David Szalay: Az élet mindenekelőtt fizikai tapasztalat
David Szalay új regényének főhőse, István nem sokat magyaráz magáról: dolgozik, sodródik, vágyik, döntései gyakran inkább a testi valóságból, mint tudatos tervekből következnek. A Test írójával arról beszélgettünk, mennyire vagyunk urai a saját életünknek, hogyan lehet kívülről írni Angliáról, és mit jelent két ország között létezni.
A Minden, ami férfi és a Test között több párhuzam is látszik. István mintha a korábbi könyv több férfialakjának tapasztalatait sűrítené magába: sodródik, reagál, ritkán látjuk hosszú távon tervezni az életét. Mennyire érdekelte a regény írásakor az egyéni cselekvőképesség kérdése?
István passzivitását túl is lehet hangsúlyozni. A könyv néhány pontján nagyon is cselekszik, csak ez az ágencia jellemzően nem tervezett és fizikai természetű: nem előre átgondolt döntésként jelenik meg, hanem testi cselekvésként. De attól még cselekvőképesség.
Ugyanakkor a könyv valóban szól az egyéni mozgástérről és az életünket formáló, rajtunk kívül álló erők viszonyáról. Vannak dolgok, amelyeket egyáltalán nem irányítunk: hogy mikor és hol születünk, kik a szüleink, milyen politikai vagy társadalmi események között élünk. István részt vesz az iraki háborúban, de ez nem történhetett volna meg, ha nincs iraki háború. Később azért költözik Londonba, mert Magyarország csatlakozik az Európai Unióhoz. Ez tőle független esemény, mégis lehetőséget nyit meg előtte.
És ott vannak a véletlenek is. Ha István néhány perccel korábban vagy később halad el annál a sikátornál, ahol Mervint megtámadják, valószínűleg teljesen másképp alakul az élete. Talán sok emberi cselekvést ábrázoló történet túlbecsüli az egyéni ágencia szerepét.
Tehát a sors kérdése is fontos volt számodra?
Igen. De nevezhetjük véletlennek, meghatározottságnak, bárminek. Az érdekelt, hogy az élet szinte mindannyiunk számára kísérlet arra, hogy valahogyan megbékéljünk ezekkel a tényekkel: azzal, hogy testünk létezik, amely megöregszik és meghal, és azzal, hogy végső soron csak korlátozottan irányíthatjuk a saját életünket.
Számomra István története egy olyan ember története, aki végigszenvedi ezeknek az állapotoknak a terheit, és a végén megpróbál valamiféle kiegyezésre jutni velük.
A Test nézőpontja és elbeszélői stílusa sokkal külsőbb, távolságtartóbb, mint a korábbi könyveidé. Miért volt fontos ez a távolság?
A Test esetében már a cím is jelzi, hogy a könyvet a testi(es)ségről akartam írni: arról, hogy az élet mindenekelőtt fizikai tapasztalat. Ehhez olyan főszereplőre volt szükségem, aki verbálisan nem artikulált, nem magyarázza el önmagát az olvasónak, és nem a nyelven keresztül alkotja meg saját magát. Épp ezért nemcsak István, hanem a többi szereplő belső világához sem kapunk közvetlen hozzáférést. Nem arról van szó, hogy ne lenne pszichológiájuk. Azt szeretném, hogy valódi embereknek hassanak, vagyis legyen érzékelhető belső életük. De az olvasó nem közvetlenül fér hozzá ehhez. Végső soron a valóságban is így tapasztaljuk a többi embert.
De a valóságban a „leírások” nagyobb szerepet kapnak, a könyvedben viszont úgy is mondhatnám, hogy inkább jelzésszinten vannak jelen. A stílus is radikálisan minimalista. Miért döntöttél így?
Részben a testiség miatt, részben pedig a karakterábrázolás miatt. A regény hangja sokszor közel áll István hangjához: a narráció időnként úgy szól, mintha akár az ő saját hangja is lehetne.
De volt ennek egy konkrétabb előzménye is. A Test előtt írtam a Turbulence című könyvet, amely tizenkét nagyon rövid történetből áll. Ezeket eredetileg a BBC rádiós felolvasásaira írtam, ezért minden történetnek pontosan ugyanolyan hosszúnak kellett lennie: egy tizenöt perces műsorsávot kellett kitölteniük, ami körülbelül kétezer szó.
