afcc0f25-207d-4bd7-a2c6-8cb0102d22b1_16.jpg

Cseh növénybiológus kapta idén a Wittgenstein-díjat

Jiří Friml világhírű cseh növénybiológus kapta meg a legjelentősebb osztrák tudományos elismerést, a Wittgenstein-díjat csütörtök este.

A 2012 óta a klosterneuburgi Osztrák Tudományos és Technológiai Kutatóintézetben (ISTA) kutató cseh tudósnak az FWF Tudományos Alap ítélte oda az idéntől már megemelt összeggel, 1,7 millió euró (676 millió forint) pénzdíjjal járó elismerést.

Jiří Friml úttörő munkát végez a növénybiológia területén, különösen a növekedést szabályozó auxin növényi hormon szerepének kutatásában. 

Az osztrák Nobel-díjnak is nevezett Wittgenstein-díjat azért alapították, hogy egy-egy tudományterület kiválóságának a lehető legnagyobb szabadságot biztosítsák a kutatásaihoz, és elősegítsék eredményes munkáját. Az összeget az osztrák oktatási minisztérium biztosítja.

Friml tudományos munkásságát korábban már egy sor jelentős díjjal ismerték el, 2010-ben megkapta az európai tudósokat elismerő Korber-díjat, 2014-ben pedig a cseh oktatási minisztérium által adományozott František Běhounek-díjat vehette át, de az Európai Kutatási Tanács kutatási támogatását is többször elnyerte. Friml a tudományos munkákban legtöbbet hivatkozott tudósok között szerepel.

Ez is érdekelheti

A magyar kultúra napja alkalmából átadták a közművelődési és könyvtári miniszteri elismeréseket

A magyar kultúra napja alkalmából átadott elismerések rávilágítottak: a könyvtárosok és közművelődési szakemberek munkája túlmutat az adminisztráción.

Kucsov Borisz színművész kapta a vajdasági Pataki-gyűrűt

Kucsov Borisz, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház művésze vehette át a legrangosabb vajdasági színházi elismerést, a Pataki-gyűrűt október 29-én Szabadkán. A színész a Kosztolányi Dezső Színház Lenz című előadásában a címszereplő megformálásával érdemelte ki az elismerést. Georg Büchner darabját Hegymegi Máté rendezte.