1943_kozepes.jpg

Két díjat nyert Cannes-ban a Capa Központ

Két kategóriában is Bronz Oroszlánnal ismerték el a Cannes Lions fesztiválon, a világ egyik legrangosabb kreatívipari seregszemléjén a Capa Központ kampányát, amelyet az Innocean Berlinnel, a Havas Mediával és a londoni Persuasion Communicationsszel közösen készített. A plakátok arra hívják fel a figyelmet, hogy Robert Capa nyolcvan évvel ezelőtti fényképei akár ma is készülhettek volna.

A Print & Publishing szekció Travel, Leisure, Retail, Restaurants & Fast Food Chains alkategóriájában a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ 1943 című poszterét, míg az Industry Craft főkategória Photography: Print & Publishing alkategóriájában a Capa vs. War című projektjét díjazták Bronz Oroszlánnal Cannes-ban, a reklámszakma egyik legrangosabb seregszemléjén. A kampány elemi erővel döbbent rá mindenkit arra, hogy a béke még ma sem magától értetődő dolog.

Az alkotók szándéka szerint a Capa vs. War arra hívja fel a figyelmet, hogy a Robert Capa által a 20. század első felében készített fényképek összetéveszthetők a világban jelenleg is zajló fegyveres konfliktusok fotóival. Az üzenet a történelem egyik legnagyobb fotóművészének munkásságán keresztül a mai béke iránti igényt fogalmazza meg.

A világ első, állandó Robert Capa-életmű-kiállítása tavaly nyílt meg a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. Az egyedülálló tárlat mintegy 140 – köztük számos ikonikussá vált – fényképet bemutatva a fotográfus életének fontosabb állomásait tárja a látogató elé, az életmű által meghatározott témák szerinti feldolgozásban.

 

Ez is érdekelheti

Kelet-európai szépség kortárs divatfotókon

Hogyan tud eredetiséget és őszinteséget csempészni a divatfotók csillogó világába a kelet-európai életérzés? Erre a kérdésre keresi a választ a Capa Központ június 21. és október 6. között látogatható kiállítása magyar és kelet-európai művészek divatfotóinak és művészeti projektjeinek segítségével.

Határátlépések – az ukrán háborút helyezi előtérbe a Capa Központ kiállítása

A Határátlépések. A képek politikája című kiállítás amellett, hogy körüljárja, egy országot miként tesznek láthatóvá a külföldi fotósokkal szemben az ott élő fotográfusok, több olyan alkotó műveit is felvonultatja, amelyek közvetlenül reagálnak a tavaly február óta Ukrajnában zajló háborúra.

Lóversenyekre járt, hogy megoldja ügynöksége anyagi problémáit – Így élt Robert Capa

1913. október 22-én született Robert Capa, a fotótörténet legjelentősebb haditudósítója. A róla elnevezett Capa Központban 2023 júniusától tekinthető meg Robert Capa, a tudósító címmel a munkásságának szentelt első állandó életmű-kiállítás.