000_32MW89N.jpg

Budapesten koncertezik a Eurythmics sztárja

Július 29-én a Papp László Budapest Sportarénában Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója Vanessa Amorosi ausztrál énekesnő vendégszereplésével idézi fel a nyolcvanas évek egyik meghatározó popzenekarának legnépszerűbb dalait.

A Sweet Dreams, a Here Comes the Rain Again és a There Must Be an Angel című toplistás dalok ezúttal egy új, látványos, energikus színpadi produkcióval kelnek életre, amelyben Annie Lennox szellemi öröksége is érezhető lesz, hiszen minden dal a közösen megalkotott legendás életmű része. 

Dave Stewart pályafutását több mint 100 millió eladott album és számtalan rangos zenei díj övezi. Producerként és dalszerzőként olyan világsztárokkal működött együtt, mint Mick Jagger, Stevie Nicks, Gwen Stefani, Tom Petty és Katy Perry. Stewart munkásságát többek között Golden Globe-, Grammy-díjjal, valamint Ivor Novello- és BRIT Award díjakkal is jutalmazták, és bekerült a Rock & Roll, illetve a Dalszerzők Hírességeinek Csarnokába is.

 

 

Ez is érdekelheti

Annie Lennox és Damon Albarn sem hallható a zenelopás ellen tiltakozó néma albumon

Több mint ezer zenész – köztük Annie Lennox, Damon Albarn és Kate Bush – néma albumot adott ki február 25-én tiltakozásul a brit kormány által tervezett szerzői jogi változások ellen, amelyek szerintük megkönnyítenék a mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatok számára, hogy engedély nélkül tanítsák modelljeiket szerzői jogvédelem alatt álló művek felhasználásával.

Egy ládányi kazetta és CD őrizte meg a rendszerváltozáshoz vezető beszélgetéseket

Online elérhetővé teszik a szegedi Móra Ferenc Kollégiumban az 1980-as évek elejétől megrendezett előadások, író-olvasó találkozók felvételeit. A páratlan irodalom- és eszmetörténeti értékű hanganyagok a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Klebelsberg Könyvtár Médiatékájában hallgathatók meg.

A képregény örök és elpusztíthatatlan, akárcsak a magyar rockzene

A képregények szóbuborékjaiban a Grrr! és az Ahhhh nagyjából ugyanazt jelenti, mint a rock and rollban az Oh, Yeah!, vagy a Gabba, Gabba, Hey! Semmit és mindent. Szerencsére a képregényekkel nemcsak egyszerű sztorikat lehet elmesélni, hanem a teljes magyar rocktörténetet is. Erre tárgyi bizonyíték a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával, a Képes Krónikák Kiadó gondozásában megjelent Magyar rocktörténet második része is.

Megjelent a magyar rock történetét bemutató képregény folytatása a ’80-as és ’90-es évekről

A Magyar rocktörténet című képregény első részének megjelenése után a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával a Képes Krónikák Kiadó elhozza a rockrajongóknak a folytatást a rendszerváltás előtti és az azt követő évtizedek zenei világáról, a korszak nagyjairól. A Magyar Zene Házában tartott május 7-i kötetbemutatón legendás zenészeink elevenítették fel ezt az időszakot, emellett megnyílt a Magyar rocktörténet művészeti vezetője, a fiatalon elhunyt Futaki Attila (1984–2024) életútját bemutató minikiállítás.