Az egykori Állami Artistaképző Intézet hetvenéves múltra tekintett vissza, amikor önt felkérték a vezetésére. Előbb a Békéscsabai Jókai Színház Színitanháza, majd 2020-ban az octOpus Multimédia Intézet is csatlakozott az anyaintézményhez. Hol tart ma a BIAK?
Komplex előadóművészeti akadémia jött létre, amely részint artistákat, tánc- és színművészeket képez, részint az ő munkájukat segítő kreatív háttérszakmákra készít fel. Ilyenek például a színház- és rendezvénytechnikus, a mozgókép- vagy a hangmester. Tehát nálunk együtt tanulnak például a technikusok és az artistanövendékek. Eljutottunk oda, hogy a képzéseredményeinket most már a nagyközönségnek is meg tudjuk mutatni. Olyan, egész estét betöltő összművészeti produkciókat hozunk létre, amelyekben nyilvánvalóan a cirkuszművészet a meghatározó, de a tánc- és a színművészet, valamint a musicalszínházi műfaj is igen erősen megjelenik bennük.
A színház világából érkezett, elkötelezett pedagógus és újságíró. Hogyan vezetett az útja a manézsba?
Színháztörténészként és esztétaként 1992-től, húsz éven át lehettem az egykori Nemzeti Színház társulatának tagja. Az akkori, csodálatos generációtól sajátítottam el az előadó-művészet kifejezőeszközeit, ami pedagógusi ismereteimmel ötvözve lehetővé tette, hogy a Nemzeti, később Pesti Magyar Színiakadémián a kollégáimmal kidolgozzam a középfokú színészképzés modelljét. 15 éven át az akadémiát vezettem, aztán a Gór Nagy Mária Színitanodában és az Operettszínház MÁV Pesti Broadway Stúdiójában fejlesztettem tovább a modellt, amelyet Fekete Péter volt kulturális államtitkár, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatójának kinevezése alapján a BIAK-ban is meghonosítottam.
Nagy örömömre az elmúlt pár évben már huszonöt-harminc olyan artista zsánerprodukcióit építettük fel, amelyek nemzetközi szinten is jegyzett mutatványok. A növendékeink nagy sikerrel vesznek részt különféle fesztiválokon, és éves szerződéseket kapnak magasan jegyzett cirkuszokban. Wiesbadenben és hosszú évtizedek után a nagy párizsi cirkuszi seregszemlén, a Demain fesztiválon díjakat nyertünk, és idén a mi növendékeink hozták el a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál első három helyét. Csoportokban és egyéni szinten is jelentős artistasikereket aratunk. A klasszikust új módszertannal bővítjük, bizonyos értelemben a Talent Fesztivál is ennek az egyik vonala: fenntartónkkal, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központtal együtt a magyar cirkuszművészet nyitott központja szeretnénk lenni. Közel kétszáz olyan klubot szólítottunk meg, amelyekben cirkuszban is megmutatható tevékenységet folytatnak: karikán, tissue-n, azaz selyemszalagon vagy rúdon dolgoznak, akrobatikus versenyeken indulnak vagy művészi kerékpárosok. Tehetségkutatót hirdettünk meg nem professzionális artistaművészeknek, amihez biztosítjuk a feltételrendszert. Előadóművész oktatóink segítenek a gyerekeknek a felkészülésben, a versenyt a művésztelepünkön rendezzük meg, és gálaműsort is összeállítunk, amelynek a Fővárosi Nagycirkusz ad majd otthont június 30-án. Ezen a nem profi artista gyerekek együtt fognak fellépni a mi BIAK-os növendékeinkkel.
Az édesapja révén – aki színművész volt – művészháttérből jön, tehát nyilván a vérében van az előadó-művészet szeretete, mégsem a színpadot, hanem az oktatást választotta élethivatásául.
A legfontosabb célom az, hogy a felnövekvő alkotóművész-generációt nevelhessem; hogy a munkatársaimmal kibonthassuk a 12–22 éves artistákban rejlő tehetséget, kvalitást, és így akár már 22 évesen fesztiválokat nyerhessenek. Ebben tudok alkotóként hatékonyan működni, és ez sokkal jobban motivál annál, mint hogy professzionális művészekkel készítsek előadásokat. Az érdekel, hogy profi színészeket és artistákat elindíthassak a pályán, akik aztán meghatározó szerepet játszhatnak a magyar kultúra horizontján. Boldog vagyok, amikor azt mondhatom, hogy már húsz-harminc artistaművész és száznál jóval több magyar színész pályájának elindításában tudtam segíteni. Ez a hivatásom, az utam, amiben egyaránt van alkotói, edukációs, pedagógiai attitűd.
És mit tartogat a jövő a felnövekvő artistageneráció számára? Hiszen egyre több és komolyabb nézői elvárásnak kell megfelelni.
Esztétaként úgy látom, hogy a szórakoztatóipar komoly fejlődésben van, és komoly a perspektívája is, hiszen nemcsak lépést kell tartania a médiával, hanem az értékrendjét is ki kell dolgoznia. A cirkuszművészetet a legdinamikusabban fejlődő autonóm alkotóművészeti ágnak tekintem. A klasszikus cirkuszban már huszonéve kitalálták a dramatikus, tematikus előadásokat, mi pedig most azon dolgozunk, hogy a zenedramaturgiát is magasabb szintre emeljük: nyolcvanperces zenéket íratunk a produkcióinkhoz, és ezekhez hozzuk létre a cirkuszi akciókat.
