Kell egy csapat! Ezt a szállóigévé vált kifejezést Sándor Pál 1973-as mesterművében közli Minarik Ede mosodás és focimegszállott Garas Dezső által. A kijelentés ma is igaz. A Régi idők focija után bő fél évszázaddal, idén szeptember 26-án moziba kerülő Lepattanó című új magyar vígjátékban már nem az első osztályba jutásért folyik a harc, hanem egyenesen Európa-bajnokságra készül egy kallódó pöcifocicsapat. A történet lelkes gombfocistái Kálmán vezénylete alatt küzdenek akkor is, ha látszólag nincs remény. A Scherer Péter által elénk varázsolt megszállott csapatvezető ugyanis imádott játéka, a pöci-, gomb- vagy hivatalos nevén szektorfoci iránti szenvedéllyel oltotta be néhány kisiklott életű embertársát. Mindannyiuk számára létfontosságú a csapat, hisz, mint Sándor Pál egy másik klasszikussá vált filmjéből, a Ripacsokból tudjuk, egyedül nem megy. A Lepattanó csetlő-botló kortárs hősei viszont már úgy gondolják: „Itt a pénz is fontos, különösen az anyagi oldala.” Ha pedig már minden összedőlni látszik, kiút és segítség egyértelműen nincsen, azzal vigasztalják magukat, hogy „ez nem is olyan rossz”.
Vékes Csaba, a film rendezője, aki Gönye László társaságában a forgatókönyvért is felelős, olyan világot mutat be a Lepattanóban, ami fájdalmasan és nevetségesen ismerős mindannyiunk számára. Ahol a lelkesedés, a tehetség, a jó szándék és a kitartás kevés, ahol a pénz és a manipuláció biztosítja a győzelmet, ahol csak a csoda segíthet, de csodák mással történnek. Tényleg ezekből a kockákból legózza össze vígjátékát, ami többek közt azért válik lehetségessé, mert kiváló színészeket sikerült megnyerni a játékhoz. Vegyük mindjárt Scherer Pétert, vagy, ahogy legtöbben ismerik, Pepét, aki kreatív producerként is részt vett a munkában a forgatókönyvtől a vágásig. Scherer ízig-vérig színész, aki tulajdonképpen magát játssza el. Egy olyan embert alakít, aki megszállottan végzi, amiben hisz. Mint a sajtóvetítés után elárulta, akadnak személyes és nem is új keletű kételyei az effajta megszállottsággal kapcsolatban:
„Volt egy drogos darabunk, amit gimnáziumokban játszottunk. Délelőttönként beszélgettünk a fiatalokkal, hogy nem szabad elzülleni, túlságosan rácsavarodni a veszélyes dolgokra. Akkoriban gyakran eszembe jutott, hogy én most itt vagyok, ezt csinálom, de a fiammal ki fog erről beszélgetni? Én nem, mert nem vele vagyok, hanem itt. Amikor 32-t játszottam havonta, sokszor felmerült bennem hasonló kétely. Ez a pasi is ilyenforma. Kálmán mindenkin segíteni próbál, de közben tönkremegy minden közvetlen kapcsolata, mert azokra már nincs ideje.”
Amikor megkérdem, hogy tényleg ezzel vádolja-e magát, azt feleli, hogy szerencsére nem, de azért érez egy kis „rímelést”.
„Bennem is felmerült már, mennyire lehetsz jó szülő, ha tolsz valamit, amiben hiszel, aminek élsz igen nagy erővel, hosszú évtizedeken át, és egyszer csak azt veszed észre, hogy a gyerekeid már máshol élnek. Most lenne rájuk időd, de nekik már másutt van dolguk.”
Aztán elmeséli, hogy az ő két nagy lánya már teljesen önálló életet él, az egyik nemrég egy spanyolországi gimnáziumban volt angol nyelvű lektor, a kisebbik egy fóti speciális gyermekotthon vezetője.
„Élik a saját életüket, felnőttek, és mostanában gyakran eszembe jut, hogy amikor kicsik voltak, nem tudtam velük eleget foglalkozni. Azért a nagyobbik lányom eljött megnézni a filmet. A kisebbik és a 17 éves fiam pedig a váci díszbemutatóra jön.”
