A magyar kulturális örökség nagyon fontos eleme a cirkuszművészet, hatalmas nemzeti kincsünk. A Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál a monte-carlói, a moszkvai és a latinai fesztiválok sorába emelkedett – mondta Szijjártó Péter, aki szerdán este nyitotta meg a január 13-ig tartó eseményt a Fővárosi Nagycirkuszban.
A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a magyarok
számára büszkeség, hogy a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál immár
huszonnégy éves hagyománnyal rendelkezik és idén tizenharmadik alkalommal látja
vendégül a világ cirkuszművészeti elitjét.
Szijjártó Péter kitért arra, hogy a budapesti esemény
immár a világ egyik legrangosabb cirkuszművészeti seregszemléjévé vált:
Közép-Európa egyetlen kőcirkuszában idén négy földrészről érkezett, komoly
nemzetközi elismerésekkel kitüntetett művészeket láthat a közönség. Egyedül
Kínából 31 tagú csapat érkezett.
„Magyarország nemcsak számos komoly tudóst és
találmányt adott már a világnak, a cirkuszművészet világában is a
legkülönlegesebbek közé tartozik. Elég csak a Richter családra gondolni,
ahonnan Richter József lovas akrobata a közelmúltban Kossuth-díjat kapott"
– hangsúlyozta a politikus.
Megjegyezte, hogy a magyar cirkuszművészetet a komoly hagyományok
mellett a folyamatos megújulás jellemzi. „A Lázár Ervin Program keretében az a
célunk, hogy minden magyar általános iskolás évente legalább egyszer egy
színházi vagy egy cirkuszi produkcióra eljusson" – emelte ki.
A Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál A és B versenyprogramját három-három alkalommal láthatja a közönség a következő napokban, a produkciókat nemzetközi zsűri értékeli és díjazza. A fesztiválra a szervezők tízezer vendéget várnak, a program részeként a Szépművészeti Múzeumban az UNESCO égisze alatt nemzetközi cirkuszművészeti konferenciát rendeznek, a Mezőgazdasági Múzeumban pedig az Európai Cirkuszok Szövetsége tart szakmai tanácskozást.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt