Békefi Daisy: Úgy irtom a gyomnövényeket, hogy megeszem őket

Hogyan váltál kertészmérnökből a gyomnövények gasztronómiai és gyógyászati felhasználásával foglalkozó influenszerré?

Mindig volt bennem egy törekvés, hogy adjak valamit magamból a világnak, de akkor kezdtem el ténylegesen foglalkozni ezzel, amikor otthon voltam a második gyerkőcömmel. Ugyanis akkor találkoztam a TikTokkal – hozzáteszem: felhasználóként. Ekkor még meg se fordult a fejemben, hogy tartalomgyártóként lépjek a képbe. Tetszett, hogy a sok – akár kifejezetten káros hatású – videó mellett edukatív tartalmakkal is találkoztam, ebből fakadóan jutott eszembe az ötlet, hogy elkészítsek és megosszak egy videót a saját szakterületem témakörén belül.

Két út állt előttem: vagy megrémülök, elrettenek és visszavonulok, vagy csak azért is beleállok és folytatom, amit elkezdtem. Az utóbbit választottam. Fellázadt az igazságérzetem, és nagyon erős tenni akarás ébredt bennem: ha ennyire elzárkóznak az emberek a gyomnövények világától és ennyire nem ismerik a vadon termő gyógynövényeket, akkor ezzel igenis foglalkozni szeretnék. Azt éreztem, hogy ha nem áll ki senki a gyomnövények mellett, akkor nekem kell megvédeni őket. Ezek a növények a természet ajándékai. A lábunk előtt hevernek, csak le kéne hajolni értük – és nemcsak hogy nem hajolunk le értük, még le is minősítjük őket?! Az vezérelt, hogy megkapják a növények a hozzájuk méltó figyelmet. Így indult az én utam.

Mik voltak az út első lépései?

Kezdetben bemutattam az olyan hasznos gyomnövényeket, mint például az említett tyúkhúr, a csalán, a turbolya, a porcsin és a többi. Aztán apránként mindig egy picit többet mutattam magamból. Például, ha videót készítettem egy növényről, akkor annak részeként ismertettem egy ételreceptem is, aztán pedig betekintést engedtem abba is, hogyan kertészkedünk, komposztálunk. A social media oldalam szépen lassan átalakult, és elkezdte azt tükrözni, amit a családom képvisel.

Mit gondolsz, miért fordult át az emberek negatív reakciója érdeklődő figyelemmé, sőt szeretetteljes nyitottsággá a social mediában?

Szerintem azért, mert nem vagyok erőszakos. Ha valamit rá akarnak erőltetni az emberekre, az mindenképpen ellenállást szül. Én minden témát barátsággal közelítek meg. Erőszakos tukmálás helyett csak megmutatom az általam ismert opciókat. Szélsőségek helyett az arany középutat szeretném képviselni. Nem mondom azt, hogy egyedül én tudom a tutit, és nem mondom, hogy rossz az, ami eltér attól, amit én csinálok.

Gyógynövényekkel foglalkozom, de nem állítom, hogy mindent egyedül velük kell meggyógyítani. Sosem javaslok olyasmit az embereknek, hogy ne menjenek orvoshoz vagy ne vegyenek be gyógyszert. Nyilván van olyan egészségi probléma, ami gyógyszert igényel, de sok mindent meg lehet előzni alternatív módokon.

Hogyan épült fel a natúrkozmetikai márkád?

Együtt növekedtem a social mediás követőtáborommal, amelyet ma már valódi közösségnek érzek. Ráhangolódtam a közösséget alkotó emberekre, és minden általam létrehozott tartalom vagy termék a részükről felmerülő igényekre adott válaszreakció volt. Sosem terveztem írói babérokra törni, viszont olyan sokan jelezték, hogy örülnének, ha ebben a kézzelfogható formában, összesűrítve olvashatnák a növényekkel kapcsolatos információkat, hogy írtam egy könyvet. (A Greens of Daisy – A természet kincsestára című könyv 2024-ben nyerte el az Év Könyve díjat ismeretterjesztő kategóriában – a szerk.) Így születtek a kozmetikumok is, amelyeket a közösségben felmerülő igények mellett a saját egykori – a hagyományos kozmetikumokban található mesterséges anyagok által okozott – bőrproblémám is inspirált.

