Csak kedv és energia legyen

A színházak leállása után kialudta magát, majd főzőcskézni kezdett. Az Örkény Színház Kossuth-díjas színészének azonban nem sok ideje marad a pihenésre; telefonon mond verset az érdeklődőknek, gondozza a cicákat, sünöket, madarakat, és ha teheti, olvas, vagy csak lehuppan a heverő szélére.

Hiányzik
Önnek a színház?

Kicsit szégyellem bevallani, de nem. Végtelenül sokat
dolgoztam az elmúlt ötvenöt évben, mióta színháznál vagyok. Idén leszek 76
éves, tizenkét produkcióban játszom, éppen a tizenharmadikat próbáltam, amikor
bezárt a színház. Most rendkívül jól érzem magam itthon. Szerencsém van, mert
élvezem az egyedüllétet, így nem szenvedek sem bezártságtól, sem attól, hogy
nem játszhatok.

Mivel
tölti az idejét?

Kezdetben kialudtam magam, és olyan dolgokba fogtam,
amiket korábban soha nem csináltam. Elkezdtem főzögetni, és nagyon élvezem.

Szakácskönyvből
vagy videók alapján?

Dehogy, kitalálom magam! Mégiscsak eltelt 76 év az életemből, sok embert láttam főzni, azért ellestem ezt-azt. Volt egy nevelőanyám, akinek az élete a család ellátásáról szólt. Eszembe jut egy étel, amit nagyon szeretek, és megpróbálok emlékezni rá, hogy Eta nevelőanyám hogyan csinálta. Többnyire remekül sikerül, de ha nem, akkor is megeszem.

Azt
mondta, kezdetben ezzel foglalatoskodott. És most?

Már kevesebb időm jut ilyesmire, mert a színházam, az Örkény Színház igazgatója, Mácsai Pál kitalálta, hogy telefonon mondjunk verset az érdeklődő közönségnek. A Színházak éjszakáján évek óta nagy sikerrel működött a VERS CSAK NEKED programunk. Több fülkét épített a műszak, mindegyikben ült egy színész, a közönség sorban állt, hogy bejuthasson egy-egy fülkébe négyszemközt meghallgatni egy verset. Kétezerötszáz megkeresést fogadott a színház titkársága, a jelentkezőket – április 11. óta – a huszonöt tagú társulat egy-egy tagja felhívja, hogy a választott költőtől meghallgassanak egy verset. Sokan lemaradtak a lehetőségről, ezért nem csak a hivatalos hívásokat teljesítjük, hanem a civil kéréseket is. Egyik kollégám például felhívott, hogy szeretné, ha az anyósa tőlem hallhatna egy verset. Ez akkora boldogság volt, hogy már én is megkértem több kollégámat, hogy teljesítsenek hasonló kéréseket. Most épp’ olyasvalakit keresek, akinek van Babits-verse, mert az én repertoáromból az hiányzik.

A
hívások alkalmával beszélgetnek is?

Az a lényeg! Mert bár a vers a csúcspontja ezeknek a
beszélgetéseknek, néha alig tudok odáig eljutni. Gyakran harminc-negyven perces
egy hívás, nagyon szeretik az emberek, szóval igazán jó ötletnek bizonyult.

Önnek
nem esik nehezére ismeretlenekkel beszélgetni?

Egyáltalán nem. A kollégáim is azt mesélik, és magam is így érzem, hogy nagyszerű beszélgetésekben van részünk. Harminc évig éltem Kaposváron, ahol rengeteget jártunk közönségtalálkozókra, és meghatározóak voltak számomra ezek a visszajelzések. Ha most ismeretlenül felhívok valakit, és érzem a hangján a boldogságot, az nekem is sokat jelent. Volt olyan, aki azt mesélte, hogy egy fotelben kényelmesen elhelyezkedve várta a hívást, de mikor meghallotta a hangomat, másfél métert ugrott örömében. Tegnap egészen este fél tizenegyig tartottak a hívások, mert egy úr megkért, hogy hívjam vissza kicsit később, mikor hazaér, hogy a felesége is hallhassa a verset. Hihetetlenül sok szeretet árad felénk ezekből a beszélgetésekből.

Tehát
tulajdonképpen élénk társasági életet él a karanténban.

Ez most valóban kitölti a napjaimat. Azt hittem, hogy
majd milyen sok időm lesz például filmeket nézni, ehhez képest alig van
alkalmam. Ráadásul a napi teendők is sok időt igényelnek, rengeteg állatom van,
őket is el kell látni.

Hány
cicája van most?

Van egy tizenhét éves cicám, emellé tizennégy évvel ezelőtt beköltözött egy, három éve újabb három gazdátlan cica szegődött ide, és bejár még csak enni három-négy környékbeli cica. Nem tudom, hogy a vírus, vagy a pénzhiány az oka, de egyre több állatot kergetnek el otthonról. Én erre nem lennék képes. A macskaajtón betévedő idegen állatokat se lenne szívem kikergetni, ha egy állat éhes, annak enni kell adni. Tíz éve etetem a környék sünjeit, azok is ideszoktak, mióta nincsenek meg a nagy kutyáim, akiktől tartottak. A madarakat is etetem, az ő esetükben ügyelni kell arra, hogy mindig találjanak táplálékot az etetőben, ha már odaszoktak. Mániákus vagyok. Amikor több mint húsz éve a József Attila Színházban játszottam vendégként, egy teljes télen át szórtam éjjelente a magokat hazafelé a kocsiablakból. Ha egyszer tényleg lesz szabadidőm, megírom ezeket a barátságaimat.

