35430894-3c15-47ba-83bd-158d506f8905_169.jpg

Májusban feltörekvő dalszerzők költözhetnek a Budapest Parkba

Dalszerzőtábort szervez zenészek, producerek, dalszerzők és előadók számára május 12. és 15. között a Budapest Park és a Banana Records kiadó.

A Budapest Park a Banana Records kiadóval és kreatív ügynökséggel közösen szervezi meg az ingyenes alkotótábort, amelyen a jelentkezők közül kiválasztott 20–25 fő mindennap más-más összetételű csapatban mérheti össze dalszerzési tudását.

A Budapest Park Kemp célja, hogy lehetőséget biztosítson a feltörekvő vagy alkotni vágyó zenészek, előadók, producerek számára, hogy egy inspiráló, kifejezetten zenei környezetben írjanak új dalokat. Az alkotótábort még különlegesebbé teszi az, hogy a programon különböző zenei műfajt képviselő művészek találkozhatnak, és dolgozhatnak egy csapatban.

A tábor alatt a résztvevők a Budapest Parkban fognak lakni: a nappali programoknak elsősorban a backstage biztosít helyszínt, de az öltözőkön kívül a skyboxokat is úgy alakítják majd át, hogy azokban a táborozók négy napig kényelmesen lakhassanak. A tervek szerint a backstage különböző terei stúdióknak is helyet adnak majd. A csapatoknak mindössze egy napjuk lesz rá, hogy egy dalt megírjanak, amit aztán esténként közösen értékelnek ki. Ezeket az esti alkalmakat a tervek szerint a Park FM-en, a Budapest Park online rádiójában is közvetítik majd.

A résztvevők a nap elején olyan feladatokat kapnak majd, amelyek szembemennek a jól megszokott dalszerzési sémákkal, hogy kizökkenjenek a komfortzónájukból. Mindezek mellett különböző mesterkurzusokon vagy workshopokon is részt vehetnek, a művészeti terápiától kezdve a zenei menedzsmentig. Az alkotótáborban a részvétel ingyenes, a táborlakókat a regisztráltak közül választják majd ki a szervezők.

A Banana Records négy alkalommal szervezett már korábban hasonló eseményt, amelyeken olyan dalok születtek meg, mint a Hundred Sins Opera című albumának egy része vagy Beton.Hofi Playbánia című lemezének néhány dala, sőt Co Lee, Kolibri és a Dzsúdló projekt producere, Tembo közös EP-jének ötlete is.

Jelentkezni itt lehet.

Ez is érdekelheti

Az Irodalmi Szigligettől a Debreceni Virágkarneválig – Programajánló az augusztus 20-i hosszú hétvégére

Összművészeti fesztivál Szigligeten, Mesterségek Ünnepe a budai Várban, Debreceni Virágkarnevál, Élménysziget a Margitszigeten, Dupla Bagossy Brothers-koncert a Budapest Parkban, hagyományőrző programok Ópusztaszeren, Hortobágyi Hídivásár, Strand Fesztivál Zamárdiban – további részletek az augusztus 20-i hosszú hétvége programajánlójában.

Jazz és folk, bor és gasztronómia, fordítások és kerámiák – Programajánló

Jazzünnep a Magyar Zene Házában, táncházfesztivál a Budapest Parkban, tablófotó-kiállítás a Nemzeti Múzeum kertjében, kortárs Zsolnay eozinok Pécsett, bornapok Tapolcán, rizlingfesztivál Hévízen – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Krézi srác, döglött macska és kozmikus szerelem – hét dal a harmincéves Heaven Street Seventől

A Heaven Street Seven bár tizenegy éve inaktív, jeles alkalmakon szerencsére el lehet csípni őket: nagyjából ötévente Orfűn és a Parkban adnak koncertet. A 2000-es és 2010-es évek magyar gitárzenei szcénájának kultzenekara szombaton játszik megalakulásának harmincadik évfordulója alkalmából Budapesten – a Kb. 30 című koncertre készülve tekintjük át munkásságukat hét dalon keresztül.

Világsztárok, Bródy-dalok és ikonikus visszatérők a Sziget Fesztiválon – Programajánló

A koncertek mellett művészeti programok, színházi előadások, workshopok, kiállítások, cirkusz és képzőművészeti helyszínek várják az érdeklődőket a 32. alkalommal jelentkező Sziget Fesztiválon augusztus 11. és 15. között, pontosabban augusztus 9. és 15. között, mert az öt hagyományos fesztiválnap mellett ismét lesz 0., sőt –1. nap is. Egy kis ízelítő a programkínálatból.