Csikos Sándor egyedül ünnepelte a Nemzet Színésze elismerést, de tanítványai sorra gratulálnak

Ez azért nagy dolog, mert, bár a Kossuth-díjban is benne van a szakmai elismerések összessége, de a nemzet színésze kizárólag a kollégák döntése alapján lehet valaki. Vannak közöttük olyanok, akikkel együtt jártam főiskolára. Osztálytársam volt Csomós Mari, Almási Éva is. Tordy Gézával is együtt játszottam annak idején a Madách Színházban. Igaz, ő már fiatal színész volt, én pedig még főiskolás – mesélte Csikos Sándor röviddel azután, hogy gratulálhattunk neki. Majd hozzátette, hogy két éve is óriási megtiszteltetésnek érezte Kossuth-díját, ez az elismerés pedig „reményen felüli”.

Csikos Sándor nemcsak színészként, hanem pedagógusként is sokat tett a szakmáért. Harminc évig tanított a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatán. Rengeteg kiváló színészünk pályája indult ebből a fészekből. Jogos büszkeséggel említi, hogy

„Nagy örömmel tölt el, hogy sokukat segíthettem a pályájuk indulásában – felkészítésben, anyagválasztásban, felvételi anyag kiválasztásában, kidolgozásában, és mára ilyen szépen boldogulnak. Harminc év tanítás azért nem semmi. Három éve az egyetemre is meghívott Szarvas József színpadi beszédet tanítani” – meséli. 

Művészként is elégedetten tekint vissza a színpadon töltött csaknem hat évtizedre. Sokat játszott és rendezett is, és továbbra sem fordított hátat a színpadnak.

„Most próbálom visszanyerni az egészségem, ami nem könnyű, hiszen két hete temettük el páromat, Várhalmi Ilonát, akit mindenki Cila néninek ismert. Harminc évet dolgoztunk együtt a gimnáziumban, ez is erős kapocs volt közöttünk. Nagy ajándékot kaptam a várostól, akik lehetővé tették Kulisszák nélkül címmel megjelent életrajzi kötetemet, melyben természetesen ő is főszereplő. Ez a kötet, melyet Kornya Istvánnal közösen hoztunk létre, család- és színháztörténet is egyben. Szomorú, hogy a mostani ünnepi vacsorát már magamnak szervírozom, és egyedül fogyasztom el…"

Pályafutásának túlnyomó részét Debrecenben töltötte, de sok vidéki színházban is megfordult. Sorolja az állomásokat: „Eger, Miskolc, Győr. Szolnokon csak vendégként voltam, Nyíregyházán tíz évet töltöttem, ebből hármat igazgatóként. Aztán visszatértem Debrecenbe.”

Azt mondja, sokan kérdezték, kérdezik tőle, miért nem lett pesti színész. Rég kész a válasszal:

„Az Irodalmi Színpadról szerződtem Debrecenbe, ahol rögtön főszereppel kezdhettem. Az Orfeusz alászáll című darabbal indult az itteni karrierem, Ruszt József rendezésében Dévai Camilla volt a partnerem. Főszerepeket kaptam, megbíztak bennem.

Azért nem mentem el, mert itt azt csinálhattam, amiért erre a pályára jöttem. Nagy szerepeket játszhattam el.”

Számos jelentős kortárs szerzőre is emlékszik, akik ott ültek a nézőtéren, amikor műveiken dolgoztak.

„Beszélhettünk velük, vitatkozhattunk, meghallgathattuk véleményüket. Ez is óriási ajándék ezen a pályán. Olyan művészekre emlékszem, mint Ratkó József, Szabó Magda, Hubay Miklós, Szakonyi Károly, akik jelentős alkotásokat tettek le az asztalra, és életre szóló élmény volt találkozni, beszélgetni, együtt dolgozni velük.”

Csikos Sándor ma is aktív szeretett színházában. Sajnos beteg felesége ápolása miatt halasztást kellett kérnie, aztán a sors meghosszabbította a kényszerű szünetet – a temetés másnapján műtötték meg a térdét.

„Most itthon lábadozom. Legközelebb nyáron játszom majd a Twist Olivér című előadásban." 

A tanítványok is gratulálnak

Csikos Sándor volt diákjai közül Polgár Csaba, az Örkény Színház társulati tagja mondta el kérdésünkre egykori mesteréről, hogy debreceni gimnáziumi éveire visszatekintve felszabadult, sok humorral színezett órákra emlékszik, ahol máig hasznos tanulságokat gyűjthetett össze színész tanára révén. „Rengeteget tanulhattunk tőle például arról, milyen fontos a színpadi beszéd, hiszen a színészszakma alapja, hogyan »mozgatja a száját« az ember a nézők előtt. Sanyi bácsi ugyanolyan energiával, intenzitással tanított, mint ahogyan a színpadon dolgozott, ami nem kevés, hiszen a legnagyobb szerepeket játszhatta el."  

Vecsei H. Miklós, akit többek között Koltai Lajos Semmelweis Ignácról készült történelmi filmjének címszerepében is láthat a közönség, saját közösségi oldalán osztott meg egy debreceni történetet:

„Gyerekek, állítólag nincs eladva minden jegy, hoznak árvákat is.
Sanyi bácsi: Árvákat a Mester és Margaritára?
Három és fél órás előadás. A vége fele járunk, debreceni nagyszínpad. Már csattognak a székek, mert sokaknak el kell érni az utolsó buszt. Párhuzamos jelenetek a fináléban. Sanyi bácsi Pilátusként elmondja, hogy »A gyávaság a legnagyobb bűn«, nekem még van pár sorom a végén, majd leszúrnak, gégenfény, társulat jön lassan a nézőtér felé, és vége.
Elhangzik a végszó. Sanyi bácsi jön. Fáradtak vagyunk, ő is fáradt, szöveg helyett csend van a színpadon. Hosszú csend. Hosszú-hosszú csend. Súgó már ordítva suttog: Sanyi bácsi, maga jön! És Sanyi bácsi-Pilátus akkor hirtelen zavarában azt mondta:

»Az árvaság a legnagyobb bűn.«

Döbbent csend a nézőtéren. Én csak zokogva-rázkódva tudtam kinyögni a monológomból hangfoszlányokat, majd leszúrtak, jött a gégenfény, és az egész debreceni társulat egymás mögé bújva próbálta visszatartani a sírva nevetést. Mire beértem az öltözőbe, ott ült Sanyi bácsi két Unicummal, és egymás vállat veregetve nevettünk. De nem csak a helyzetet nevettük, hanem hogy milyen gyönyörű tud lenni együtt a színház.

Csikos Sanyi bá óriási színész, még nagyobb ember és pedagógus. Mától a nemzet színésze. Örök hála, hogy ismerhetem, és az ő körükben kezdhettem a pályát. Biztosan nem lennék most a helyemen, ha ők nem lettek volna, és nem mutattak volna példát. Szeretettel gondolok rá és a debreceniekre!"