Ha mindenki megosztaná a világgal és az embertársaival azt a hasznos tudást, amit ő maga egyénileg képvisel, a mennyországban élnénk.

Épp a férjemmel beszélgettünk erről a minap, és felhozta példának, hogy van olyan ország, ami azért tart sokkal előrébb, mert az emberek nem irigyek a tudásukra, hanem mindenki nyíltan kezeli és megosztja azt. Ezáltal nemcsak egy-egy ember emelkedik ki, hanem a közös egész az, ami fejlődik.

Te több platformon és több formában is megosztod a tudásod: a közelmúltban megjelent az általad tervezett egyedi, limitált Inspirációs napló is, amelyben még elültethető oldal is található.

Ez egy szerelemprojekt, valószínűleg nem ebből fogok meggazdagodni. (nevet) Viszont mindenképpen szerettem volna létrehozni, mert szerintem hasznos. Félúton van a könyv és a határidőnapló között. Igyekeztem megtölteni olyan hasznos tartalmakkal is, mint például gyógynövényleírások, idénynaptár, gyógynövénygyűjtési naptár, vetési kalendárium, de lényegében ez egy heti tervező, amit bármikor el lehet kezdeni. Egy kis rendszert visz az ember életébe, miközben – reményeim szerint – közelebb is viszi a természethez. Az említett ültethető lapot nagyon aranyosnak érzem. Valamint a napló további különlegessége, hogy a borítója eredeti préselt virágokból van megalkotva.

A szüleid Budapestről költöztek vidékre. Te már vidéken születtél?

Igen, sosem éltem Budapesten, vidéki lány vagyok. A szüleim fiatalon költöztek ki a fővárosból. Ők igazi úttörők voltak a korukban. Gondoltak egyet, és kiköltöztek a semmi közepére, hogy biogazdálkodással foglalkozva felépítsenek egy kis birodalmat.

A semmi közepét, a vidéket ebben a történetben nem kisvárosként vagy faluként kell elképzelni. Az alföldi pusztaságba költöztek, ahol sehol egy szomszéd. Az iskola nagyjából húsz kilométerre volt a házunktól. Háromgyerekes anyukaként belegondolva nem is tudom, hogyan tudták megoldani a szüleim az állandó ingázást.

Milyen volt ott felnőni?

Imádtam ezt a gyerekkort. Egész nap kint voltam a szabadban, a családommal erdőn-mezőn barangoltunk. Lehet, hogy más gyerek nem érezte volna jól magát ebben a környezetben, de én nagyon szerettem.

Szerintem azt hittem, hogy valami tudós vagyok, és most fedezem fel épp a botanikát. (nevet) Leírtam, hogy mire jó a kamilla, és feljegyeztem, hogy hány szirma van a hóvirágnak és azok milyen állásban helyezkednek el. Mindig is a lényem része volt a természet iránti rajongás, és szerencsésnek érzem magam, hogy lehetőségem volt kibontakoztatni.

Egyrészt azért tudtam megélni ezt, mert adott volt hozzá a környezet, másrészt pedig azért, mert az anyukám természetgyógyászként végzett, igazi gyógyfüves asszony volt. Ittam a szavait. Már egészen pici koromban megtanította nekem, hogy melyek az ehető vadnövények. Porcsint rágcsáltunk az udvaron, a kedvenc főtt ételem pedig a csalánleves volt. Tehát nagyrészt neki köszönhető, hogy ebbe az irányba indultam el.

Egyenesen és célirányosan követted őt?

Nem egyenesen. Volt egy időszak, amikor nagy, nemzetközi vizekre akartam evezni, ezért spanyol két tannyelvű gimnáziumba jártam. Anyanyelvi spanyol tanároktól nagyon jól megtanultam a nyelvet, és azt terveztem, hogy nyakamba veszem a világot. Viszont amikor egyetemválasztásra került a sor, a kertészetin kívül nem jelöltem meg másik intézményt.

Az egyetemen arról tanultál, hogy hogyan irtsd ki a gyomnövényeket, majd szépen összefoglaltad, hogy miért érdemes megenni őket.

