Tömény és sok időt igénylő tárlat a Bosch+Bosch csoport kiállítása, de nem érdemes kihagyni, hiszen a zágrábi Avantgárd Múzeum – Marinko Sudac Gyűjtemény jóvoltából elénk táruló anyag első ízben mutatja be itthon a csoport teljes ívű és kivételesen összetett opusát, több mint ötszáz műalkotást.
A rendezés segít abban, hogy ne szakadjon ránk ez a hatalmas anyag. A fogadó térben például nemcsak a megszokott idővonal helyezi kontextusba a csoport működését, hanem egy hálózati ábra is, amely rávilágít arra, hogy a 60-as években Európa-szerte alakultak meg ezek a művészeti kollektívák, sokszor egymással is kapcsolatban álltak.
A következő tér pedig úgy működik, mint egy csoportos kiállítás: a Bosch+Bosch csoport legjelentősebb tagjainak emblematikus munkái kerültek ide. Itt van például Szombathy Bálint Lenin in Budapest című utcai akciójának fotódokumentációja. Szombathy Lenin-portréját úgy hordozta körbe a fővárosban, mintha az egy közönséges reklámplakát vagy egy tüntetésre használt tábla lenne, parodizálva és ezzel megfosztva a képet a bálványfunkciótól.
Aztán itt van Szalma László Hommage to DADA sorozatának néhány darabja is. Szalmának ez a legismertebb térinvenciós akciója, amely során egy fekete, Dada felirattal ellátott textildarabot helyezett az emberi élettér különféle szegleteibe, így például egy mozdony elé, a vonatsínekre vagy mezőre. A történetileg távoli szellemi-művészeti örökségen túl ezek a megmozdulások a néhai szabadkai matinékat is felidézték.
Míg a fő terem több alkotó munkáit vonultatja fel, a kisebb terek jellemzően egy-egy alkotó bemutatására koncentrálnak. Ugyan a központi részen is látható néhány munka az egyik alapítótól, Slavko Matkovićtól, azonban munkásságának irányait inkább a neki szentelt egységben értjük meg. Ide került kísérleti képregényei közül néhány, mail art munkái, vizuális költészeti alkotásai, valamint térinvenciói.
Számára sokkal fontosabb volt az ötlet, a koncepció, mint maga a megvalósítás. A fő térben a plafonra vetítve fut Felhők című projektje, amely úgy jött létre, hogy hat hónapon át fotózta az otthona feletti felhőalakzatokat. Az egyéni teremben pedig Kassák A ló meghal, a madarak kirepülnek versének vizuális fordításait érdemes alaposan szemügyre venni.
A csoport másik alapítója Szombathy Bálint volt, a következő tér az ő munkásságáról szól. Az ő aktivista, ideológiakritikus attitűdje remekül tetten érhető a Jugoszlávia dekonstrukciója című munkájában, amelyhez olyan jugoszláv papírzászlókat használt fel, amelyekről nyomdahiba folytán hiányzott valamelyik szín. Izgalmasak azok a munkái is, ahol különféle újságlapokat használ fel és a cikkek kerek formájú betűit beszínezve és összekötve láthatóvá teszi a szövegtömbben rejlő esztétikai értékeket, másrészt dekonstruálja magát a szöveget, megszüntetve annak jelentésbeliségét.
Sorban haladva a harmadik alapító, Szalma tipográfiával játszó munkái és térintervenciói következnek. Érdemes itt megállni és alaposan megnézni a kiállított kísérleti filmjeit is, amelyek természeti vagy városi terekben véghezvitt akcióit mutatják meg.
Aztán Csernik Attila munkái látjuk, hogy az alkotót leginkább a betű és a szöveg a képhez, valamint a testhez való viszonya izgatja. A prxp em című munkájában például az emberi testre különféle vetített szövegek kerültek, de izgalmas a Ladik Katalin testét „használó” műve és azok a vizuális kísérletei is, amelyben a gömb alakú tárgyakon szereplő betűket transzponálja át a tenyerére.
Ante Vukov az írott és szövegalapú konceptuális művészet nagymestere, tőle is szerepel néhány munka. A hiányzó betűkkel láthatatlan művet hoztam létre című munka öntapadós betűíveket tartalmaz, amelyekről valaki sok-sok karaktert már felhasznált.
Ladik Katalin énekesként a kísérleti zene fontos képviselője, hangkölteményeinek előadása a színházi előadás és a művészi performansz között áll. Műveiben a mitológia és a népi szimbolika találkozik. A kiállításon főleg előadásainak fotódokumentációja látható.
Kerekes Lászlótól a Palicsi-tó kiszáradásakor végzett „tájkorrekciói”, land art munkái az igazán izgalmasak.
Külön termet kapott a csoport néhány tagjának 1976 utáni munkássága, így láthatóvá válik, hogy az egyes alkotói ötletek milyen irányba fejlődtek tovább a Bosch+Bosch felbomlása után. A tárlat betekintést enged a 60-as, 70-es években jelentkező egyéb vajdasági csoportosulások tevékenységébe is, így teremtve kontextust a törzsanyag köré.
A kiállításon így láthatóvá válik egy kicsit a KÔD Csoport is, tehát Slavko Bogdanović, Mirko Radojičić, Slobodan Tišma, Peđa Vranešević, valamint Ács Józseftől, Vladimir Kopicltől, Petrik Páltól és Bogdanka Poznanovićtól is látunk néhány alkotást.
A kiállítás november 17-ig látogatható.
Fotó: Csákvári Zsigmond/Kultúra