Ilyen rövid terjedelemben minden szónak dolgoznia kell – ennek hatására rászoktam arra, hogy nagyon tudatosan figyeljek arra, mi az igazán lényeges, és mi az, amit el lehet hagyni. Azt hiszem, ez az írói gondolkodás átment a Testbe is.
A kívülállóság érzése erősen jelen van a regényben, de rád is jellemző. Íróként segít ez a kívülálló pozíció?
Szerintem vannak előnyei. Angliában nőttem fel, tehát bizonyos értelemben angolnak érzem magam, de egyik szülőm sem brit, ezért mindig volt bennem egy érzés, hogy a családom kicsit más, mint másoké. Ez finomabb kívülállóság volt, mint amit Magyarországon tapasztalok, de azért jelen volt.
Nem problémaként gondolok erre, inkább olyan élethelyzetként, amelyhez hozzászoktam. Ugyanakkor ez létrehoz egy kis távolságot az ember és egy hely, egy társadalom között. Ez a távolság talán intenzívebb megfigyeléssé alakul. Regényíróként biztosan segít, ha az emberben megvan ez az enyhe leválás.
Hogyan kapcsolódik ez a tapasztalatod a Testhez?
Amikor elkezdtem írni a könyvet, már több éve Magyarországon éltem. Addigra valamennyire elvesztettem a kapcsolatomat Angliával, ahová persze sokat jártam vissza, de ha az ember nem él egy adott helyen, akkor idővel eltávolodik tőle, még akkor is, ha nagyon jól ismeri.
Magyarországon pedig mindig valamelyest külföldi vagyok, főleg azért, mert nem beszélem elég jól a nyelvet. Így egyszerre éreztem azt, hogy egyik helyhez sem kapcsolódom teljesen. Olyan könyvet szerettem volna írni, amelynek van magyar és angol dimenziója is, és amelyben megjelenik az a tapasztalat, hogy az ember két ország között létezik.
Fontos volt, hogy István magyar legyen? Akár ellentétesen is alakíthattad volna a történetet, mondjuk egy Angliából Magyarországra érkező szereplővel.
Tetszett az is, hogy Angliáról kívülálló nézőpontból írhatok, és egy angol szereplő, aki Magyarországra megy, sokkal közvetlenebbül kapcsolódott volna a saját életemhez, én pedig nem akartam ennyire önéletrajzi könyvet írni.
Amikor olyan regényen gondolkodtam, amelynek egyszerre van angol és magyar dimenziója, hamar az jutott eszembe, hogy a főszereplő magyar legyen, aki Angliába költözik, nagyjából Magyarország uniós csatlakozásának idején. Ez nagyon fontos tapasztalata volt annak a generációnak, sok fiatal magyar töltött valamennyi időt Angliában. Vagy ha nem ott, akkor Svédországban, Németországban, Ausztriában, Hollandiában.
István teste nemcsak vágyak és az öregedés hordozója, hanem munkaeszköz is: katonaként, biztonsági emberként, később a társadalmi helyzetéből következő szerepekben is. Érdekelt, hogyan kapcsolódik össze a test és az osztályhelyzet?
Nyilvánvaló, hogy általánosságban él az a képzet, miszerint a fizikai munka alacsony presztízsű. Különösen az a többé-kevésbé szakképzettséget nem igénylő fizikai munka, amely elsősorban a nyers erőre épül. Így István mozgása a fizikai munkától a nem fizikai munka felé – majd vissza – a regény társadalmi ívének is része.
Ezen túl azonban úgy gondolom, hogy a könyvben van egy általánosabb folytonosság is a testi és a társadalmi között: ezek nem különálló dolgok. Mélyen, bensőségesen összefüggenek. A társadalmi struktúrák végső soron – minden más mellett – a fizikai testben gyökereznek: az emberi testiség kifejeződései. Természetesen ennek a kapcsolatnak a pontos természete rendkívül összetett, és a regény többek között ennek az összetettségnek a megragadására tesz kísérletet.
Címlapfotó: David Szalay Booker-díjas magyar származású kanadai–brit író. Fotó: Nicklas Thegerström/TT NEWS AGENCY/TT News Agency via AFP