Az
állatokkal vagy emberekkel kötött barátságait?

Eleinte azt gondoltam, tán lehetne együtt: legfontosabb barátságaim. De annyi történetem van, hogy arra jutottam, jobb lenne először csak az állatokról szólóakat összegyűjtenem. A szakmában is elképesztően fontos és értékes barátságokat kötöttem, kevés lenne minderre egy kötet.

Milyen
filmeket néz, ha van ideje?

Odáig még nem nagyon jutottam. Egy ekkora házban
mindig van teendő, noha segítségem is akad.

Tevékeny
alkat?

Már nagyon fáradt vagyok, és egyáltalán nem vagyok
tevékeny. A heverő szélére szeretek lehuppanni. A színház kelti azt az
illúziót, hogy tevékeny vagyok, mert valóban sok produkcióban játszom. 76 éves
korban már az kitölti az időmet, hogy benne vagyok tizenkét produkcióban. Sok
korosztályomban élő színésznek feleennyi feladat nem jut.

Fejből
vagy könyvből mondja a verseket?

Egy részét fejből, másik részét olvasom, de utóbbi egyre nehezebben megy, mert makuladegenerációm van, nagyon rossz a szemem. Sokat kell gyakorolnom a verseket, mielőtt felolvasom. Nem is tudnám megcsinálni, ha csodálatos kollégám, Czeizel Gábor rendező nem segített volna azzal, hogy nagy betűmérettel kinyomtatta és elhozta nekem az anyagot. Még a szükséges verseskötetek összegyűjtésében is részt vállalt, de a nyomtatásban megjelent könyvekből már csak böngészve, dadogva tudnék olvasni.

Azért
olvas?

Többnyire csak az iPademen, ott ki tudom nagyítani a szöveget. Sajnos néha olyan formátumban jelenik meg egy számomra érdekes írás, amit nem nagyítható. Például nagyon szeretem Cserhalmi Gyurit, nemrég készült vele egy nagyinterjú, amit nem tudtam kinagyítani. Nekiláttam ötös szemüveggel és nagyítóval, végigböngésztem. De mindez rettentően kifárasztja a szemem, sőt engem is. Akadnak még, akiket rajongásig szeretek, a róluk szóló cikkeket is igyekszem elolvasni.

Vannak
olyan könyvek, amik Önnek nagyon meghatározóak voltak?

Nehéz egy-két könyvet kiemelnem. Az utóbbi idők egyik
igazán szép élménye Darvasi László Virágzabálók
című regénye volt. De amire egész életemben meghatározó olvasmányként
gondoltam, az a Száz év magány.
Karácsony Benő Napos oldal című
könyve egyáltalán nem divatos, ahogyan a regény világa sem az, de ha valaki
átrágja magát az elején, megtetszhet neki. Most Szabó Magda Az ajtó című regényét olvasom a
táblagépemen, de lassan haladok, mert nem esik jól a szememnek.

Sokat
játszott, ráadásul Szigetszentmiklósról ingázik. Mennyire volt módja a karantén
előtt színházba járni?

Régen rengeteget jártam színházba a sok előadásom ellenére is. 72 éves korom óta egyre fáradtabbnak érzem magam, és egyre nehezebb elindulni. De vannak kedvenc helyeim: a Katonába nagyon szeretek járni, ahogyan a Jurányi Házba, a Trafóba vagy Pintér Béla előadásaira. A Rózsavölgyi Szalonban játszom Grecsó Krisztián Melletem elférsz című regényének színpadi változatában, az abban megszeretett kollégáim, Sztarenki Dóra vagy Sipos Vera előadásait is igyekszem megnézni. Vannak kedvenceim, akikért a világ végére is elmegyek. Molnár Piroska vagy Lázár Kati előadásait gyakran megnézem. Monori Lilit is nagyon szeretem, de keveset játszik Magyarországon, így már évekkel ezelőtt láttam utoljára színpadon.

Nem
szorong a jelenlegi helyzet miatt?

Magam miatt nem. A kollégáimat féltem, akadnak köztük, akik nagyon nehezen viselik a kényszerszünetet. Én már annyit játszottam az életem során, hogy semmilyen nagy eseményt nem várok. A pályakezdő fiataloknak viszont rengeteget számít egy féléves szünet. Sokat gondolok a családomra, fiamra, az unokáimra. Tudja, mitől szorongok? Attól, hogyha visszaáll az élet a rendes kerékvágásba, vajon bírom-e majd a korábbi tempót, lesz-e bennem annyi kedv és energia, hogy tudjak ugyanúgy teljesíteni.

Nyitókép: Pogány Judit Orbánné szerepében a Macskajátékban, fotó: Gordon Eszter