000_36MC3EP.jpg

Megérkezett a Booker-shortlist, ketten is esélyesek a duplázásra

Összesen 163 pályamű közül választotta ki az öttagú zsűri a legjobbakat. Két korábbi Booker-díjas, Marlon James és Douglas Stuart regénye is szerepel a listán.

„Meggyőződésünk, hogy ezeket a könyveket nem képes reprodukálni a mesterséges intelligencia. Ízig-vérig emberi alkotások, ahogyan a megélt tapasztalatokról szólnak, és ahogyan eligazodnak bennük” – idézte a BBC News Raymond Antrobus brit költőt, a zsűri tagját.

A rövid listán szerepel Marlon James The Disappearers című műve, amely a ʼ80-as évek Jamaicájában mesél egy ellenséges közegben élő, meleg férfiakból álló közösségről. Douglas Stuart John of John című regénye pedig egy távoli skót szigeten játszódó családi történet. James 2015-ben nyerte el a Booker-díjat A Brief History of Seven Killings (Hét gyilkosság rövid története) című művével, Stuart pedig 2020-ban Shuggie Bain című első regényével.

Korábban csupán négy író kapta meg kétszer is a Booker-díjat: M. Coetzee, Peter Carey, Hilary Mantel és Margaret Atwood.

Az idei díjesélyesek között van még a Pulitzer-díjas amerikai Elizabeth Strout a The Things We Never Say című regényével, amelynek szereplői ismét szülőföldje, New England lakói. És döntős lett Rebecca Perry a középkortól napjainkig ívelő May We Feed the King című első regénye, a 81 éves M. John Harrison a The End of Everything című, közeli jövőben játszódó posztapokaliptikus regénye és Luke Kennard szatírikus regénye, a Black Bag.

Az elmúlt évtizedben most fordult elő második alkalommal, hogy a férfiak száma meghaladta a nőkét a döntőbe jutottak listáján.

Az 1969-ben alapított Booker-díj tavalyi nyertese a magyar–brit író, David Szalay Test című regénye volt. A szerzővel készített interjúnk ide kattintva, a könyvről szóló írásunk ide kattintva olvasható!

Címlapfotó: Douglas Stuart brit író a Booker-díj átadóünnepségén 2024. november 12-én. Fotó: HENRY NICHOLLS/AFP

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – november 2.

Pro Urbe díjjal tüntették ki Bogányi Gergely zongoraművészt, eredeti Picasso-levéllel bővült a Móra-múzeum kiállítása, nagy sikerrel zárult a a Kárpát-medencei Tárogatóverseny, eredeti Vasarely-alkotások a Galántai Honismereti Múzeumban, Magyarország hanglenyomatát mutatják be a Hangdómban.

Novemberben világszerte mozikba kerül a Rammstein monumentális mexikóvárosi koncertfilmje

A Rammstein eddigi legmonumentálisabb észak-amerikai fellépéseit rögzítő koncertfilm, a Live in Mexico City világszerte korlátozott ideig lesz látható a mozikban, 4K minőségben és Dolby Atmos-hangzással.

Hamarosan újra az olasz filmeké lesz a főszerep több magyar moziban

November 6-án a napjainkban, Szicíliában játszódó az Isten mindenkinek megbocsát című vígjáték nyitja a 24. Olasz Filmfesztivált a budapesti Puskin moziban. A vetítés után a közönség találkozhat a film rendezőjével, Pierfrancesco Dilibertóval.

Hírmozaik – október 30.

Spanyol sztárrendezővel állítják színpadra a Carment az Operaházban, Budapestre jött a magyar származású Harry Houdini egyetlen élő leszármazottja, telt ház előtt mutatták be munkáikat a METU divat- és textiltervezői – hírösszefoglalónk.