A Lepattanó persze egy erős vígjáték, rengeteg poénnal, vígjátéki fordulatokkal, mesebeli befejezéssel és a legapróbb szerepekben is kiemelkedő színészekkel. Vegyük sorra őket. Felbukkan Mucsi Zoltán, aki ezúttal egy meghökkentően csendes öreg szemétládát mutat meg a neki szánt néhány perc alatt. Györgyi Anna és Gáspár Sándor számára szintén elég pár villanásnyi jelenet, hogy teljes életet, tökéletes, azonnal felismerhető karaktereket mutassanak meg. Azért pedig személyes hálát érzek, hogy ismét láthatom a filmvásznon Elek Ferit, ha csak percekre is. Talán valakinek ismét eszébe jut, hogy bár kiváló kis karakterekben is, akkor se rossz, amikor nem mellékes szereplői feladatokat osztanak rá.
Az epizódszereplők közé tartozik a dallasi Bobby Ewing szerepében halhatatlanná vált Patrick Duffy is. Vélhetően azért választották ki a távolba szakadt titokzatos jótevő szerepére, mert róla minden negyven pluszos egykori sorozatfüggőnek egy virtigli milliárdos jut az eszébe. Az idős világsztár ezúttal nem kapott sok lehetőséget a színészi játékra, de becsülettel teljesíti feladatát. A sajtóvetítés után azt mesélte, hogy különösen örült, amikor kiderült, hogy szabad kezet kap a karakter megformálásában. Szerinte az ő figurája egykor híres magyar focista lehetett, aki lesérült, ezért abba kellett hagynia a sportot. Valahogy elkeveredett Brazíliába, ott megcsinálta a szerencséjét, de a szívében őrzi a pesti grundok hangulatát, ha becsukja a szemét, még ma is érzi az átizzadt mezek illatát a szakadt öltözőben. Az általa játszott figura másik építőeleme a Keresztapa. Így lett belőle a filmben látható nagy hatalmú, rettenetesen gazdag, ám a lelke mélyén romantikus és titokzatos pártfogó.
Kulcsszereplő a történetben a fondorlatos hentes és örök szektorfoci-rivális Csiger is, akinek vérfoltos kötényét és vészjósló késeit Rába Roland viseli. Ennél pontosabban nem is lehetne megmutatni egy, a maga kis hatalmával visszaélő, agresszív szociopata kisüzemi manipulátort.
Fekete Zsolt és Katona László a pöcifocicsapat balfék alapembereiként két megdöbbentően kerek történetet építenek fel. Nagyjából sejtjük, hogy mifélék az általuk megelevenített mókás szerencsétlenek, mi lenne velük, ha nem pöckölhetnének, ráadásul színészi játékukkal azt is bizonyítják, hogy a humor sosem vicc, viszont mindig tehetség és képesség dolga.
A történet romantikus szálait Derzsi Péter és Waskovics Andrea szövögetik a filmvásznon. A vígjátéki felszín alatt egyértelműen láthatóvá teszik az általuk eljátszott alakok nem vidám életét, a figurákat meghatározó fiatalkori bántalmazástörténeteket. Derzsi Péter karakterét nem sokra tartja az apja, akit gyakorlatilag csak a gombfoci érdekel. Megismerünk egy fiatal férfit, aki apja megszállottságát, saját gyermekkori magányát teljesítménykényszerrel kompenzálja, ám ebben némileg hátráltatja a kóros önbizalomhiány. Waskovics Andrea dadogós Erikája, akit szülei semmirevalónak tartanak, és ettől ő is értéktelennek hiszi magát, szinte minden jelenetében roppanásig feszíti a vígjátéki kereteket.
A film szórakoztató, értékes komédia, ami néha kicsit lassú, nem is feltétlenül egyenletes színvonalú, de hibáit bőven egyensúlyozza a színészi játék és a poénokon áttörő magyar valóság. A Lepattanó Dévényi Zoltán operatőr teremtette látványvilága sem kifejezetten hollywoodi, aminek én örültem. Annak is, hogy a filmben szereplő homárnak nem esett baja a készítők szerint.
A legújabb magyar vígjátékot nagyjából háromszázmillió forintból hozták létre, és ebben benne van az amerikai sztár gázsija is. Bár ez az összeg néhány magyar film költségvetésében a büfészámlára sem lenne elég, Vékes Csabáéknak ennyiből sikerült valódi moziélményt teremteni.
