Az MMA tájékoztatása szerint a kétnapos konferencia elsősorban a Csoóri Sándor-életműben kifejeződő kultúrfilozófiai modell összetevőit, többek között a költő nemzetfogalmát, folklórfelfogását és irodalomszemléletét, valamint az egyes műveket, társművészeti kapcsolatokat is vizsgálja.
?Amikor írok, szabad vagyok ? ezt a címet adtam az előadásomnak. Mert sem a történelemmel, sem a nemzettel, sem a nemzeti identitástudat zavaraival, sem a határon túli magyarokkal, sem semmi mással nem foglalkozott annyit Csoóri Sándor, mint az irodalommal magával és annak lényegével, értelmével és jelentésével általában? ? kezdte Csoóri Sándor irodalomszemléletéről szóló prezentációját Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka folyóirat szerkesztője.
Az előadás a különböző korokban írott esszék, esszéforgácsok, interjúk felidézésével jellemezte Csoóri irodalomszemléletének állandó és változó elemeit. Elhangzott, hogy Csoóri Sándort pályája első évtizedétől a befejezésig foglalkoztatták a költészet és általában az irodalom mibenlétével, működésmódjával, értelmével, lehetséges szerepeivel kapcsolatos kérdések.
?A vers számomra nem életpótlék, nem szerelmes lányok nosztalgiája, hanem hajó, mely átvisz az óceán túlsó partjára. Igazi távolba látó, mely a legtisztábban kutatja az emberiség arcát, visszafelé is, egészen a világ teremtésmítoszáig? ? idézett Elek Tibor Csoóri Sándor Költőkkel utazom című 1962-es essszéjéből.
Elek Tibor az alkotó költészethez fűződő viszonyát így összegezte: ?Csoóri Sándor szabadságot igényel a költészet és a költő számára, mert szerinte csak így lehet a vers az emberi teljesség megfogalmazója, és így juttathatja el az egyetemességhez olvasóját.?
Kezdetben az önértelmező, ars poétikus esszék inkább csak a költészetre fókuszáltak, és később tágult ki a költő-esszéíró érdeklődése általában az irodalom, az irodalom egésze felé.
A költészet különleges értékét, az irodalom rendkívüli jelentőségét valló és tudatosító Csoórinak már a nyolcvanas években szembe kellett néznie a költészet leértékelődésének teóriájával. A rendszerváltást követő évtizedekben pedig az irodalom végletes térvesztésével, eljelentéktelenedésével.
?Most az életet kell megreformálni, és ehhez leginkább az irodalomra, a költészetre, a nyelvészetre lesz szükségünk, amelyet nem a természet alkotott, hanem maga az ember? ? zárta előadását Elek Tibor.
?Ha a magyarság szellemi életének természetrajzát boncolgatnám, elszomorító jelenség leírásával kellene kezdenünk a beszámolót. Azzal, hogy minden tehetségünk, Zrínyitől Adyig, Bethlen Gábortól Széchenyin át Illyésig egész életén keresztül a magyarság fennmaradásért kínlódott ? írja Csoóri Sándor. Ez Csoórit sem kímélte, pedig nem arra készült, hogy a nemzet új prófétája legyen, arra viszont igen, hogy Petőfit követve küzdjön a szabadságért, és egy szűk réteg, a parasztság irodalmi küldöttje legyen? ? kezdte Csoóri Sándor nemzetfogalmáról szóló prezentációját Gróh Gáspár irodalomtörténész.
Az előadáson elhangzott, hogy 1956 nemzeti forradalmát és szabadságharcát követően a hatalom hisztérikusan elutasított minden olyan törekvést, amely a nemzeti identitást bármely téren védeni, netán erősíteni akarta. A magyar pártvezetés messzebbre ment annál, mint amit a bolsevik univerzalizmus gondolata megkövetelt: saját hatalmát féltette. A pártállam azonban korántsem működött egységesen. Ahogy 1956 előtt is voltak, akik a nemzeti érzést a rendszer legitimációjának szolgálatába akarták állítani, úgy a későbbiekben is akadtak, akik pragmatikusan viszonyultak a magyarság önmagához való jogának kérdéséhez, még ha ennek kifejezését korlátok közé szorították is, és ellenőrzésük alatt akarták tartani.
Az irodalomtörténész a költő nemzetfogalomról így fogalmazott: ?Nemzeti sokféleképpen lehet valaki. Úgy is, ahogyan Ady, de úgy is, ahogy Babits, József Attila, Illyés Gyula, Juhász Ferenc és Nagy László. Nem maradthat ki a sorból persze Németh László és Móricz Zsigmond, Mészöly Miklós és Nagy Gáspár sem, és igen, a legtermészetesebben Csoóri Sándor. Aki nem is annyira költőként, hanem inkább esszéivel, közéleti szerepvállalásaival lett nemzeti költő, jelentsen bármit is ez a veretes kifejezés, amely elsődleges értelme leginkább az, hogy amíg van nemzet, mindig lesz nemzeti költő is.?
A beszámolóban elhangzott, hogy Csoóri Sándor a legnehezebb időkben is példát mutatott a nemzeti elkötelezettségre. Észrevette a hatalmi rendszer e téren mutatkozó legkisebb repedését is, és a nemzeti értékek védelme érdekében ? generációjából a legkövetkezetesebben és a legnagyobb intellektuális erővel ? ki is használta azt. Tette ezt versben, esszében, a történelmi örökség filmes képviseletében és közszerepléseiben.
Az irodalomtörténész a prezentációban arra is kitért, hogy közhely lett Csoóri Sándort a nemzet lelkiismeretének nevezni, de ő még ennél is több volt: a nemzet építője, képviselője, ébresztője is. A kortársak számára magától értetődött a nemzeti elkötelezettsége anélkül, hogy megnézték volna, miben új, mitől olyan nagy hatású az ő nemzetfogalma, melyek magyarságképének döntő elemei. Ami bizonyos: a magyarságot nem államiságával határozta meg. Számára a nemzet történelmi, kulturális és ezen keresztül idealizált erkölcsi kategória lett. ?Csoóri Sándor azoknak a nagy magyar költők és írók sorába tartozott, akikről Németh László Adynak így írt: nemcsak keseregte a magyarságot, hanem alkotta is? ? zárta előadását Gróh Gáspár.
Forrás: MTI/Kultúra.hu