Igen. Vicces volt. A tanároknak sosem hangoztattam, hogy mi az álláspontom, és szép csendben végigültem a „hogyan permetezzünk” típusú órákat úgy, hogy gyerekkoromtól kezdve a mai napig nem használunk semmiféle vegyszert. A szakdolgozat témaválasztásánál bújt ki a szög a zsákból: én úgy irtom a gyomnövényeket, hogy megeszem őket. (nevet)

A gyermekeidet miként segíted rányílni a természettel való kapcsolódásra?

Ugyanazzal a lelkülettel, amellyel a social media követőimet is – ezt nem tudatosan csinálom, természetes módon történik. Semmit sem erőltetek rájuk, pusztán lehetőségeket mutatok nekik. Ahogy nekem nem volt kötelező gyerekkoromban az, hogy megtanuljam a gyógynövényeket, úgy nekik sem az. Megvárom, hogy felébredjen bennük a lelkesedés, majd miután ez megtörtént, azzal harmóniában megyünk tovább.

Szerencsém van, mert a korukhoz mérten minden témával kapcsolatban nyitottak, lelkesek és érdeklődők. A nagylányomban a saját gyerekkori énem látom tükröződni, valószínűleg belőle is a felmenőihez hasonló füvesasszony, „jó boszorkány” lesz. A fiaim pedig imádnak a kertben ügyködni. Ültetnek, kapálnak – az is előfordulhat, hogy ők a termeléssel fognak foglalkozni felnőtt korukban.

Idillien hangzik.

Számomra ilyen a jó gyerekkor. Kint vannak a szabad ég alatt, mezítláb rohangálnak. Hálás vagyok, hogy van lehetőségem így nevelni a gyerekeket, mert azáltal, hogy velünk vannak a kerti tevékenykedések során és a saját kedvükre ők is részt vesznek bennük, látják, hogy miután elültetünk egy magot, az a gondozásunk hatására fejlődik. Megélik, hogy az együtt ültetett növényeket együtt szüreteljük le, és látják, hogy mennyi munka és érték eredménye a termés. Ha egy paradicsomot veszünk példaképp, akkor: ott vannak, amikor ültetjük, aztán látják, ahogy gondozzuk a palántákat, és azt is, ahogy leszedjük és feldolgozzuk a paradicsomot, ami végül a kamra polcára kerül paradicsomszósz formájában.

Fontosnak érzem, hogy a gyerekek megértsék, hogy az élelmiszer nem a boltokban terem, hanem hosszú és értékes folyamat során születik.

Rengeteg energiát fordítasz a családodra, a hivatásodra. Miből merítesz erőt?

Egyrészt a természetből töltődöm. A férjem mindig azt mondja, hogy imád nézni engem, amikor a szabadban vagyok, mert akkor ragyogok a legjobban. Másrészt nagy erőt adnak az emberek visszajelzései. Felemelő érzés olyan üzeneteket olvasni, amelyekben leírják azt, hogy segítettem nekik valamiben, vagy azt, hogy már máshogy néznek akár egy porcsinra. Talán ez jelentéktelen dolognak tűnik, de nekem sokat ad.

A gyomnövények mellett való kiállással indult a munkásságod, mára azonban az egész természet mellett demonstrálsz. Hogyan fogalmaznád meg a küldetésed?

Fontosnak érzem, hogy ha pici lépésekben is, de formáljam az emberek szemléletét és így segítsek nekik visszatalálni a természetbe, kapcsolódni a természettel – akár egy gyógytea elfogyasztása által teszik ezt, vagy azáltal, hogy kimennek az erdőbe és sétálnak egyet a fák között. A rohanó hétköznapokban nem feltétlenül fogalmazódik meg az emberekben a hiány, de szerintem mindenkinek van igénye erre a kapcsolódásra, sőt mindenkinek lételeme, hiszen érezzük, hogy a természetben tudunk kiteljesedni. Mindenki a tengerparton, a hegyekben, az erdőben szereti tölteni a szabadságát. A természetben mindenki megnyugvást talál, csak van, akit emlékeztetni kell erre. 

Címlapfotó: Bukovicsné Békefi Daisy. Fotók: Central Kiadói Csoport Kft. / Acsai Miklós