ff598aa5-1ac5-4182-92d6-8f7d9add1ee6.jpg

Elhunyt a leghíresebb texasi kopó

Chuck Norris, a Walker, a texasi kopó című sorozat főszereplője 86 éves volt.

A Variety információi szerint Norris csütörtökön került kórházba egyelőre tisztázatlan egészségügyi vészhelyzet miatt Hawaiin, a színész-harcművész március 20-án, pénteken hunyt el.

Carlos Ray Norris néven született 1940-ben az oklahomai Ryanben. Kamaszként költözött Kaliforniába édesanyjával és testvéreivel, mivel édesapja súlyos alkoholizmussal küzdött. A középiskolai tanulmányait követően az amerikai légierőhöz jelentkezett, 18 évesen Koreában szolgált, az oszani légitámaszponton. Ebből az időszakból ragadt rá a Chuck becenév, és ekkor találkozott először a koreai harcművészettel. A szolgálatból hazaérkezve rendőrként szeretett volna elhelyezkedni, közben pedig harcművészetet is tanult.

Harcművészeti karrierje a ’60-as években lendült fel, az évtized végére elnyerte a profi középsúlyú karatebajnoki címet, melyet hat évig tartott, 1969-ben a Black Belt magazin őt választotta az év karateharcművészének.

Chuck Norris amerikai színész 1985. november 27-én pózol az „Invasion USA” című film plakátja előtt a párizsi Hôtel Plaza Athénée előtt. Fotó: Pierre VERDY / AFP
Chuck Norris amerikai színész 1985. november 27-én pózol az Invasion USA című film plakátja előtt a párizsi Hôtel Plaza Athénée előtt. Fotó: Pierre Verdy/AFP

Hollywooddal való kapcsolata edzőként kezdődött, mások mellett Steve McQueen, Priscilla Presley és Bob Barker jártak hozzá leckéket venni. Bár nem tervezett színészi karriert, McQueen javaslatára mégis belevágott. 1968-ban szerepelt először a nagy vásznon a The Wrecking Crew-ban, amelynek koreográfiáján együtt dolgozott Bruce Lee-vel is, akivel később A Sárkány útjában szerepelt együtt – ez utóbbi hozta meg Norris számára a hírnevet.

Színészként a karrierje változó sikerrel futott, elsősorban harcművészeti képzettsége volt az, amellyel lenyűgözte nézők millióit. A ’80-as években még egy Karate kölyök-szerepet is felkínáltak neki, amelyet ő azonban nem fogadott el.

A televíziónézők előtt az 1993-ban kezdődött Walker, a texasi kopó című sorozat főszereplőjeként vált ismertté. Ugyanakkor a közösségimédia-oldalak uralma alá hajtott online térben is hírnévre tett szert, és afféle kultikus státuszba került: számtalan mém, anekdota és vicc szól Norrisról.

Chuck Norris életében jelentős vagyont szánt jótékony célra, több alapítványt is létrehozott. Négy gyermeke és tizenhárom unokája született.

Címlapfotó: Chuck Norris amerikai színész 2018. november 26-án. Fotó: Kovács Tamás/MTI

Ez is érdekelheti

Az elektronikus hangszerek atyja szükség esetén lehallgatókészülékeket is készített

Százharminc éve, 1896. augusztus 27-én (más források szerint 28-án) született Szentpéterváron a kalandos életű Leon Theremin szovjet-orosz fizikus, az első teljesen elektronikus hangszer, a teremin megalkotója.

Az Arany Málnát is megkapta az első Oscar-díjas afroamerikai színésznő

Augusztus 14-én ünnepli hatvanadik születésnapját Halle Berry Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő, a Szörnyek keringője, A Macskanő, a Fekete csillag, A létezés határa és az X-men-filmszéria sztárja.

David Fincher rendezi Quentin Tarantino történetét

A Cliff Booth kalandjai című moziban Brad Pitt ismét felölti a Volt egyszer egy Hollywood legendás kaszkadőrének jelmezét, ám a kamerák mögött ezúttal nem maga Tarantino, hanem egy másik rendezőóriás, David Fincher foglalt helyet.

Még el sem ült az első rész körüli őrület, máris érkezik a Michael folytatása

A pop királya, Michael Jackson életét bemutató film nemcsak a rajongókat hódította meg, hanem a mozitörténelem legjövedelmezőbb életrajzi alkotásává vált.