Huszonöt évvel ezelőtt még széttagoltan, különböző zenékre léptek fel a manézsban. Manapság már világszerte a hat-nyolc perces zsánerben is epikus, történetmesélő, színházi hatásokkal dolgoznak, ami folyamatos fejlődést igényel. Nagyon erős a dolog perspektívája, mert most abban a pillanatban vagyunk, amikor befolyásolni tudjuk a cirkuszművészet esztétikáját, az autonóm alkotóművészet felé terelni, és kialakítani azt az esztétikai eszközrendszert, amelyben ma működnie kell. A 16 éves artistanövendékeimnek komoly színészi és táncos eszközrendszert kell elsajátítaniuk amellett, hogy szaltókat ugranak vagy tíz méter magasan mutatnak be trükköket. Ott vagyunk az út derekán, és biztos, hogy még jó fél évtizednyi munkára van szükség annak érdekében, hogy ezt az esztétikai fejlődést demonstratívan véghez tudjuk vinni. Elképesztően izgalmas, ami most a cirkuszművészetben világszerte zajlik.
*
Erika, ahogy elnézem, ön a kis artistanövendékek kedvence. Akár beütik a lábukat, akár bizonytalanok, rögtön önhöz futnak. Az előkészítőt vezeti, ahová kisiskolás korban is bekerülhetnek a gyerekek.
Mindenfelől jönnek. A kollégáimmal együtt felvételiztetem őket, majd komoly figyelemmel kísérem azok munkáját, akikkel foglalkozni kezdek: utánanézek, hogy milyen közegből jöttek, milyen az előképzettségük, a múltjuk. A nehéz sorsú, a sokgyermekes családból származó vagy egyedülálló szülő által nevelt fiatalokkal kiemelten foglalkozunk, mert nekik, amíg be nem illeszkednek, a többiektől eltérő bánásmódra van szükségük. Utána már sokkal könnyebb a dolguk. A felvételizők kiskamasz- és serdülőkorban jutnak el a felvételi pillanatához, amikor eleve sok a problémájuk, ezért a szakmai munka kialakítása során a lelkiállapotukat is muszáj figyelembe vennünk.
Szakmai berkekben úgy fogalmaznak: egyfajta gyerekmentéssel foglalkoznak, hiszen hátrányos helyzetű fiataloknak adnak kenyeret a kezükbe.
Mondhatni igen. Egyszer mélyszegénységben élő gyerekeket hoztak el hozzám, akik nagyon ügyesek voltak, jól ment nekik a zsonglőrködés. Sokat gyakoroltak az otthoni közegükben, de nyilván nem zsonglőrlabdával. Nem volt könnyű út, feladat a velük való munka, mert nem tudták, mi a tiszta ruha, mit jelent normális körülmények között aludni. Azóta már tizedikesek, és kiemelkedő zsonglőrök. Állami gondoskodásban nevelkedő gyerekek is kerülnek hozzánk, tavaly például egy kislányt készítettem fel a felvételire, aki nagyon ragaszkodott hozzám. Ha valaki hasonló közegből kerül be a BIAK-ba, azt mindig jelzem Gábornak és a leendő osztályfőnöknek, és próbálunk számára olyan lehetőségeket találni, amelyek segíthetik a fejlődésében.
Nagyon szereti a gyerekeket.
Felkutattam, toboroztam a gyerekeket akkor is, amikor még nem itt tanítottam. Az az életem, hogy taníthatom, felkarolhatom őket. Motivációt jelent számomra azt látni, hogy honnan hova jutnak. Sok munka, befektetés, de sikerélmény is, hogy fogják a rezgéseimet, értik, mit miért mondok, megcsinálják vagy kijavítják, amit kérek, és bíznak bennem. Megfoghatatlan kapcsolat fűz hozzájuk, több, mentális nehézségekkel küzdő gyerek tud jó teljesíteni velem. Nagyon tudni kell velük bánni. Fontos, hogy megnyíljanak, mert úgy gyorsabban fejlődnek. A gyerekek egészségügyi állapotával is szeretek foglalkozni, ezért elsősegély- és életmentő tanfolyamot végeztem. Ha valakivel történik valami, azonnal ugrom. Minden sérült hozzám jön a négy évfolyamból. Szolgálom őket. Az előkészítőt bányászmunkának hívom, hiszen attól kezdve, hogy hogyan teszi le a kezét a talajra vagy hogyan bukfencezik, a szaltóig kísérem, és a BIAK-ba már majdnem készen adjuk át őket a kollégáimmal a következő négy évre.
Tizenöt évig szertornázott, a felnőtt válogatottban olimpiai kerettag volt, ezért nem meglepő, hogy itt tanít.
Mind a négy előkészítős évfolyamnak tanítok trapézt, dinamikus és statikus akrobatikát, valamint gumiasztalt. Jó látni, amikor az egykori kisgyerekek később ragyogó artistákként szétrepülnek a világba.
Fotók: Urbán Ádám
