaos német alkimista, orvos és tudós például vörös port adott Ferdinándnak, amely állítása szerint a bölcsek köve volt, és amelyet az arra próbált felhasználni, hogy ként arannyá alakítson. A transzmutáció ceremoniális körülmények között zajlott, és elvileg eredményes volt, mert Richthausen hamarosan bárói rangot kapott, és I. Lipót király uralkodása idején is az udvarnál szolgált.

Akit sokat csaltak

Mária Terézia (1740–1780) nem kedvelte az aranycsinálókat. Udvari pletykák szerint azért, mert férje, I. Ferenc legalább akkora rajongója volt az alkímiának, mint a női szépségnek. A franciás laza eleganciát Bécsben a korban szinte egyedüliként képviselő, sármos Ferenc a Zu den Drei Kanonen (a Három Ágyúhoz) nevű rózsakeresztes páholyba is belépett, amelynek a kor leghíresebb magyar alkimistái: Báróczy István (1622–1700) magyar arisztokrata, politikus és tudós, a magyar alkímiai és hermetikus filozófia egyik legnevesebb képviselője) és Székely László (1635–1714) orvos, természettudós is tagja volt. A gyűlések miatt gyakran hagyta magára Mária Teréziát a palotában.

Mária Terézia férje halála után, 1768. április 25-én szigorú rendeletet bocsátott ki, amellyel szerte a birodalomban betiltotta a kísérletezgetést:

„Minthogy Felséges Asszonyunk kegyesen azt óhajtja, hogy a közjó szempontjából, az összes alkimisták, bármiféle rangúak is, napfényre kerüljenek, mint akik a birodalom lakosait a nyereségszerzés különféle ürügyei címén becsapják, és őket gyakran és ismételten egészen a tönk szélére juttatják, és hogy a laboratórium felállításától és segítőtársaknak az előbb említett műveletek céljaira való felfogadásától eltiltassanak, a családoknak ebből a forrásból eredő és más, gyakran szomorú példákon tapasztalt végromlásának elhárítása céljából érceknek, fémeknek és félfémeknek magánúton való olvasztása, kiválasztása és desztillálása ezennel megtiltatik. Hogy ha ennek a tilalomnak megszegői külföldiek vagy nem nemes személyek lennének, vagyonuk és a műveleteknél használt anyagok elkobzásán kívül zárassanak be és a vád minősége szerint büntettessenek meg vagy a birodalomból távolíttassanak el. Nemesek és mágnások másként büntetendők.”

Akitől sokat kicsaltak

Ennek ismeretében egészen meglepő, hogy Mária Terézia unokája, I. Ferenc József (1848–1916) szintén foglalkoztatott alkimistákat. Valószínűleg a kilátásban lévő hatalmas nyereség csábította – egy forrás szerint befektetése tizenhatszorosát ígérték neki az alkimisták – aranyban. Szathmáry László így számol be a nevezetes esetről az Alkémisták a magyar királyi udvarban című, 1928-ban a Természettudományi Közlönyben megjelent tanulmányában:

„1867. szeptember 11-én három egyén érkezett Párizsból Bécsbe. Az egyikük Antonio Simenec de la Rosa szicíliai származású, aki korábban katona volt, majd mexikói rendőrfőnök, a másik Conte de Fresno y Landres nyugalmazott ezredes a karlista seregből, a harmadik pedig egy római főpap, Romualdo Roccatini. A királynál audienciát kértek, és bemutatták tervüket, mely szerint kénesőből aranyat készítenének. Előre nem kértek semmit, de ha sikerrel járnak, akkor részesedést kértek a bevételből. Hajlandóak voltak a kísérletet bárhol és bármilyen ellenőrzés mellett végrehajtani, ahogy azt kijelölik. Az eljárást leírták, és Őfelsége rendelkezésére bocsátották. A királyt annyira megnyerte behízelgő modoruk, hogy megbízta Anton Schröttert, a bécsi műegyetem tanárát, hogy vizsgálja meg, érdemes-e a kérdéssel foglalkozni, miután előéletüket a rendőrséggel ellenőriztette. A terv szerint finom ezüstöt 5 millió forint értékben alakítottak volna arannyá 80 millió forint értékben, amihez egy évre lett volna szükség. A kísérletek elkezdődtek, és bár eleinte 3 gramm aranyat nyertek 150 gramm ezüstből, később de la Rosa további támogatást kért a királytól, aki 3000 frankot biztosított számára. A három alkimista kisebb-nagyobb összegeket kapott további támogatásként, de végül a kísérletek eredménytelennek bizonyultak. Schrötter a végén visszavonult, és a csalókat végleg elbocsátották.” Szathmáry szerint ez volt a bécsi császári palotában megkísérelt utolsó kísérlet arany előállítására.

És aki rátalált – valamire

Hamvas Béla mint spirituális eszmerendszerre tekintett az alkímiára. Szerinte az alkimista procedúra végső értelme az anyag (prima materia) átszellemítése, a világ és az ember tökéletesítése, arannyá (materia benedicta) változtatása. Úgy vélte, a művészi tevékenységnek is ez az eredeti értelme – vagyis a művészet olyan szellemi szolgálat, amely szebbé teszi a világot.

Forrás: Szathmáry László: Alkémisták a magyar királyi udvarban (Természettudományi Közlöny, 60. kötet, 1928. február)
Dr. Mayer Ferenc Kolos: A bölcsek kövéről
Danyi Zoltán: Hamvas Béla ezoterizmusa