Damien Hirst megmutatja a jövőt a rajzaival
Korunk egyik legmeghatározóbb alkotója, aki a kortárs művészet radikális újraértelmezésével vált világhírűvé. Ikonikus műveit – a formaldehidbe zárt állatokat, gyémántkoponyákat vagy gyógyszeres installációkat – jól ismerjük, ám a bécsi Albertina Modern kiállítása kevésbé ismert oldalát helyezi fókuszba. Először láthatjuk a művész rajzait. Most tehát nem a kész műtárgy, hanem a gondolat megszületése kerül fókuszba – ritka lehetőség, hogy bepillantsunk Hirst alkotói folyamatába.
Mert Hirst rajzai nem csupán előtanulmányok, vázlatok – inkább gondolati lenyomatok, amelyek a koncepció első felvillanásait rögzítik, más esetben viszont önálló műként is megállják a helyüket. Vannak olyanok is, amelyek utólag készülnek, mintha visszafelé fejtenék meg, mi is történt valójában. A rajzolás pedig széles spektrumon mozog, az ösztönös, automatizált firkáktól a tudatosan szerkesztett tanulmányokon át a stúdió által kivitelezett, már-már mechanikus munkákig. Ezekből mind láthatunk szép példákat ezen a kiállításon.
Az első teremben vázlatfüzeteket, valamint konkrét, emblematikus művekhez készített előtanulmányokat látunk (és esetenként magukat a kész műveket). A rajzok olykor gyorsan és spontán módon papírra vetett ötletek, néhány szöveges megjegyzéssel kiegészítve. Ezekből látszik, hogy milyen, amikor az alkotót belső hangja sürgeti, hogy az elméjében kavargó gondolatokat, érzéseket minél hamarabb papírra vesse. Aztán vannak azok a rajzok, amelyek már kimódoltabbak, lassabbak és átgondoltabbak, s tulajdonképpen azért születnek, hogy az alkotó kiérleljen egy koncepciót. Ebben a teremben olyan rajzok is megtekinthetők, amelyek kommunikációs eszközök a művész stúdiója számára, hogy ezekkel segítse őket a kivitelezési folyamat során.
A következő tér a kiállítás legjátékosabb terme, ahol megérthetjük, hogy a részletesen kivitelezett papírmunkák gyakran szolgálnak köztes lépésként, hídként az ötlet és végső, fizikai formája között. Az Art & Artists sorozatban Hirst hiperrealisztikus pontossággal rajzolt le különféle játék figurákat, amelyek ugyan önmagukban is megállják a helyüket, később mégis a nagy méretű szobrok konkrét tervei lettek. A Pipe Cleaner Animals sorozat esetében ennek épp a fordítottja történt: Hirst gyermekeket és a szüleiket kérte meg, hogy színes zseníliadrótból készítsenek állatfigurákat, amelyek közül a művész választott, szobrokká formálta és csak ezt követően rajzolta le őket, immár önálló alkotásként. Ez a terem tehát a játékos figurákon keresztül mutatja be, hogy Hirst esetében a rajz olykor a kezdet, máskor pedig a végpont.
Ezután a Treasures from the Wreck of the Unbelievable című projekt és a rajz kapcsolatát vizsgálja a kiállítás. A fikciós világot teremtő alkotás egyszerre régészeti szenzáció, múzeumi látványosság és művészeti geg: a történet szerint egy kétezer éve elsüllyedt hajó mitikus kincseit találták meg, ám Miki egér és az egyiptomi stílusú Rihanna-szobrok ráébresztenek: mindez csupán fikció. A rajzok itt egy alternatív múlt emlékezetének termékeiként működnek, nem előtanulmányok, nem skiccek, inkább egy mesterséges történelem bizonyítékai. Az alkotó pergamennek tűnő kecskebőrre és különleges papírokra dolgozott, korhű tintákat készíttetett, sőt még restaurátorokat is bevont, hogy a rajzok több száz éves alkotásoknak tűnjenek. Azonban Hirst kételyt is ébreszt: a perspektívák, az autómárkák logói, a kortárs utalások ráébresztik a látogatót, hogy amit lát, az mind illúzió.
A kiállítás utolsó egysége a halállal foglalkozik: Hirst vanitasművei, valamint formaldehiddel töltött tartályokba helyezett állatai és ezek előkészítő vázlatai láthatók itt. Az alkotó számára a halál nem elvont fogalom, hanem konkrét, hús-vér valóság, legyen szó akár a For the Love of God, a The Heaven’s Sake koponyáiról vagy a Natural History sorozatáról. Bár a forma és az anyag változik, a kérdés ugyanaz: hogyan nézzünk szembe az elkerülhetetlennel?
E tér fontos elemei A halál fizikai lehetetlensége egy élő ember elméjében című installáció vázlatai, rajzi előképei. A mű a kortárs művészet egyik legismertebb alkotása, ez hozta meg Hirst számára a világhírt, most pedig láthatóvá válik, hogy a művész már évekkel korábban elkezdett foglalkozni ezzel a témával: az épp kéznél levő papírfelületen alakult az ötlet. A rajzok megmutatják, hogyan forrt ki. A meg nem valósult vázlatok különösen beszédesek, mert feltárják, hogy Hirst milyen széles spektrumon gondolkodott a motívumról.
A tárlat a Spin Paintings sorozattal zárul: ezek a többszínű, absztrakt festmények kozmikus képzeteket keltenek, a robbanásszerű, spontán formák a centrifugális erő hatására jönnek létre. E sorozat Hirst játékos kreativitásának és kísérletezőkedvének kivetülése.
A kiállítás rámutat arra is, hogy a művész ciklikusság és ismétlődések iránti megszállottsága a rajzaiban is megmutatkozik, valamint hogy a rajzolás Hirst számára az időn túlnyúló és jövőbe mutató gesztus, amely lehetőséget ad egy még nem létező mű elképzelésére. Míg más munkái lezártak és véglegesek, a rajz nyitott és befejezetlenséget sugall. Állandó alakulásban van, összekapcsolja a múlt gondolatait a jövő lehetőségeivel. Ahogy a kiállítás fogalmaz: e kettős időbeliség – az emlékezet és lehetőség közötti feszültség – teremti meg a rajz különleges helyét Hirst életművében.
Fotó: Kocsis Katica / Kultúra.hu
