000_ARP1804258_16.jpg

Csaknem egymillió eurót fizettek Tintin-képregényekért

Több mint 191 ezer euróért (76,9 millió forint) kelt el a Tintin Amerikában című képregény egyik példánya, amelyet volt tanárának dedikált 1933-ban az alkotó, a Hergé művésznéven ismert Georges Rémi.

A Le Vingtième Siecle belga hetilap gyerekmellékletében, a Le Petit Vingtième-ben 1932-ben megjelent lapokat Hergé 1933-ban dedikálta egy bizonyos Charles Helsen atyának, aki a brüsszeli Szent Bonifác Intézet – ahol a szerző öt évig diákoskodott – cserkészcsapatának volt az egyik tanítója.

„Helsen atyának, az irányítása alatt töltött szép évek emlékére, kalandkeresés közben a Sonian erdőben, az Alpokban és a Pireneusokban... Egyébként Tintin is én vagyok, aki szintén végigment volna ezen az úton...” – írta Hergé.

A példány mostanáig egy bolíviai gyáros leszármazottja, a képregényeket 30 éven át gyűjtő Felipe Ortiz-Patino birtokában volt, aki nemrég döntött az elárverezés mellett. A 75, aukcióra bocsátott képregényből 48 kelt el, köztük a Tintin Kongóban 1931-ben kiadott és Hergé által szintén aláírt példánya, amelyet 101 944 euróért (41 millió forint) vásároltak meg – jelentette a Belga hírügynökség a Tajan francia aukciósház bejelentésére hivatkozva.

Az eladott Tintinekből összesen több mint 934 ezer euró (376 millió forint) folyt be. Tintin az egyik leginkább keresett képregényhős az aukciósházak árverésein világszerte; 2021-ben a Kék Lótusz egyik rajza, amely végül nem került bele a képregény 1936-ban kiadott változatába, rekordáron, több mint 3,1 millió euróért (1,2 milliárd forint) kelt el.

Ez is érdekelheti

Bábok, képek, képregények és Petőfi színházi szerepei – Programajánló

Titokzatos sakkjátszma a bábszínházban, zenei utazás a világ körül Sebestyén Mártával és Boban Markovićcsal, képregényfesztivál Szegeden, retrospektív kiállítás Szentendrén, nemzetközi konferencia a kulturális örökség védelméről – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Sosem járt Afrikában Edgar Rice Burroughs, a Tarzan írója

Százötven éve, 1875. szeptember 1-jén született Edgar Rice Burroughs amerikai író, a dzsungelben nevelkedett, természetfeletti képességekkel rendelkező Tarzan megálmodója. Tarzan alakja a filmvásznon először 1918-ban tűnt fel, legutóbbi Tarzan-film 2016-ban készült Alexander Skarsgard főszereplésével, David Yates rendezésében.

Futaki Attila elment, de szelleme köztünk marad

A 20. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon Alfabéta-díjat kapott a Magyar rocktörténet második kötete.

A gyász feketén izzó atlasza Az apostol képregény

Petőfi Sándor Az apostol című elbeszélő költeményének képregény-adaptációja egyfajta kései gyásztávirat is egyben, hiszen Futaki Attila, aki a munkát elkezdte, 2024. január másodikán elhunyt.