Te már Domján Edit halála után születtél, de él benned valamilyen kép róla?

A hangjára emlékszem és a szomorúságára. Nem is tudom pontosan felidézni, hogy mely filmek vagy színházi felvételek voltak rám hatással, inkább csak a karaktere ragadott meg. Három évig – akárcsak ő a pályája kezdetén – a Szegedi Nemzeti Színház tagja voltam, ott is őrzik az emlékét. Olyan különös, hogy valamelyik nap éppen eszembe jutott. 38 éves vagyok, ő pedig 40 évesen vetett véget az életének. Nekem nincsenek ilyen gondolataim, mégis felmerült bennem, hogy egy színésznő számára mit jelent a kora, hol tart lehetőségekben, szerepekben, a nőiségében.

Te hogy állsz ezzel?

Olykor tizenöt évesnek érzem magam, máskor pedig hetvennek; ugyanúgy bennem él egy gyermek, miként egy érett nő. Sokat változott a világ is, hiszen míg Domján Edit néhány évtizede úgy érezte, hogy negyvenévesen öreg lenne, ma egy negyvenéves nő egyáltalán nem számít idősnek.

A Stuart Máriában
Fotó: Prokl Violetta / Jászai Mari Színház

Az utóbbi években jobbnál jobb szerepek találnak meg Tatabányán.

Csodálatos ez a társulat! Ezt a díjat is egészen az előadás végéig titokban tudták tartani, a tapsrendben zavartan kérdezgettük egymást, hogy miért vannak itt a kamerák. Nekem ők a második családom, én ide hazajövök.

A Macbeth előadása után vetted át a díjat. Erős, kíméletlen női szerep, Szikszai Rémusz rendezésében mégis a férje iránti szerelmén volt a hangsúly.

Létkérdéseket feszegetünk, és egy-egy ilyen próbafolyamat is gondolkodásra készteti az embert. Színészként én mindig a szerepem igazságát keresem, és óvakodom a leegyszerűsítésektől; ahogyan az életben, itt sem fekete vagy fehér egy-egy karakter. Eleve van egy prekoncepció az ilyen nagy szerepekkel kapcsolatban a nézőkben és a színészekben egyaránt. Lady Macbeth gonosz, a hatalomra vágyik, ezért hajtja a férjét gyilkosságba, holott ez ennél sokkal összetettebb. Én ebben az előadásban a férjemet pozicionálni akarom arra a helyre, ami szerintem, szerintünk őt megilleti. Nem Lady Macbethé a hatalom megszerzésének gondolata, az ott van a férje fejében is, ő csak az idejét határozza meg.

Bátor és kemény.

Mint minden nő. Ott ál a férfi mögött és emeli, segíti, imádja. Én Lady Macbethben nem egy véresszájú, gyilkos asszonyt látok. Bár érdekes: a díjátadót megelőző előadáson éreztem, hogy a közönség ezt látja benne; rettentően utáltak, és ez ilyenkor nehéz, mert érzed a nézőtérről érkező energiákat.

Élt benned valamilyen korábbi előadás Lady Macbeth-képe?

Ilyenkor az ember igyekszik ezeket kitörölni. Amikor megkapok egy szerepet, tudatosan kerülöm, hogy megnézzek filmet, előadást. Például amikor megkaptam a Tartuffe-ből Dorine szerepét, tudtam, hogy az Örkény Színház előadásában épp az egyik kedvenc színésznőm, Kerekes Éva játssza. De megálltam, és nem néztem meg. Mert érdemes minden feladatnak gyerekként, tiszta lappal nekivágni.

A rendezőtől várod az instrukciókat, vagy Te alakítasz ki magadban egy képet a karakteredről?

Olyan rendezővel szeretek dolgozni – és Szikszai Rémusz például ilyen – aki teret ad nekem. Van egy erőteljes elképzelése, de közben kíváncsi rám, és a kettőnk gondolata találkozik. Így szabadnak érzem magam.

Danis Lídia a Domján Edit-díj átvételekor

Játszol, forgatsz, sok tévénéző az Aranyélet sorozatból ismer. Tudatosan döntesz arról, hogy mikor mit lenne érdemes eljátszanod, keresed a lehetőségeket?

Nagyon szerencsés vagyok, mert a lehetőségek találnak meg engem. Crespo Rodrigo, a tatabányai színház igazgatója is gondolkodik bennem, figyel arra, hogy hol tartok emberileg, színészileg. Az külön boldogság, hogy a televíziózás is belefér, és mindez nem okoz mindez például egyeztetési nehézségeket. Ebben biztos közrejátszik az is, hogy alázatos vagyok, és nagy a munkabírásom; szóval igyekszem rászolgálni a bizalomra.

Danis Lídia Domján Edit-díjáról itt írtunk.

A nyitóképen jelenet a Macbethből.

Fotók: Prokl Violetta / Jászai Mari Színház.