e81b1e17-8854-49f4-838b-a99651ccad2b.jpg

Rekord nézőszám a Budapest Bábszínházban

A Budapest Bábszínház a 2024/2025-es évadban 352 előadást játszott több mint 95 ezer nézőnek, ami 102 százalékos, rekordnak számító látogatottságot jelent. A színház-pedagógiai Mozgató Programnak a bábszínházi sétákkal együtt nyolcvan foglalkozása volt.

A 2024/2025-ös évad összegzése

Ellinger Edina igazgató évértékelőjében kiemelte a színház fennállásának hetvenötödik évfordulója alkalmából rendezett programsorozatot, benne születésnapi koncerttel, bábkiállításokkal, Mozgató programokkal és szakmai konferenciával.

Az Andrássy úti épületben felújítások zajlanak a nyáron: mind a Nagyszínpad, mind az Ország Lili Stúdió nézőtéri székei megújulnak.

Mint minden évad végén, idén is szavazott a társulat a színház belső díjairól. Az év színészének járó Havas–B. Kiss-díjat Bartha Bendegúznak adta át Ellinger Edina a Peer Gynt és a Kár, hogy anyádat nem hoztuk el… című előadásokban nyújtott alakításaiért. A Lellei Pál-díjjal olyan társulati tagot tüntetnek ki, akinek a színpadon kívüli munkája a legmeghatározóbb volt az évadban. Ezt idén Tomor Ildikó szervezőnek ítélte oda a társulat. A Kovács József-díjat Nagy Gábor, a hangtár vezetője kapta. Az évadban legtöbbet játszó színésznő már negyedik éve Pájer Alma Virág lett 152 előadással, a legtöbbet játszó színész pedig idén L. Nagy Attila 149 előadással.

Új díjat is alapított a színház vezetősége: Blasek Gyöngyi hatvan éve dolgozik a Budapest Bábszínházban, a különleges jubileum alkalmából Bánky Róbert-díjat adott át neki az igazgató.

Márton Éva művészeti titkár visszavonul, és elköszönt a bábszínház társulatától. Neve fogalom a magyar színházi életben. Több mint húsz éven át dolgozott Schwajda Györggyel a szolnoki Szigligeti Színházban, majd Budapesten a Nemzeti Színházban. Később Alföldi Róberttel folytatta ugyanott, végül pedig a bábszínházhoz csatlakozott, ahol hét éven át segítette előbb Meczner János, majd Ellinger Edina munkáját.

Kovács Judit és Kovács Katalin bábművészek távoznak a társulattól, Csernák Norbert pedig a következő évadtól csatlakozik hozzá.

Tervek a 2025/2026-os évadra

Mint korábban bejelentették: az ősz ősbemutatóval kezdődik majd náluk. Fábián Péter saját adaptációjában színpadra állítja Arjun P. Anand ifjúsági fantasytrilógiájának első részét, A sárkányfutó átkát, amely a kiskamasz korosztályt szólítja meg.

Az évadban három további bemutatót terveznek még: a második az Orlai Produkciós Irodával koprodukcióban készülő Akik már nem leszünk sosem lesz. Krusovszky Dénes regényének egyik részéből Barna Zsombor bábművész készít felnőtteknek szóló egyszemélyes, tárgyjátékos előadást, amelyet 2025 őszén, a Kemény Henrik teremben mutatnak be. A produkció rendezője Dékány Barnabás.

Februárban különleges premier lesz: a 2013 óta nagy sikerrel játszott Semmi megújult formában költözik át az Ország Lili Stúdióból a Nagyszínpadra Semmi 2.0 címmel, ismét Hoffer Károly rendezésében.  

Az évad utolsó bemutatójával ismét Lázár Ervin előtt tiszteleg a teátrum: Berzsián és Dideki című meseregényéből Veres András rendez előadást az Ország Lili Stúdióban.

Ellinger Edina elmondta: a három éve felélesztett Kísérleti Stúdió folytatja működését, és a színház ismét belső pályázatot ír ki a szabad alkotásra, műfaji kísérletezésre. Hozzátette: keresik a pályázati lehetőségeket a II. Abstract Budapesti Nemzetközi Kortárs Bábfesztivált biztosító forrásokra. A programsorozata a terv szerint jövő tavasszal folytatódik.

Ez is érdekelheti

A norvég egotripper és az Attenborough-figura

Mind a Budapest bábszínházi Peer Gyntre, mind a budaörsi Az igazság gyertyáira igaz, hogy a rendezői színházat képviseli, de felértékelődik bennük a színészek egyenrangú közösségi munkája. Beszámolónk a szolnoki Országos Színházi Találkozó szakmai beszélgetéseiről.

Újragondolják a Semmit és a Tragédiát a Budapest Bábszínházban

Nagyszabású születésnapi koncerttel ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját a Budapest Bábszínház vasárnap. A jubileumi eseményen jelentették be a következő évad bemutatóit.

Azt a színházat, amelyik nem vállal kockázatot, megette a fene

Meczner János az Arany János Színház és a Budapest Bábszínház igazgatójaként két generáció színházi szocializációját határozta meg, intézményvezetőként és tanárként pedig jelentős szerepet játszott abban, hogy a szakmán belül emancipálódjon az ifjúsági és gyerekkorosztály, valamint a báb műfaja.

Mi lenne, ha… Barna Zsombor bábszínésszel

Barna Zsombor egyik nap Héraklészként, máskor a csillagszemű juhászként, olykor pedig Medvefiaként tűnik fel a Budapest Bábszínház színpadán. Most játékra hívtuk. Arra kértük, meséljen, mi lenne, ha…